Oldalak

2011. augusztus 26., péntek

Fontosan csontoskodó

Elfelejtettem elárulni a földbemenetelemet, amely a tábortüzecske körül történt Dádpusztán, kisebb táncikálások közepette, hogy láttam a tűznyelveket, amint az öregecske repedezett fatesteket nyalogatva kékre színeződő nyáluk csorgott végig a kérges bőrökön, melyek fehéressé váltak a hatalmas hőnek engedelmeskedve. Amint végigfutott rajtuk a fehér, felismertem bennük a csontjaimat, egy kupacba gyűjtve. Vitatkozzunk arról, hogy a csontok inkább sárgák, de mindenképpen meleg árnyalatúak most a jelenlegi történetben.

Az a kék bennem is perzselődött ezzel egy időben, az a nyál bennem is végigfolyt minden egyes nyelés közepette, és nagyon komolyan magam elé képzeltem, mialatt a tűz izzadságcseppeket perzselt homlokomra, hogy most betömöm ezzel az anyaggal a rajtam támadt réseket. Meggyógyulok, és tömörebbé teszem azt a degeneratív elváltozást, hisz ez a kék közeg a tömítőanyagom, és bennem áramlik, csak mindezt a tábortűzre vetítve nézem én végig, mint egy mozijelenetet. Ezáltal egyszerre létezem kint és bent.

A földre kuporodva lehűlt a hőmérséklet, csendben vártam, hogy megszilárduljon a csontjaim alkotta öntőformában lévő vegyület. Megkezdődött a csontosodás. Mélyeket lélegeztem, és valami olyasmit éreztem, mintha a gerincem finoman rezgő szívószállá alakult volna, és minden egyes lélegzetvétellel felszippantottam a farkcsontomtól egészen a koponyámig az alattam nyugvó földet. Föld alkotta a gerincemet, felfelé keskenyedve, nagyon hosszúvá nyúlt gúlaszerű alakban.

Sokszor megesik, hogy elfeledkezem erről a támasztékról a talpaim alatt, és ezért csúnyán nézek mindenkire, mert így nem tudatosul bennem, hogy legalább ez az egy közös mindannyiunkban, egyazon felszínen lépkedünk és erre nehezedünk fizikai kiterjedésünkben.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése