Oldalak

2013. december 26., csütörtök

Chagall

Egy apró elszólás annak, aki szó nélkül eljön velem mindig, ha múzeumokról van szó, még akkor is, amikor hasonló helyzetben én nem kísérem el őt bárhova. A Nemzeti Galériába lépve felismert engem a pénztáros lány, mosolyogva mondta, hogy én már úgyis járatos vagyok itt, nem mutatja meg, merre a ruhatár. Szabival kézenfogva nekivágtunk a sötét folyosóknak és Chagall képeinek. Kifordított nyakú kék bikák, szerelmes párok úsztak a levegőben. Chagall nem az esetem, de látni akartam, és betapasztani azt a fekete lyukat.

Az emberábrázolásai sokszor idegesítenek, egyszerűen nem értek egyet a vonallal, ami azt az unszimpatikus kézfejet határolja. Nem a gyermekrajz-szerű naív ábrázolásmód zavar. Nehéz megmagyarázni, mert ez inkább ahhoz hasonló, mint amikor valakivel tartózkodóbban viselkedünk, mert olyan vonásai vannak, amelyekhez rossz érzéseket kötöttünk. A kiálló állat párosítjuk tulajdonságokkal, és tudjuk, hogy nem ez az esetünk. Chagallt nem bírtam a lelkembe fogadni, hiába olvastam az önéletrajzot, és vettem szemügyre közelebbről is a képeit. Mégis akadtak kedvencek: például egységesen egy türkízben úszó festményt szemeltünk ki, rögtön a bejáratnál, amelyen a felesége Idát tartva ül az ablaknál. Az ablak erősen megdől jobbra, és kiröhögi a perspektívát, a párkány pedig visszatükrözi a kinti zöldet.

Bella és Ida az ablaknál (forrás: http://www.revendeurs.rmngp.fr/uploads/photos/8059/9391_xl.jpg)
A kék táj című festményen visszatér halott feleségének képe. Ami számomra különlegessé varázsolta ezt, az a nő távolba meredő tekintete volt, és a fejjel lefelé fordított arca. A legfinomabb módon érzékelteti, hogy már nincs velünk, neki mégis mennyire hiányzik, és ragaszkodik hozzá. A nő feje alatti virágfolyam olyan, mintha hajzuhatag volna. Említettem, hogy nem kedveltem Chagall vonalait, ellenben az általa megformázott virágcsokrokat, és elaprózott mégis elnagyolt növényi motívumokat nagyon. A kék az egyik kedvenc színe volt, úgy gondolta, a szeretetet jelképezi.

"A tisztaságot, a bűntől való mentesítést, megszabadulást szolgálja a kápárá (kapparot, jiddisül kapore) szertartása is. A kápárá úgy zajlik, hogy a férfiak általában egy fehér kakast, a nők egy fehér tyúkot megforgatnak néhányszor a fejük felett, és egy erre az alkalomra összeállított szöveget mondanak el. (...) más vélemény szerint az állat az embert, tehát önmagát helyettesíti, az ő bűnei, vétkei mintegy "átszállnak" a szárnyasra." (forrás: http://www.mazsihisz.hu/index.php?nid=5514 )

Kék táj (forrás: http://www.grandpalais.fr/sites/default/files/user_images/30/blue_landscape.jpg)
A kecskebak, mint tűzáldozat füstként próbál meg Istenhez közelebb kerülni, és meggyónni bűneit. Imádtam a lilába hajló lomkoronát, és a sárga eget széthasító vörös angyalt. A felesége arca talán ezen a képen a legbájosabb és legszebb.

Szentivánéji álom (Forrás: http://uploads2.wikipaintings.org/images/marc-chagall/midsummer-night-s-dream-1939.jpg)
Hazafelé rengeteget sétáltunk a szemerkélő esőben, és fel sem tűnt, hogy tiszta víz lett mindenem. A héven is csak nyugodtan ültem, nem motoszkált bennem semmi, hogy olvassak, vagy tegyek mindenáron valamit. A világegyetem lassú és hideg, de sikerült erről megfeledkezni. Egyszerűen hálás voltam ezért a szép napért.






2013. december 24., kedd

Allen Ginsberg és a vad teareklám

Végre eljutottam a Ludwig múzeumba az Allen Ginsberg és kortársai köré fonódó kiállításra. Allen Ginsberget nem lehet nem kedvelni. Az első terembe lépve fiatalkori portréja fogad, a falon mögötte Rimbaud képével, és Cézanne festményével. Cézanne aprólékosan kiszerkesztett festészeti technikáját igyekezett költészetében alkalmazni (akkoriban úgy tartották, hogy a kortárs irodalom vagy 40 évvel le van maradva a festészethez képest - montázs,kollázs-technika miatt elsősorban), Rimbaud életművét pedig bárki értékeli, aki csak messzebb került a megszokott gondolatmenetektől, kicsit olyasféleképpen, mint egy beavatási szertartás. Ő köszönt téged a kapuban, és tárja szélesre. Megadja a kezdő hangot.

Forrás: http://artnews.org/files/0000079000/0000078706.jpg/Allen_Ginsberg.jpg
A legcsúfabb csúf az maga a társadalom. A kiállításon mindenhol vetítővásznak lógtak, és interjúk, gondolatok, versfelolvasások, haldoklások, rajzok váltakoztak. Mindenki egyszerre mondta a magáét, látószögemből rögtön 3 vásznat is figyeltem egyszerre, mintha intravénásan kötöttek volna ezekre a különleges fogásokra. Ebből a kaotikus megnyilvánulási rohamból folyt össze és kristályosodott ki valami fogalom a beat-nemzedékről. Az átlagpolgár kinézetébe bújt különcökről, akik nem a tévét bámulva szopogatták altatóikat.

"Allen 39 éves volt azon a londoni nyáron, és rendeztek számára egy bulit, ahova a Beatlest is meghívták. John és Cynthia, valamint George és Patti késve érkeztek, és mire megjöttek, a költő teljesen meztelen volt - kivéve az alsónadrágját, amit a fején viselt -, és egy "Ne zavarjon!" hotelszoba tábla lógott a farkán.A Beatlesek maradtak egy ital erejéig, de világosan látszott, hogy aggódnak, nehogy valaki együtt fényképezze le őket Ginsberggel." /Barry Miles: Hippik/

Forrás: http://2.bp.blogspot.com/-akc7KQWbeVQ/Tk6jcIx1LbI/AAAAAAAABvc/_oj9DqKHr10/s400/allen%2Bginsberg%2Bnaked.jpg
Egyik kedvencemből, a Napraforgó szutrából részlet:
"Szegény halott virág! mikor felejtetted el hogy virág vagy? mikor bámultad meg a bőrödet és mikor döntöttél úgy hogy te egy tehetetlen mocskos vén mozdony vagy? egy mozdony kísértete? a hajdan hatalmas őrült amerikai mozdony hazajáró lelke?
Soha nem voltál mozdony, Napraforgó, napraforgó voltál!
És te Mozdony, mozdony vagy, ezt jegyezd meg magadnak!
Na szóval fölkaptam a csontváznehéz napraforgót és az övembe tűztem mint valami jogart,
és prédikációt tartok a lelkemnek, és Jack lelkének is, és mindenkinek aki figyel rá,
- Mi nem a mi korom bőrünk vagyunk, mi nem vagyunk rettentő rideg poros kioltott képzeletű mozdonyok, mi mindannyian szépséges arany napraforgók vagyunk belül, áldottak vagyunk mi a mi magvainkban és testi beteljesülésünk aranyszőrű meztelenségében mely őrült fekete estélyi napraforgók alakját ölti napnyugtakor, hogy leselkedve lássuk az őrült mozdonyárny folyópart alkonya Frisco dombos pléhkonzerv estéjén végigült látomását."

Kérlek olvassátok és forgassátok az Üvöltést! Meztelenítsétek le agyvelőiteket, és keressétek meg a mohamedán angyalokat a bérházak tetején!

Jack Kerouac mellett már utaztam egy csodálatosat. Kimerevítette azt amit átélt, és hagyta, hogy jó barátként lebegjünk a levegőben, míg újra és újra elhangzanak a köztük lévő párbeszédek. A hátsó ülésen ülsz, amíg Neal Cassady rángatja a kormányt, és velük együtt röhögsz, csökkented költségeidet. Ők mentettek meg, nekik köszönhetően kezdtem újra hinni az élet szent körvonalában. 

Forrás: http://forward.com/workspace/assets/images/articles/ker-1953-for-web2.jpg

2013. december 18., szerda

Piros fák meg mangó

Az út mentén a fasor összes fájának törzse tűzpiros volt. Megálltam, hogy lefotózhassam ezt a csodát és a tájépítész kar minden majmának bebizonyíthassam, létezik ilyesmi, de akkor vettem észre, hogy minden cuccomat eldobáltam idefelé jövet. Az árokból röhögött a rózsaszín hátizsákom, mellette a rajzmappa és a kabátom. Az ezeket felszedegető hajléktalanoktól kértem vissza őket, majd rohangáltunk az út egyik oldaláról át a másikra a kocsik elől félreugrálva.

Hirtelen váltás, bárpult tetején sétálgatok, és magyarázom a kiszolgálónak, hogy a cafe latte-ban nincsen mangók, és én mangó nélkül kérném, ha lehetne, habár tetszik az okkersárga krémszerű állaga. 

Az utóbbi pár nap sűrű volt, egynyári és évelő virágkiültetést terveztem, kitűzési tervekről hazudoztam, temető parcellát mértem fel, sírokat fényképeztem, és költségvetést számoltam a salgótarjáni főtér egyik részére. Mindent csináltam, csak aludni nem aludtam, aztán élőhalottként hallucinálva bolyongtam a lakásban, lezuhanyoztam hajnali 6 felé, hogy magamhoz térjek, de minden csak rosszabb lett. 

Volt egy másik álmom is, ahol a házunktól nem messze bóklásztam a semmi felé tartva. Az alkonyatban észrevettem, nem messze világít egy vonatkocsi, így elindultam oda. 

"a felhők elfonnyadnak
és meghalnak
a nap narancs agyvelő
csendesen sóhajt
szigetté válik
s eltűnik" 
/Jim Morrison/

Útközben a sötétben kutyák támadtak rám, így eldobálva mindenemet (ezek szerint mostanában ingerenciám van a dolgaim eldobálására) mert velük nem tudtam volna felemelkedni, elrepültem. Az utóbbi években álmaimban egyre sűrűbben játszom el ezt a repülést, teljesen természetes adottságnak veszem. Később már csak szögesdrótos kerítésre kapaszkodtam fel, mert úgy gondoltam, hogy ott békén fog hagyni mindenki.

A végére még két kép:
- Pestszenterzsébeti temetőben talált szecessziós elemekkel teli sírkő, nem is értettem, hogyan került ide a sok művirág és semmi közé. 


- Évelő kiültetésem látványterve, elburjánzottak a meleg árnyalatok, és szétfolytak a térben.