Nedves

Kissé úgy érzem most, hogy szétpotyogok, mint egy esőfelhő, csak fogalmam sincs, hogy hova is és mit fogok permetezni. Elméletileg védekezésképp semlegesítve és ivartalanítva vagyok, úgyhogy nagy probléma nem lehet. Jelenleg fekszem a földön, és várom, hogy megtermékenyítsen a nap, rámszárítva a sarat, humuszt és mindenféle letépett növényi részecskét.

Holnap alkalmassági a Corvinus Tájépítészeti tanszékén. Ha már odalebegek, nekifutamodok valamiféle teljesítménynek is, hogy elmeséljem mindenek felett álló orientációm és elkötelezettségem a szakma iránt. A kert egy mikrokozmosz, alázattal tartozunk a természettel szemben, feladatunk a környezethez való alkalmazkodás, és a sérült közeg gyógyítása. Aztán lehet, hogy faggatózni kezdenek az allelopátia rejtelmeiről vagy a növények biológiai diverzitásáról, és betöröm a koponyám a földhöz csapódás pillanatában.

Igen, tartok a Monge-rendszertől, mert nincs sok gyakorlatom. Nekünk nem tanítottak axonometrikus ábrázolást rajzórán. De ez senkit sem érdekel, úgyhogy a hiány bepótlására törekszem csendben, halkan.



Egyszóval, fekszem a földön, nedves a fejem, nedves a gatyám, és nem érnek másféle impulzusok, hiába várnám.

Drótból hajlított, kettős hurkot formázó eszköz

Nevelőapámnak volt ma szerencséje találkozni egy idős hölggyel a lottózóban, aki elhagyta a szelvényeit, ezért felborítgatta a szemeteseket. Majd elmesélte, hogy az orvostól jött, mert a fogai közé gémkapcsok nőttek. De az orvos persze nem tudott vele mit kezdeni.

Valljuk be, felettébb kellemetlen rájönni arra, hogy a XXI. században sem váltak az orvosok mindenható istenekké, és igenis vannak olyan problémák, amelyekkel nem tudnak mit kezdeni. Nem védhetnek meg minket saját magunktól, és nem szüntethetik meg téveszméinket. Elvégre szerencsétlennek gémkapcsok nőttek az állkapcsába. Ez valószínűleg frusztráló. És senki sem tesz ellene semmit.

Visszatérve valóságnak és normálisnak kikiáltott, keskeny, tudatalatti sávjainkba fellélegezhetünk, hogy velünk ilyen úgysem történhet meg. Mondom ezt én, akinek a fülében lógnak gémkapcsok. De én legalább szánt szándékkal, és előre megfontoltan tettem oda őket, saját akaratomból kifolyólag.

Androgünosz

“Az Androgünosz görög szó szinonimája a Hermész és Aphrodité gyermekének, Hermaphroditosznak, amely a nemek egységeként egy teljes férfit és egy teljes nőt tartalmazó lény volt. Meg kell jegyeznünk, hogy ennek a szónak eredeti értelmében semmi köze sincsen a vegyes genitáliákkal született, sem nem férfi, sem nem női lényhez, amelyet az orvostudomány hermafroditának nevez. A legtöbb hagyomány beszél a „Bűnbeesés” előtti, primordiális emberről, aki androgün lény volt. Eme bukás után - írja Hamvas Béla - az Androgünosz az aranymetszés szabályai szerint oszlott meg férfira és nőre. (Hamvas, 1996.)”

“Platón szerint a teremtés kezdetekor az ember nem olyan volt, mint ma. Nem léteztek férfiak és nők, csak egyféle lény létezett: alacsony volt, egy teste volt és egy nyaka, de a fején két arc volt, az egyik előre nézett, a másik meg hátra. Mintha két teremtményt összeragasztottak volna a hátuknál fogva.
Ennek a lénynek két neme volt, négy lába és négy karja. De a görög istenek féltékenyek voltak, mert látták, hogy egy négy karú lény sokkal többet tud dolgozni, hogy a két arc mindig mindent lát, ezért nem lehet rajta ütni, a négy láb pedig sokáig tud gyalogolni, vagy egyszerűen talpon maradni. És ami a legveszélyesebb: egy ilyen kétnemű lénynek nincs szüksége másra, csak hogy szaporodni tudjon
Akkor azt mondta Zeusz, az Olümposz legnagyobb ura: “Tudom, mit lehetne csinálni ezekkel a halandókkal, hogy ne legyenek olyan erősek.” És egy villámmal kettéhasította őket, megteremtvén ezzel a férfit és a nőt. Ez jelentősen megnövelte a föld népességét, de ezzel egyidejűleg nagyon meg is gyöngítette a lakóit.
Mert most mindenkinek újra meg kellett keresnie az elveszített másik felét, hogy átölelhessék egymást, és ebben az ölelésben visszanyerhessék régi erejüket, hogy ellen tudjanak állni a támadásnak, hogy újra bírják a hosszú menetelést, a fárasztó munkát.”

Talán a tudomány előrehaladtával egyszer a klónozott bárányokon és embriókon túllépve teremtünk valamely ehhez hasonlatos lényt. Hisz a nietzschei übermensch még mindig várat magára, és a megoldás hátha itt leledzik. Nyomott és felettébb ratyi állapotomban szültem magamnak egy kétfejű organizmust, ami szívesen hajazna az Androgünoszokra, de sziámi hajlamával mégsem illene a leírásba. Mindenesetre a rajzot mellékelem.

Biztosan szép lehet a panoráma ha két fejeddel és négy szemeddel két irányba pillantgathatsz.

Levegős a rendszer

Rajzolgatok, zenét hallgatok. A vonalak kellőképpen bárgyúak, leredukáltam őket a lehető legkevesebbre. Radiátort csinálok belőlük és háromfarkú patkánymartalékot, csatorna és üreges testek vonzáskörében. Tompán lüktet a fejem, fájdogál a torkom, ahogy nyelem a folyamatosan újraképződő nyálam. Vízfestékkel kéne valamit produkálni, de még mindig félek tőle. A legutóbbi kísérletem folytán nem a várt eredmény fogadott, és félek, hogy a radiátori csendéletben kuporgó egyvelegem is spontán öngyulladással lobban fel, mert nem volt kellőképpen megfelelő.

Náthám mosolygósan virradt öntudatra. Eddig csak hőemelkedés, de ennél több nem is kell. A/2-es méretben dolgozom, mert le akarok állni az A/4-es munkákról teljesen. Amúgy sincs azon a pici lapon már elég hely a lendületesebb mozdulatokhoz. A vázlat több, mint fele készen áll a vízfesték befogadására, de a rasztákon még van mit dolgozni és csíkozgatni ceruzával. Igen, ez most olyan ceruzás-festékes-vázlatszerű-de-mégis-több-annál-alkotás lesz. Elkapott ez a hangulat, és idézve Victoria Finlay szavait:

“Olykor a rajzok még a festményeknél is hatásosabbak. Giorgio Vasari meggyőző szavaival élve: a vázlatok “a művészet lobogó tüzéből születnek”, olyan sajátosságokról tanúskodnak, amik a kész művekből nemegyszer hiányoznak. Talán egyszerűen a spontán lendület teszi, de talán a fekete, szürke és fehér együttes hatása miatt is érezzük olyan teljesnek a vázlatot.”

Nos, ez túlmutat majd a puszta feketén és fehéren, de korántsem lesznek olyan intenzíven kidolgozott felületei, mint a régebbi színkavalkádos, realitásra törő plasztikvilágomban. Téma hasonló, csak az eszköz más. Kevesebb ruganyos és életszagú felület, inkább két dimenzióba kifeszített pop art hasonlat.

Házibuli

Hajnali 5 felé a földön fekve arra ébredtem, hogy a fejemtől kb 15 centiméterre lévő dobfelszerelést püfölik. Éljenek a dobhártyaszaggató hallucinációk és azok a földi szerencsétlenek, akik nem találnak maguknak jobb fekhelyet. Bár volt aki ezt is túlszárnyalta az udvaron zöldes-kockás pokrochéjba gömbölyödve, magzatában hordta azt az alkoholos egyveleget, ami a burokbafordulást és külvilági zárlatot is eredményezte.

Álom

Előző éjjel egerekkel és mozgólépcsőkkel álmodtam. A japán táncolóegereimet szorongatva tartottam épp valamerre, de tájékozódásügyileg kimondottan pocsék vagyok még tudatalattim szegmenseiben is. Pedig ott aztán határozottabban otthon érzem magam.

Teafüvet kotorgatok teatojáskámba, hogy forró vízzel leöblítve teácskával nyeldessem fehérecske tablettámat, s újabb teafolyamot indítsak teofilinnel töltődő testecskémbe. Jó, mostanra picit már könnyített üzemmódban vagyok.

Maroknyi Glenn Brown

Újabb üreges organizmus, autotróf nyúlványokkal.

“Jesus living dead”

A belsőségeim valószínűleg hasnlóképp örvénylenek némi perisztaltikus segítséggel. Felsejlett előttem egy vízió gigászi méretűre nőtt beleimről, amelyek rózsaszínűen és vörösen kavarogva ölelik körül a miniatűr testem. Magamba foglalva ezáltal saját magam. Felnézek, és belsőségeim plafonján kék az ég, keretbe foglal. Pici vagyok. Piciny beleim Jézus (címből kifolyólag) gigászi beleiben kavarognak, ugyanazon elv szerint működve. Hogyan lehetséges ilyen kéklő eget varázsolni egy hasüregbe?

A festmény hatalmas méretei is lenyűgöztek. Valóban meglehetősen sokáig ácsorogtam előtte… Minden bizonnyal ennek tudható be, hogy megtalált egy szakállas, öregedő figura, aki művészettörténésznek állította be magát, és megkért arra, hogy álljak vissza úgy, ahogy az előbb nézegettem a festményt. Állítása szerint olyan remek mód passzoltam színeimmel (türkíz nadrág, királykék felső, vörös haj) ebbe a gigászi méretű illúzióba, hogy azt szívesen megörökítenék. Visszaálltam, a hátam mögül pedig vaku villant, többször is.

Az Appropriation art annyit tesz, mint a kisajátítás művészete. Múltbéli, korabeli stílus, képek, tárgyak utánzása, és sajátként kezelése. Glenn Brown valóban megkérdőjelezi az eredetiség szentségét… Node a XXI. században is fel kell mutatnunk valami újat. Ha mást nem, a régi átkonvertált módosulatát.

Ciklámenes portré (széttépésre várva)

Többé-kevésbé végeztem egy portréval, és nekikezdtem egy új rajznak. Az olajfestmény még mindig várat magára. Ki kell próbálnom már végre egy aquarelles technikát, mert már nem írtózom és ijedek meg annyira attól, ha a festék önállósítja magát és szétfolyik a négy égtáj felé.

A vízfestékre váró vázlat nehézkes stádiumban van. Nem élte még túl a kételyek korszakát, vagyis a bármikor-széttéphetem-mert-furcsán-nézett-rám időszakot. Ha minden jól megy, akkor ciklámenekkel telezúdított kicsit összezüllött, káoszba hajló portrészerűség lesz, ha nem, akkor még ennyi sem. Amúgy sosem tetszett a Cyclamen Persicum, ókori görög nevén küklamisz. Terméskocsánya dugóhúzószerűen megcsavarodik. Ezt lerajzolni viszont mókásos.

Furcsa álmom volt az éjjel, virágokat ültettem a konyhában, az asztal alatt a csempébe. Fehér szirmok derengenek előttem, és a megrepedezett csempe szélei, amelyek lealacsonyodtak oda, hogy lyukakat üthessek rájuk. Totális és tökéletes dekadencia, nem beszélve az asztal alatt kuporgásomról.