Visszahúzódás

A hétvégi chill out után most ismét a székemre fektetett rajztáblával nézek farkasszemet. Egy ruhakupacot sem tettem arrébb, csak a kiürült joghurttal gazdagodott a repertoár. Sosem voltam még ennyire gondban saját ihletésű rajzzal, gondolok ezalatt az A/2-es méretű, színesceruzás formátumúakra. Történt már kisebb-nagyobb fennakadás, de hosszú és tartós csömör eddig még nem fenyegetett, csak kitartóan kellett a munkára koncentrálni és mindig szétfolyt a végén rajta valami egységes nyugalom, mint a hajlakk, amivel tartósítom őket. De most nem. Megdöglött. Érzem a szagát is.

Nem hagytak szabadulni a kétoldalt gubbasztó szerzetesek alakjai, mert beleszerettem a vonalakba. A maori mintás arc is pont ott bújt elő, ahová terveztem, de a háttér valahogy meghazudtolta önmagát. Sosem vettem még kézbe ollót azért, hogy montázzsá avanzsáljak egy ceruzával készült képet, ráadásul újságok helyett saját rajzokkal telítve a lyukakat. Kerülgetem csak ezt a forró pontot a szobában, holott könnyen megszabadulhatnék tőle. 

Kisgyermek sem volt még soha így a kezeim közt, és erősen kapaszkodtam a magam véleményébe a családalapítást illetően, már csak önnön steril közegem miatt is. Mert az én helyzetemben megszabadulni ettől az egésztől szintén egyszerűbb lenne. Elfelejteni a témát, bezárni mélyre és eltüntetni a kulcsot, majd egy duplagondollal afféle Orwell-i regény módjára átalakítani az emlékeket a sosem létező kulcsról és lehetőségről. A napokban botlottam Frida egyik rajzába (lentebb mellékelve), amit eddig még nem láttam, de most nagyon is szívhez szólt, mert valahol megint belecsaphatunk egymás tenyerébe. 

Ez a kis Tündérke valamit nagyon mélyen felszakított, amit sosem vettem számításba, mert úgy gondoltam, hogy nincs. A lényeg, hogy ebben biztos voltam, és nálam ez tényleg mély jelentéstartalommal bír. Tévedtem. Talán csak valami kósza és butuska ösztön, talán annál több, de megint néhány árnyalattal több lett a világ, és az alvó csöppség teljes könnyedséggel rombolt földig minden hibás elképzelést, menekülő kiskaput. Bár a rajz is bemutatott nekem, úgy döntöttem, hogy a nehezebb utat választom, és kitartok mellette egészen addig, amíg egy kicsi alakítható is van benne. Csak egy csöpp, ami még nem pusztult el. Élvezem most az újdonságot, hisz izgalmassá teszi az ingovány, és a totálisan zéró garancia. A beleölt órák bármikor a falnak csapódhatnak, szétloccsanva és beterítve undorító levükkel.

Földön fekve, a kavicsokkal egy szinten, megsemmisülten, de a legnagyobb hálával, amiért nem kell állandóan a legéberebbnek, vagy legokosabbnak lennem, és sziesztáimon terelgetik helyettem is utamat.

Annácska:

 Frida... talán előttem is szűkössé váltak a lehetőségek... régen, gyermekkoromban a boltban sem kaphattam meg mind a két cukorkát... muszáj volt választanom. Azt hiszem, lesz még miről beszélgetnünk, és akad majd még miről rajzolnom, bárhogyan is alakuljon, szóval pár év múlva itt tali. Sokféleképpen lehet maradandót alkotni.