Mérhetetlenül boldog és könnyed tudatállapot megint, olyannak érzem magam, mint egy aprócska, mosolygó, fényes gömböcskét, ragyogó fénypászmákkal minden irányban. Foszladozik a harag, a keserűség, még mindig szeretem őt úgy, de már szeretem őt másképp is, és tudom, hogy azért voltam olyan mélyen csalódott, mert szerettem volna a boldogsága lenni, és kipottyantam ebből a státuszból. Így most piciny virágzatomat más fények irányába fordítom, és megindítom az újratervezést.
Azóta hallottam kapirgálni a barlang mennyezetén a manócskákat, koboldokat, elaludtam és felébredtem táncolás közben, kiszakadtam és visszazuhantam a testembe abban a pillanatban, ahogyan kinyíltak a szemeim, megriadtam a túl közel tanyázó színpadtól, és rámosolyogtam a zöld lézeres pontocskák halmazára.
Már nem virrasztok állandó jelleggel hajnali 5-ig, hanem csak óvatosan kóstolgatom a 2-őt, és az elalvás sem harc a csihadni nem kényszerülő agyacskámmal.
Hazafelé a buszról néztem a csíkokból álló embert, hogyan sétál az éjszakában, mindeközben gondolatban már beleformáztam a fél arcomat egy fatest kérgébe, ujjasfa mindenesetre. Néztem a hófehér lábaim kontrasztját a padlószőnyegem felhasított kékjével, lassan, sziszegve mászik ki innét az a szőnyeg, hogy beengedje egykori birodalmába a szalagparkettát. Megsimogatom a sólámpámat, ő pedig cserébe áldást nyújt nekem, mindketten új helyen töltjük az éjszakát, csakúgy, mint a sókristály közepén kihámozott apró helyen fészkelő új izzó, úgy képezek én is egy újszerű, frissebb lelket a szöveteim üregében.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése