Készülget a ceruzám alatt nevelkedő háromfejű szörnyetegem, személyre szabott idomítással. Problematikám vele csupán annyi, hogy meglehetősen lassan haladok vele, és ezt csakis magamnak köszönhetem, mert magamon kívül jelenleg semmi nem akadályoz meg jóformán abban, hogy a lapon kiteljesedjek, mégsem használom ki ezt eléggé. Tehát most, és úgy általánosságban mindig megfogadom, hogy többet simogatom a gondolataimat, és többet fésülgetem a fehérséget mindenféle hullámokkal, hogy aztán azok színeket verjenek vissza és szórakoztassanak a veretésükkel.
Rájöttem arra is, hogy muszáj haladnom a rajzokkal, már csak avégett is, mert ezeknek is szavatosságuk van ám… ha a még be nem árnyékolt narancsszelet nem is rohad le a képről, de valahol belül mégis megaszalódnak, penészesednek, és a későbbiekben már hiába nyúlnék újra beléjük, száraz darabokra potyogva sosem állnának össze ép egésszé. Összepöndörödnek és szelíden nyugszanak, elalszanak végleg annak ellenére is, hogy sosem teljesedhettek ki, és nem ébrednek fel már a legvadabb zargatásomra sem. Engem meg furdalhat a lelkiismeret.
De ezek a csendes hallgatagok sem léteztek hiába, minden bizonnyal reinkarnálódnak a következő alkotásokban…
Maximalista bolond lévén még mindig küzdök azzal a hülyeségemmel, hogy inkább bele sem kezdek, mert attól félek, nem lesz elég jó, és elrontom. Ez a frányaság fogja le a kezeimet, csukja be a szemeim, és veszi el a lehetőséget. Szóval csak semmi para, egyszerűen firkáld és csináld, ahogy egyszer anno üzenték nekem.
Annyi előrehaladás történt, hogy a süthető gyurmához hozzá mertem érni, és formázni belőle ezt-azt. Ezt is régóta szerettem volna már kipróbálni, de valamiért azt hittem, hogy ez az anyag nem lenne hajlandó viselkedni az én kezeim között, és csak felsülnék vele. Villan egyet és eltűnik, összepöndörödik, visszabeszél, kiröhög. Pedig ma szó sem volt ilyesmiről és engedelmeskedett. Működött. De ha elrontom, akkor sem történt volna semmi. Kotródj már innen kishitűség.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése