Hajnali 1 környékén egy szál hívságos rózsaszín melltartóban és egy virágos pasztell-shortban vagyok egy agy a sok milliárdból, egy lassan ébredező információtömeg, amely már lassan zuhanyozásra, csempe és vízcsapkodásra megérett. Mindig ez történik, ha egyedül maradok, és nem vezérelnek az elvárások. Szabival azonban most valami más is eltűnt, egyfajta feszített rohanás, amely rengeteg rajzot szült, és most itt ülve az ürességben, forma és fogalom-nélkülivé váltam, a mozdulatlanság sűrű, de annál biztosabb viszkozitásából koncentrálva a távolba.
Anti-buddhista koncepcióm az, hogy a vágyaimba markolva illeszkedem vissza a realitásba, és próbálom magam újra egy létező személyként irányítani, a feloldódott lényegem végtagokba és cselekvésekbe tömöríteni. Egyszerű dolgokra fordítom figyelmem. Szilikon-hajgumit szerzek, találkozom, újságot szaggatok, hogy kiborítsam belőle az arra érdemeset, és talán majd rendet is rakok, de a mindenek előtt álló cél az a nevetségesen apró fehér felület betöltése, amely már legalább egy hete hátráltatja a legújabb képem befejezését.
Nem mehetek el úgy Dádpusztába, hogy félkészen hagyom.
Nyújtózkodom egyet, kitisztítom a fejem, és sematikusan lekotorva minden szart az asztalomról hozzá is kezdek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése