Egy kisebb levegővétel

A lepedő finoman vöröses árnyalatokat hagy a combomon, délig határozottan nem gondolok semmit sem, inkább csak fekszem és alszom szuszogó, élő negatív lenyomatként. Olyan bágyatag a mai nap, amikor már azt hittem, hogy felébredtem, csak levonultam nézni a sólegyek rajzását a vízpartokon.

Elfelejtettem elmesélni álmomat a szellemekkel. Hozzá kell tennem, ritkán vannak rémálmaim, éves átlagban is igen kevés, az a néhány pedig általában a kórházzal szokott kapcsolatban állni, vagy azzal rémisztget, hogy kiújul a betegség. Tehát a mostani szellemes találkozás váratlanul ért. Eleinte csak rácsodálkoztam, hogy egy vékonyabb tartón, fehéres színben játszó, drótszerű vízszintes áll a falból kifelé, a végére egy villanykörte szúrva. Nem tudtam mire vélni, és nem értettem, hogy a villanykörte miért nincs a helyén. Mert a villanykörte nem a falba való ilyen bizarr módon. Visszatekertem a lámpába. Egy szokatlan deja vu érzés kapott el, mintha már láttam volna egyszer ezt a villanykörtét, ugyanilyen pozitúrában, ugyanitt, de akkor nem értettem. És bár most sem voltam okosabb, éreztem, hogy most tudni fogom, miért történik mindez.

A későbbiekben tárgyakat láttam megmozdulni, és ez elég egyértelművé tette számomra, hogy egy láthatatlan illető szórakozik velem. Beszélgettem anyámmal, elmesélte, hogy ő is tud erről. Egyre többször éreztem azt a valamit a közelemben, és ettől egyre idegesebbé váltam, míg ez odáig fajult, hogy nagyon trágár módon mindenféle szitkot a fejéhez nem vágtam, és tárgyakat hajigáltam a vélt irányába. Válaszul én is kaptam néhány tányért a fejem irányába hajítva. Emlékszem, hogy egyszerre három tányér emelkedett fel a pultról, és repült felém, miközben pedig becsapódtak, és széttörtek rajtam és körülöttem, azt külső szemlélőként láttam, testemen kívül elhelyezkedve.

Apró fellélegzés a zárthelyi áradat után, és kis, szapora levegővételek a vizsgaidőszak előtt. Hajt mindenki, és repülnek felém a tányérok, de annyira nem zavar az egész, mert csak mosolygok és minden fájdalom tompának tűnik a boldogságom mellett. Szervesen épül belém a jelenléte, közelsége, nagyon hiányzik, ha éppen nincs velem. Hajnali 2-kor teljes megnyugvással töltött el, hogy az arcát rajzolgathattam, a ceruza hegyénél felbukkantak az ismerős vonások, mosolyogtam, miközben tónusoztam, együtt formálódott a lelkem a rajz lelkével. Nem az első, és utolsó volt ez a rajz, csupán egy próba, ahol megismerkedhettem közelebbről is az arcával. A kezdetek.