Bodzát szedünk virágporesőben, kézenfogva kapcsolva össze két különböző világot, ujjaink hegyén rögzítő kapcsokkal, egymásba akadva. Már most rengeteg a szép emlék, érződik némi palmatex a levegőben, ülünk az ablakban, és a fejünk fölött lévő diófa íves vonalai közt hajlik meg a sötétség. A bicikliváz és a vékonyka furnérlap eltávolodásával a közé ragadt univerzális erősragasztó hegyeket hoz létre, és a hegyekre emlékeztető vonulatok üvöltenek, amiért szét akarják választani az eget a földtől, a fémváz-talapzatot a furnérégbolttól. A fára emlékeztető erezetek barátságosan futnak bele az éjszakába. Ketten vagyunk már csak. Egymásért ülünk az ablakban, közöttünk illan ki a palmatex a magasba.
A diófa alatti aljnövényzet halkan kopog a ráhulló esőcseppektől, amelyeket odaélvezett az ég. Most minden olyan szép és nyugodt, jó vele.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése