Harisnyás-talpúak, figyeljetek!

A váróteremben Nietzschét bújva próbálom kizárni a külvilágot. Alig 3 órát aludtam, de annyira ledöbbentem a saját álmom képtelenségén, hogy ez teljesen felébresztett. Az MR-gépben feküdve, búgott az engem körbefonó cső, rezgett az alattam lévő asztal, valamiféle kedves illatot éreztem, ami minden bizonnyal a korai órák tisztítószeres takarításainak frissítő lehelete volt, és teljesen megnyugodtam. A két ápoló kapkodva rohangált, én pedig finoman belehelyezkedtem a statisztikai adat szerepkörébe, és jól éreztem magam így. Nem volt bennem semmi különleges, csak feküdtem ott, bámultam magamat is az ő szemükkel, és egy voltam a sok közül. Ez azért jó, mert ilyenkor megszűnik a félelem. Eltűnik azért, mert te sem létezel, csak egy oldott közeg apró darabja vagy, és nincs okod aggódni, az egód visszahúzódott odvába.

Ez a fajta sokaságba ringatózás arcon csókolt, és mosolyogva hunytam be a szemeimet. Kifelé menet a professzor a mellkasom képét bámulva még felém fordult, és annyit mondott, hogy rendben van minden, ne izguljak. Őszintén remélem, hogy a kedves femurom szándékozik szűkebbre venni a maga kis csontkopásából.

Hajnalban elkészült a legfrissebb rajzom, a 'No sex please, we're asexual' nevezetű. Gondolom ennek most csak én örülök olyan veszett módon, de nem is probléma, tökéletesen tükrözi a mindennapjaimra telepedett hangulatomat. Úgy érzem, egyedül vagyok, mélységen és véglegesen eltaszítva közel és távol mindenkitől, és így talán jobb is. Tegnap hazafelé sétálva legszívesebben sírtam volna, amikor beborult az ég, míg annak előtte megszállott módjára kentem szét a fenyegető szürkeséget a lap tetejére, szinte a szobában érezve a vihar beköszöntét. Azok a homlokból szárba szökkenő, gondolatokat ujjak-öntőformájába képező részek egymás szemében kotorásznak. Egy végtelen, önmagába futó vonalon rohangálnak a látószervünkön érkező információk az agyunk által zizegő mondatokba harapva, és marcangolják egymást oda-vissza. Az ujjadba harapok, hogy láthassak a szemeddel, és te homlokon köpsz, hogy egy pillanatra megijedjek a becsapódó nedvességtől.

Mások nyála jelenleg záporként ver, de már csak néha mordulok meg. Bárki bármit mond, ezt kell csinálnom, így kell léteznem, kinéznem, lélegeznem. Mondhatni, nagy szorgalommal ügyködöm saját külsőm deformálásán, és a legrútabb torzításokon. Ez persze nem így van, de mivel szubjektív dögökként szívjuk az oxigént, akár lehet igaz is a rágalommal egy időben.

Maradjunk az ÉGBOLTNÁL. Az a parányi sárga pont én vagyok. Ott világítok. Mindenki más meg érezze magát ott, ahol akarja. A lap teteje már kékülni látszik, talán egyszer megengeditek, hogy nagyobb fényt vethessek mindenhova. Csókolom a szürke, harisnyás talpatokat.