Ezt a bejegyzést a combcsontomnak és az új rasztáimnak ajánlom

Megkerültem a vizsgaidőszakból, a klinikai kontrollokból, és a viharfelhőmből. Ugyanis a mostani időszak konkrétan úgy ölelt magához és olybá nézett ki, mintha egy viharfelhő közepén ülnék, várnám, hogy mikor csap oda vagy belém néhány villám, hol ráz fel álmomból éjjelente, mikor tör rám napközben. Volt itt ám álmatlankodás, hajnali 5-ig sírás, miegyéb. Néha úgy érzem, ha megpiszkálják az embert, az hajlamos alkotóelemeire szétbomlani. Én legalábbis a lábfájdalmaimat a kemoterápia vagy a szteroidok csúf visszaköszönéseiként tartottam számon, és azt sem hagytam figyelmen kívül, hogy alapjáraton sem rendelkeztem túl erős csontozattal.

Szóval két MRI-, és egy csontscintigraphia vizsgálattal később arra az okosságra jutottak, hogy bár az alapbetegség (Hodgkin-lymphoma) recesszióját nem zárhatják ki teljes biztonsággal, de nagy valószínűséggel degeneratív folyamatok zajlanak a femur (szerepében combcsont) felső gömböcskéjében, pontosítva 9x3x8 mm-es területen játszva, és a jobb térdemben, de szerintem a bal sem hagyható ki a mulatságból, hisz az is rendetlenkedett már éjjelente. Mint egy rossz fogfájás, csak nem elhanyagolható körülmény, hogy a comcsontom nem a számban van.

Tehát most azért még izgulunk értem, alapjáraton is igénylem a gyengédséget meg törődést, mondták is már, hogy vigyázzanak rám, mint egy porcelánbabára. Jelenleg várjuk, hogy mikor postázzák már ki végre az erre a hétre ígért 4 éves nagy záróvizsgálatom zárójelentését zárásként a zárófejezetembe.

Ha ügyesen viselkedek, akkor kapok D-vitamint is, mert az nekem jó!

Az én részemről az önterápiák kicsit másképp zajlanak, lehet, hogy csak azért, mert nem alkalmazok kontrasztanyagot. Eszembe jutott, hogy megtartottuk a kemoterápia miatt levágott, több mint 30 cm hosszú hajam, amelyből raszta készült, a barna rasztatincsek pedig hozzá lettek rasztázva a mostani hajamhoz. Így nem vesztettem el teljesen mindent, mondhatni visszakaptam valamit, amit akkor elvettek. Újrahasznosítás a magam módján.

Kicsit összefilcelődött, csiszolódott a múlt és a jelen, valamely szilárdabb egységben újjászületve, amely arra szolgáltatott, hogy engem felvidítson. A derékmagasságban lengedező rasztácskák amúgy is olyasféleképp viselkednek, mintha állandó ölelésben részesítenének. Régebben úgy gondoltam, hogy nem is baj, ha levágjuk azt a hajat, hisz az részt vett mindenen, ami nekem fájt vagy rossz volt, telítődött. Talán éppen itt az ideje, hogy megmutathassam annak a fejemben létező lánynak, aki ez által a hajkupac által képviselteti még magát, és ami belőle megmaradt, hogy a világ szebb, mint akkor ahogyan azt ő látta és gondolta… mindenképpen bátorító. A jelenből visszanyúlva kitoldottam, foltoztam a múltam, és tudom, hogy ezért nagyon hálás, mert az ő múltbéli hálája kúszik át az én jelenembe, és kísér minket végig a jövőnkbe.