Mondogatjuk, mondogatjuk, aztán az összes kimondott dolog fogja magát, finoman felemelkedik, és felhőként kezd el körülöttünk keringeni. Úúú, létrehoztuk vele saját kis légkörünket, ahonnan néha kiválik valami öklömnyi darab, és a képünkbe csapódik, mint egy kerge és hangyás meteor, de ezt más nem látja és nem érzi. Sárga. Valahogy sárgának érzem ezt az egészet. Kankalinsárga kankalinok nélkül.
"Megint kinéztem az ablakon, és valahol a kékből vörösre váltó kereszt közelében megláttam egy feliratot: MOTEL. Ott a testek finomabb összehangoltságban fekszenek egymás mellett. Azaz basznak."
És így illesztek kapkodva hajókat a városi tájba, ha szépen megkérnek rá. (ezért a homályos, befejezetlen pontatlanság)
Ezekből születik az apokalipszis minden egyes másodpercben:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése