BÉNASÁG, TÉRKŐSÉG, HULLÁMTÉRKÖVEK VAGYUNK

Az utóbbi pár napban módszeresen sok mindent kiirtottam magamból. Azért vagyunk olyan bénák, mert mindig ugyanazoktól a mumusoktól rettegünk, akik ugyanazokat az arcokat öltik, és annyira nem létezik az egészből semmi. Ugyanazokat a hullámokat futjuk végig újra, meg újra egyre vastagítva csak a vonalakat, egészen addig, amíg át nem lyukad ez a nyavalyás papírvilág. (HULLÁMTÉRKŐ ALAKJÁT FIGYELEM AHOGYAN TAPOSOM, Ó HOGY HULLÁMZIK A SZÉLE, FOLYAMATOSAN ÉS ABBA NEM HAGYNÁ A KIS ROHADÉK. UNALMASAN HULLÁMZÓ és bosszantó!) Be nem látnánk azokat az ismétlődéseket, amelyek szétkoptattak és kilyukasztottak már bennünket is. Felvesszük szépen ennek a vonalnak a mintáját, és szorgosan basszuk el vele az életünket. Inkább firkálnánk össze mindent, magunkat is, és lennénk nagyon rondák. Elismerve rondaságunkat, nem elrejtve egy szabályban.

Ezt a verset már hamarabb ide szerettem volna másolni, mert ajándékba kaptam, és meghatódtam rajta. Hatódjatok meg ti is.

Charles Bukowski:

a furcsák közt a legjobbak

ritkán látni őket

mert ahol tömeg van

ők ott

nincsenek.

a furcsa figurák, akik

kevesen vannak

de tőlük származik

az a kevés

jó festmény

az a kevés

jó szimfónia

az a kevés jó könyv

és egyéb mű.

a furcsák közt

a legjobbaktól

pedig talán

semmi.

ők

a saját maguk

festményei

a saját maguk

könyvei

a saját maguk

zenéje

a saját maguk

műve.

néha látni

vélem őket –

mondjuk

egy öregemberben

aki sajátos

testtartással

egy padon ül

vagy

az ellenkező irányban

haladó autóban

egy arcban

vagy

egy bolti eladófiú

vagy -lány

mozdulatában

ahogy a megvásárolt

árut pakolja

a szupermarketben

egy zacskóba.

vagy néha

olyasvalakiben

akivel

egy ideje

együtt élek –

amikor elkapok

a tekintetében

egy olyan villanást

amit azelőtt

sosem

láttam.

néha

hirtelen

tudatosul bennem

a létük

amikor felmerül

egy emlékkép

hónapokkal

vagy évekkel

azután

hogy elmentek.

emlékszem

egy ilyen

illetőre –

20 év körüli volt

és reggel 10-kor részeg

és egy repedt

New Orleans-i

tükörbe

bámult

ábrándozott

a világ falaival

szemközt.

mivé

lettem?