Oldalak

2012. november 3., szombat

Tesco-disco, ananász és némi tej

Világlátó rajz következik, ugyanis a hév-megállóban felejtettem, a mappámmal egyetemben. Sosem történt még velem ilyen, és eddig csak rémálmaimban bukkantak fel olyan momentumok, hogy egy táskát fent felejtek a tömegközlekedésen. 3 megállóval később már az a kínos hiányérzet mart bele az oldalamba, és ki sem kellett mondanom, Szabi azonnal rájött, mi a baj. 15 perccel később már kocsival siettünk vissza a helyszínre. A padot, ahol nemrég ültünk, megvilágította a lámpafény, de a zöld mappám már sehol sem volt. Nem tudom kellőképpen átadni, hogy mennyire rosszul lettem, a kezem remegni kezdett, és a sírás kerülgetett. Fizikailag fájt a hiánya, a belőlem manifesztálódott gondolatok olyanokká lettek, mintha újabb és újabb végtagjaim lennének, és most egy megcsonkított, kétségbeesett kis riadalommá változtam, aki fel-alá sétálva a sínek mentén keresgélte a darabjait.

Végül összefutottunk Szabi ismerősével újra, aki aznap már sokadik alkalommal biciklizett el arrafelé, és megnyugtatott minket, hogy az egyik haverja vitte haza a mappámat, pontosan azért, mert az egyik kör alkalmával észrevették, hogy ottfelejtettük. Pár nappal később épen, egészségesen elhozta nekem Szabi az egészet, visszakaptam mindent, úgyhogy ezúton is köszönöm, és hálás vagyok mindenkinek érte.

Nem voltam jó hangulatban, amikor ezt a rajzot elkezdtem, és nem is azért csináltam, hogy valami színes szépséget teremtsek, hanem tükrözni szerettem volna azt a fajta kétségbeesést, amit akkor éreztem. Kicsit belekavart a klinikai kontroll is, ahol szerencsére minden rendben zajlott, de az embert akaratlanul is megvisel minden egyes ilyen jelenése. 

Szóval az ananászfejű lény levélüstöke szirmokká és ujjakká alakult, harmadik szeme üresen tátong, és a nyakából kiálló ujjaival szeretne minél távolabb mászni, miközben sperma-, és tejfoltokat ereget a csillagos éjszakába. A középen V alakban futó két kézfej határozta meg az egész kompozíciót, vaginára támaszkodva kerültek egyensúlyba megkoronázva egy mell alakú kupolával. A másik két mell a mandalaszerű formáció részeiként él. A messzeségben is hallani, ahogyan a kaktuszféle hullámvonalak végén csattognak a rágó szájszervként reinkarnálódó ujjacskák.

Meg kell még említenem a címben szereplő tesco-disco kifejezést is, mint egy emléket. A Covintetőre mindenféle előzetes megfontolás nélkül mentünk be éppen erre a programra, és legalább annyira ijesztőnek és kellemetlennek találtam, mint amilyen sötét és borús lett ez a kép is. Mindenki egyenfeketében a H&M részlegeit kifosztva, haspóló, szőkített haj, szigorúan feketével kihúzott-vastag szemöldökkel, és vörös rúzzsal, szegecses-magát keménynek mutatni akaró felnyírt hajú leányzó csókolgatja a mellette lévő szintén ittas állapotban lévő másik nőneműt megmutatva, hogy a világ falsul lett kitalálva és a homoszexualitásé a jövő. Ez amúgy sem egy elhanyagolható gondolat, mert a tegnap esti corvintetőzés is hasonló konklúzióval zárult, ugyanis a vendégsereg rajokban álló, igencsak meleg fiúkból és néhány köztük bóklászó-céltalan csúnyácska lányból állt. A tumblr kiáradt, és 3D-ben mozgott-ugrált, orrukba bajuszt dugdosó lányokkal, mi meg csak álltunk színesen-cinikusan ebben a magukat értelmiségieknek tartó roppant egyedien egyhangú közegben, és képtelenek voltunk elhinni, hogy ilyen tényleg létezik.

Rotringgal árnyékolni és rajzolni időigényesebb volt, mint azt eleinte hittem, de a millió vonalacska olyan egyedülállóan homogén felületté érett össze a végére, hogy megérte azt a több, mint 13-15 órát 4 napra bontva. Sajnos a fényképezőgép minősége stornózza a teljes élvezetet, és a vonalak finomságát is. 





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése