A mellkasára hajtom fejem, és már nem akarom megváltani a világot, a látószögek beszűkülnek, kettesben maradunk, és érzem, ahogyan lassan kezdek megnyugodni. Kint rekedt minden más, az emberekbe vetett hit, majd az azt követő csalódás is, és ebben a steril közegben lábadozom, az ő figyelme és szeretete segítségével. A 7. hónap alkalmával landolt nálam most ez a kis lilás Celosia Caracas, és vigyáz rám akkor is, amikor Szabi éppen nincs velem. Emlékeztet rá, hogy az élet nem olyan bonyolult, onnantól kezdve pedig, hogy ő mellettem van, nincs is más, amiért aggódni kellene. Meg amúgy is "the show must go on", állandóan lüktet bennem a nyugtalanság, hogy egyre nagyobb lendülettel formáljam és újrakreáljam a látottakat, csak zablát kaptam a számba a településrendezés és a tereprendezés zh miatt, de hétfőn szabadulok, és igyekszem megkezdeni ismét a rendszer bontását.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése