Retardált Ikarosz

Ikarosznak megmondták, hogy ne repüljön túl magasra, mert a viasz miatt megolvadhat a szárnya, de csak a vízbe fulladva végezte. Bruegel festményén már csak a lábai látszódnak utoljára, mielőtt elnyelné őt a mélység. A bokrok aljában egy öregember holtteste hever, és mint azt tudjuk mindannyian: "Nincs eke, amely megállna egy haldoklóért."

Az igazi szárnyakat az állhatatosság és a szorgalom képezi, amelyeket a vakmerőség helyett használnunk kellene. Ikaroszt és Daidaloszt a régiek még isteneknek nézték, amint az égbe emelkedtek, mára azonban Ikarosz halála hétköznapi halál lett, jelentéktelen múló epizód. Ciklusokban gondolkodunk és működünk, előre nem látva, hogy hány ember fog eltűnni mellőlünk. Több, mint 2 hónapon át zuhantam egyre mélyebbre, míg végre beláttam, hogy nem én leszek az, aki végül a vízben végzi. Olyannyira hittem ebben a barátságban, hogy a másik helyett is éreztem a fülembe üvöltő szelet, a zuhanás nyaldosását, és a gyomrom ugrálását. 

Piciny firkává változtál, kedves Ikarosz, retardálttá, és érzem a szárnyaidról pergő kitindarabkákat, vészesen üvölt mind, de még sárga és zöld az ég, amely feketévé omlik majd össze szemeid előtt pontként zárva le ezt a ciklust. Egy fekete pont maradok számodra az égen, jelezve, hogy honnan hullottál le akkor régen.

Más: Az Orczy kertben készült a roppant kedves második kép a levélgyűjtögető hajasbabáról. Már megint túl sokat voltam emberek közt, most így télire kicsit visszahúzódom, inkább megmaradok a közeli barátaimnál. Nincs kedvem másokra mosolyogni, a ceruzámba és az egyetembe kapaszkodom. 2b or not 2b.