Ciklámenes portré (széttépésre várva)

Többé-kevésbé végeztem egy portréval, és nekikezdtem egy új rajznak. Az olajfestmény még mindig várat magára. Ki kell próbálnom már végre egy aquarelles technikát, mert már nem írtózom és ijedek meg annyira attól, ha a festék önállósítja magát és szétfolyik a négy égtáj felé.

A vízfestékre váró vázlat nehézkes stádiumban van. Nem élte még túl a kételyek korszakát, vagyis a bármikor-széttéphetem-mert-furcsán-nézett-rám időszakot. Ha minden jól megy, akkor ciklámenekkel telezúdított kicsit összezüllött, káoszba hajló portrészerűség lesz, ha nem, akkor még ennyi sem. Amúgy sosem tetszett a Cyclamen Persicum, ókori görög nevén küklamisz. Terméskocsánya dugóhúzószerűen megcsavarodik. Ezt lerajzolni viszont mókásos.

Furcsa álmom volt az éjjel, virágokat ültettem a konyhában, az asztal alatt a csempébe. Fehér szirmok derengenek előttem, és a megrepedezett csempe szélei, amelyek lealacsonyodtak oda, hogy lyukakat üthessek rájuk. Totális és tökéletes dekadencia, nem beszélve az asztal alatt kuporgásomról.