Goya kísértetei

Filmvetítés a Púderben, kint üvöltő hideg, bent meleg árnyalatokban úszik a tömeg. Sapkákat és kabátokat dobálunk végig a székeken, és végigdobogunk még néhányszor a pincébe vezető lépcsősoron. Goyáról eddig mindig a sötét hangulatú, torz vigyorú rézkarcai ugrottak be, de sosem foglalkoztam komolyabban vele, vagy környezetével. Remek alkalom volt, hogy tágítsam ismereteimet, és jobban megérthessem azokat az idegen alakokat, hogy majd hetekkel később az írók boltjában hangosan örüljek iszonyatosan magamnak és mutogassak boldogan a festményeit tartalmazó albumot lapozgatva, mert már ismerősek az érzések, az a mag, amelyre az egész épült. Az előttem ülő két izgó-mozgó nagyszerelmes szerencsére hamar lelépett, így csodálatos rálátásom nyílt a vetítőre. Émelyítő pacsuliszag, amit tökéletes összhangba hoztam Lorenzo baráttal. Legjobb szereplő és legérdekesebb karakter.

Forrás: http://www.stellanonline.com/goya3x.jpg

Forrás: http://www.relewis.com/img/goya-aquellos.jpg

Búgó orrhangján visszafogottan beszél, de mindig azt érezzük, hogy jóval több van mögötte, ez az ember belül számtalanszor felrobbanhatott már, rendeződött át újra és újra a lelke más alakzatokban. A szakadék minden pontját bejárta, a végletekig kilendült, egészen a lefejezéséig. A leszűrt tanulság az, hogy csak porszemként maradhatunk emberek, mert a magasban, ahonnan sokan láthatnak, már túl erős a szél, és nagyobbak a kilengések is. Szép dolog lenne megváltani a világot, de sosem fog ez annyival működni, hogy ráhúzunk egy egységes lepedőt, aztán rá is fekszünk, ti meg tartsatok meg ameddig és ahogyan bírtok.
Goya számomra példakép-alapanyag, amiért végigdokumentálta korszakát, és a körülötte hemzsegő kísérteteket, láthatóvá téve az igazi arcunkat. Emberekként émelyítően sűrűn rétegződünk, zsúfolódunk egymásra, és párhuzamos világképeinkkel vagdaljuk egymást darabokra. Steril zacskókban ücsörgünk elválasztva, és kívülről egymáséit bökdössük. Belülről látunk egy elmosódott képet, és haloványan érzünk valami olyasmit is, hogy bántani akarnak, vagy rossz ez nekünk. Goya a siketségével zárta magára végleg a zacskója szájának nyílását.

forrás:http://www.sharewallpapers.org/d/399062-2/2007+Goyas+Ghost+002.jpg

Olyan jól éreztem magam, és annyi energiát szabadított el bennem, hogy az fizikailag fájt, mintha valami nagyon édes, geil bűnt követtem volna el éppen, de még a paradicsomból nem űztek volna ki, mert nem találtak meg, ezért megvilágosodva rohangálok és őrjöngök tovább. Szétáradt bennem mindenféle jóság, és vitte volna az egészet tovább, de csak magamat vihettem haza utána a hideg éjszakában, lelkesen szónokolva, hadonászva, amiért értékekkel töltöttek fel közvetlenül. Világított a mellkasom, a fény a bordáimnak ütközött, ettől bizseregtem.

púderes cappuccino