Oldalak

2012. január 4., szerda

Háromszögbe foglalt farokcsontom

A falnak döntve hátamat, ágyamon ücsörögve, egyre távolabb lököm a vízszintestől a horizontálist. A fal és az ágyam között hosszanti irányban kráter keletkezik, éppen akkora, hogy abba beleférjek. Egy síkba kerülök az ággyal, kapaszkodik szemhéjamba az ébrenlét erősen. Kapar a torkom, fulladozom, és így a jelenben rekedek rekedt torkommal segítségért öklendezve.
Úgy emlékszem, talán elestem, és bevertem magam. Határozott mozdulattal szakadt szét a gerincem végét jelentő farokcsontom a többi csigolyámtól, és álomittas állapotomban is érzem, hogy fáj. Hozzá akartak nyúlni, meg akarták fogni, de tiltakoztam. Nem akartak hinni kínjaimnak, és én zsibbadó hátsó felemmel igyekeztem távol tartani magam tőlük, hátrálni anélkül, hogy ismételten elessek és a már amúgy is sérülten lüktető csontocskáimra zuhanjak.
Látom magam előtt a háromszögalakba foglalt, bennem különálló szigetként lebegő farokcsontdarabkát.
A saját nyálam tesz mindent csak még szárazabbá, és megőrjít ez az ellentmondás.

Elmúlt lassan a szilveszter. Egy fiú ijedten kérdezi tőlünk, hogy csak képzelődik, és ő érzi egyedül, vagy tényleg mozog a föld? A föld valóban mozgott, és ettől ő is kissé megnyugodott. Fel és le emelkedtünk, süllyedtünk mi is, a padló alattunk lélegzett. Ökölbe szorított kezem lassú mozdulattal kinyílt, lufidarabkák hullottak belőle őszi lombozatok példáját követve. Rózsaszín és narancs árnyalatok szédültek egyre mélyebbre.

Akartuk a boldogságot, akartuk, hogy eljöjjön hamar. Villámsebességgel ragadott vállon egy vigyor, és emelte az ég felé az arcomat.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése