Bécsi mamutkodás

Bécsben lila volt a megálló, és így kicsivel karácsony után még lökdösődtek az emberek, de a mozgólépcsők is lassabban mozognak, nem zavar, ha a Belvederenél tomboló szél kifújja a tust folyóként a szemöldököd felé, mert a reggelidet a legmélyebb nyugalomban töltötted, lekváros fánkot eszegetve, és amikor a lépcsőn lefelé lépkedtem, csak a komoly zene töltött be mindent, egyszerűen olyan idill, amit azóta sem éreztem. Így szeretnék élni, ha nem is örökké, de gyakran, és mindig szeretném értékelni. Aztán Péterékkel megtárgyaltuk Schielét, kortárs művészeteket, otthont, U-Bahnt. Keverednek a napok, így az események keltette érzésekre hagyatkozom.

Darufejű mamut és a cigit már végre eldobó Szabolcs:

Dodóval (:

Szabi és a szfinxek:

Hippilelkületű érzékeny gyermek a hadtörténeti múzeumban, ahol kagylókkal borított tengeralattjáró maradványokra hörög és hajómakettekre morog.

Belvedere boszkéi közt rohangáltam lefotózva az eldeformálódott vadgesztenyéket. Sokkal érdekesebbek voltak így, mert a lomb miatt ősszel nem láthattam a csomókat az agyonmetszett ágaikon. Schiele 4 fa című képén szintén vadgesztenyék szerepelnek, a háttérben az eget csíkokra szeldelő ívekben szinte kimagasodik a göcsörtösre felkent fehér festék. Erre kerültek finoman a naplementére jellemző meleg árnyalatok, néhol csak a fehér festékdarabok tetejére egészen apróak. Ettől olyan, mintha az egész szikrázna. Schiele képei körül repkedő dögszag és a csontokra tapadó piszkos bőr hirtelen nagyon távolivá válik. A kép a vastag festéktől tisztult csak meg igazán, és a lecsupaszodott középső fácska is csak nagyon lágyan böki meg az eget.

Végül pedig rengeteg Klimt képhez is volt szerencsénk. Kisebb kihagyás után szerettem bele mostanság újra a festményeibe, és hihetetlen volt végre élőben is vetni néhány pillantást a féligkész vásznakra. A csókról most nem beszélnék, azt világszenzációként állta mindenki körül. Az egyik legnagyobb rácsodálkozásom az Ádám és Éva című kép kapcsán ért, mert maguk az arcok nem tetszettek, és Éva leginkább a magyar népmesék terjedelmes fenékkel rendelkező, tányérképű széplánykáit juttatta eszembe, elrajzolt, alacsony homlokkal és felettébb bárgyú képpel, így meg sem lepődünk az Ádám arcán elfacsarodó barnás szomorúságtól. Mindezek ellenére Éva bőre elvarázsolt. Klimt ha az arcára nem is áldozott annyit, a combjaival csodát művelt. Sajnos muszáj élőben látni a festményt ahhoz, hogy észrevegyük, egyik reprodukció és pici méret sem adja át igazán, de az egymásba hajló sárgás, világoskék és rózsaszín apró ecsetvonások a bőr színe mellett gyöngyházba hajlóan ragyognak. A térdén átfut rózsaszínesbe, majd az árnyékot vető alsó lábszáron kékes tónusokat vesz fel. 

Szarvasagancsos lerajzolom a szerelmem dolog

A hiánnyal kezdődik, mert nem ok nélkül rajzolok le valakit, vagy valamit. Miközben készül a kép, akaratlanul is jár a szemed, és nem fogod olyanok arcát bámulni 20-30 órán keresztül, akiket nem kedvelsz. Legalábbis nálam a kurvulás fogalma valahol ott kezdődik, hogy mások kénye kedvétől teszem függővé a legértékesebbet, és a rajzolás tulajdonképpen azonos fogalom a lelkemmel, szóval hagyjuk rá, hogy fontos. A szeme színét nem bírtam ugyanúgy visszaadni és ez nem lepett meg. Nagyon finom átmenet a halványzöld és a világoskék közt, olyan könnyen hihetném, hogy kék, de mégsem az. Maradtam az élénkzöldnél, mert ha már ugyanolyan nem is lehet, legalább hangsúlyos legyen.

A háttér azért annyira kusza, mert Kondor Béla felkavart, aztán emiatt hajnali kettő felé magamra öntöttem a körömlakkot, és a melegítőnadrágomba töröltem a vízfestéket. A Darázskirály című képe volt csak előttem, és fejet hajtottam mindennek, amiről azt hinnétek, firkálmány. A Darázskirály egy roppant lehetetlen alak, mert egyszerűen nem létezik. Méhkirálynő az van, de ez a király legalább olyan undok téma, mint ez a tökéletességre törekvéssel lerajzolni a szerelmed arcát dolog. Belepusztulsz és mindennek elhordod magad. Számot adsz a bénázásaidról, itt minden felerősödik, mint egy szigorlaton.

Elméletben annyira könnyű lett volna csakúgy egyszerűen összefirkálni a hátteret, de megállt minden a kezemben, szagattak a mozdulatok, nehezen gördült tovább a vonal, szétfolyt a lakk, és kezdtem megijedni. Majd lapoztam a könyvben, és magamban is, következett az Emberpár. Szabi már ott volt a képen, most én következtem, hogy szétolvadjak a háttérben, és megalkossam a párját anélkül, hogy bárkinek feltűnne, hogy a nyaka körül fekszem, mint egy rókabunda.

A fültágítót még én csináltam és hordta is hónapokon át, de ennek ellenére reméltem, hogy nem csak emiatt lesz felismerhető a személye. A szemüveget viszont pont hasonló megfontolásból hagytam le, hogy a magam dolgát is nehezítsem, ugyanis mindenki szemüveggel szokta meg. Ha elveszem az egyik legszembeötlőbb ismertetőjelet, oda kell vágnom magam, hogy pótolhassam a hatalmas hiányt, amit hagy. A kristályok egyszerűen mindenütt ott vannak, bennük dermesztettük meg az életet, a szarvak szárnyként funkcionálva kicsit durvábban vágnak orrba, mint a tollak, attól nem csak prüszkölsz, ha éppen csiklandoz, a narancssárga terepvonalak pedig a pasztellégbe szöknek lilává és rózsaszínné változva.

Sosem vártam még talán ennyire, hogy odaadhassak végre valakinek egy képet, mert már hetekkel korábban majdnem kész stádiumban feküdt a mappám mélyén, de csak így lehetett szép-négyszögletes ajándék. Az A/2-es méret megeszi az összes csomagolópapírt, a széttépett keretet védő karton a radiátor tövében hever, mi pedig összebújva az ágyon, ő mosolyog, és tisztán szeret. Még sosem éreztem át ennyire a karácsonyt, nem is terveztem, de akaratlanul is megtapasztaltam valami olyan melegséget, amit a magam cinizmusával kezeltem és tartottam távol, de befolyt az orromon, és valamiért már nem idegesít annyi minden, mint a közelmúltban. Hajnalban pedig korán kelünk, és indulunk Bécsbe. Úgy döntöttünk, megerőszakoljuk Schielét.

Unikornisvölgyben izlandi zuzmó terem

Mindennél zsúfoltabb, és nem szállhatsz ki. Kicsit szédülök, néha nyöszörgök, 5 napon keresztül zabál a láz. Egyik álmomban a tanárom a szemgolyójával dobál, én pedig elképedek, miért nem vettem eddig észre a felemás szemeit (barna és kék). A következőben borovifenyős pallókon lépdelek át a Dunán. Aztán hörögve riadok fel, mintha fojtogatna valaki, de csak a torkom zárt össze annyira, hogy a fájdalom ébresztett fel. Izlandi zuzmót szopogattam, zárthelyiket majszoltam, és beadandót gyártottam, most pedig készülök az első vizsgára. Beszedtem minden antibiotikumot, és határozottan jobban vagyok végre.

Ez a rajz is akkor készült, amikor feladtam már néhány dolgot. Rajzoltam csak az egymásba nyúló spirálokat, reménykedve, hogy a rosszullét is eltéved majd ebben a labirintusban, nekem pedig nem forrósodnak tovább a szemeim a szemgödrömben. A halványrózsaszínba kapaszkodom, és ha behunyom a szemeimet, olyan területekről gördülök lefelé, mint amilyet a vertical mapperben szórakoztunk össze. A 3D-s lila hegyecske átfúrja a tüdőm, én meg türkiz színű folyadékot fröcsögök, türkizesőt zúdítva az unikornisvölgyre. Az agyamból nőnek majd a legszebb évelők és egynyáriak, amit lezabálhatnak majd a csodalények.

És a Mapinfo, Vertical Mapper, ahol a pink háromszögek jelölik a magasságba vágyó pontokat, a szintvonalak úgy futkároznak, mintha ujjlenyomatosdit játszanának, és maga Zeusz baszta volna oda, a 3D-s kép meg egyszerűen csudálatos, meg kell hagyni.

Zöldalmákkal dobálok nénikéket

Falusiak üldöztek. Azt hiszem, semmiképpen sem hagyhatom figyelmen kívül A festett madár című könyvet, mert a képi világa erősen befolyásolt. Gyereksírásra emlékszem, csuklásra, folyadékot kellett szereznünk, annyi dereng még, hogy kifejezetten Fantát hajkurásztunk. Bementünk először egy újságosbódéba, a többiek engem löktek előre, és dadogva kezdtem neki a mondandómnak, gyűjtögettem az aprót, de nem is volt elég, és a keresett terméket sem találtuk. Továbbmentünk, és egy sarki boltba tévedtem be. A nénike eleinte udvarias volt, majd a pénz leszámlálása után egy koszos poharat nyújtott oda, melynek az alján valami poshadt víz lötyögött. Értetlenkedve néztem, és követeltem vissza a pénzt, de kinevetett. 

Hozzávágtam a poharat, meg talán még valamit, zöldalmát talán? Egy seprű is előkerült, az öregasszony egyre csúnyább, és gonoszabb alakot öltött, nekem pedig egyre erősebb ütéseket kellett rámérnem, hogy kiszabadulhassak. Eldurvult a dolog, a nénike elvágódott, kimenekültem, a következő percekben pedig mindent betöltött valami zümmögés, és mint egy felbőszült méhkaptár zúdultak elő az emberek, és eredtek a nyomunkba, szinte éreztem azt a rengeteg gyűlöletet.

Átugrottunk egy kerítésen és elrejtőztünk egy kis sufniban. Értetlenkedve pörgettem vissza magamban az eseményeket, fogalmam sem volt, hogyan fajult az egész idáig. Katára néztem, majd az ablakon át ki a kerítésre, amelyet már a dühödt embertömeg készült éppen kidönteni. Ismét Kata felé fordultam és annyit mondtam neki, hogy ez csak egy nagyon rossz álom, de most erősen belecsípek az oldalába és ő is az enyémbe, akkor majd mind a ketten felébredünk. Még előttem van a mozdulat, ahogy odanyúlok… aztán csak a hatalmas sötét, és Szabi szobájában ébredtem.

Mostanában szándékosan figyelem az ilyesmit, és ezidáig egyszer sikerült konkrétan felébredni álmomban, de akkor az álombéli fiúk, akik bántani akartak, hirtelen megijedtek tőlem. Tudták, hogy sokkal erősebbé váltam, észrevették, hogy felébredtem. A levegőbe emelkedtem, mindent felborítottam, a magasban szálltam, és nevettem. Ez azonban most egészen más volt. Itt is rájöttem, hogy álmodom, de ahelyett, hogy folytattam volna, vagy alakítottam volna bármit is, helyette szándékosan felébresztettem magam, és ilyen eddig még nem volt. Furcsa álmaim gyakorta vannak, kifejezetten rémálmok kevésbé, és a legnagyobb sírás és üvöltés közepette sem sikerült még magamhoz térnem, pusztán azért, mert kellemetlennek ítéltem a helyzetet, és rájöttem arra, hogy van belőle kiút. 

Kicsit szégyelltem is magam miatta, hogy ilyen könnyűszerrel hagyok ott egy helyzetet, de hatalmas megkönnyebbülés volt magamhoz térni Szabi mellett, átfordulni a másik oldalamra és megnyugodni, hogy nem is történt semmilyen probléma, vagy félreértés.

Félve aludtam vissza, de nem folytatódott. Az éjszaka folyamán ez csak egy álom volt a sok közül, de a többire nem emlékszem. Aranyos, ahogyan a mindennapi élet eseményei alakulnak át álomképpé, és zavarnak össze. Annácskát a karjaimban tartva itattam teával, mert csuklott, a könyvben olvasott gonosz, és babonás, bármikor veszélyessé válható falusiak kivetülése, és Kata, akivel kölcsönösen 0-24 támogatjuk egymást, szóval nem meglepő, hogy a bajban éppen mellettem volt most is. 

Egy álom a sok közül

Ozorához hasonló helyen bolyongtam, sátrat vertem rózsaszín lufiszerű anyagból, majd átkeltem egy hídon, hatalmas folyó felett, hogy körbenézzek a völgyben. Ott lelassult az idő, nehezen ment a haladás, időközben elaludtam néhol, majd az orromat tapogatva rájöttem, hogy eltűnt az egyik orrkarikám. Később észrevettem, hogy nem tűnt el, csak befordult. Borostyánba ragadt bogarakat fogdostam a félhomályban, majd észrevettem, hogy fúj a szél, és ez rádöbbentett, hogy a sátrat nem rögzítettük adott helyére.Semmi cövek, semmi kötél, így nagy kövekre kezdtem gondolni, meg arra, hogy ilyenek bizony nincsenek a környéken sehol.

Mire újra folyóhoz értem, a híd eltűnt, és többedmagammal bámultuk vágyakozón a túlpartot, majd hirtelen észrevettük, hogy víz sincs már a mederben, csak hófehér murva. Az ég beborult, én pedig mezítláb futottam át a kiszáradt mederben, és istennek gondoltam magamat, mert nem is éreztem a murva szúrásait, böködését, csak úgy suhantam rettentő gyorsasággal. Sötétzöld növényzet, nedvesség. Kordonnal elválasztott területek közt bolyongtam, nem találtam már a sátram, az emberek mindent leválasztottak kordonokkal, és megmondták, hová szabad menni, és hová nem. Elkezdtem mászni a határokon túlra, és leültem a barátaimhoz a földre, bámulva az eget, és a túlpartot, ahonnan érkeztünk.

Ozora 2011 - Hajnali 5 felé

Retardált Ikarosz

Ikarosznak megmondták, hogy ne repüljön túl magasra, mert a viasz miatt megolvadhat a szárnya, de csak a vízbe fulladva végezte. Bruegel festményén már csak a lábai látszódnak utoljára, mielőtt elnyelné őt a mélység. A bokrok aljában egy öregember holtteste hever, és mint azt tudjuk mindannyian: "Nincs eke, amely megállna egy haldoklóért."

Az igazi szárnyakat az állhatatosság és a szorgalom képezi, amelyeket a vakmerőség helyett használnunk kellene. Ikaroszt és Daidaloszt a régiek még isteneknek nézték, amint az égbe emelkedtek, mára azonban Ikarosz halála hétköznapi halál lett, jelentéktelen múló epizód. Ciklusokban gondolkodunk és működünk, előre nem látva, hogy hány ember fog eltűnni mellőlünk. Több, mint 2 hónapon át zuhantam egyre mélyebbre, míg végre beláttam, hogy nem én leszek az, aki végül a vízben végzi. Olyannyira hittem ebben a barátságban, hogy a másik helyett is éreztem a fülembe üvöltő szelet, a zuhanás nyaldosását, és a gyomrom ugrálását. 

Piciny firkává változtál, kedves Ikarosz, retardálttá, és érzem a szárnyaidról pergő kitindarabkákat, vészesen üvölt mind, de még sárga és zöld az ég, amely feketévé omlik majd össze szemeid előtt pontként zárva le ezt a ciklust. Egy fekete pont maradok számodra az égen, jelezve, hogy honnan hullottál le akkor régen.

Más: Az Orczy kertben készült a roppant kedves második kép a levélgyűjtögető hajasbabáról. Már megint túl sokat voltam emberek közt, most így télire kicsit visszahúzódom, inkább megmaradok a közeli barátaimnál. Nincs kedvem másokra mosolyogni, a ceruzámba és az egyetembe kapaszkodom. 2b or not 2b. 

Tesco-disco, ananász és némi tej

Világlátó rajz következik, ugyanis a hév-megállóban felejtettem, a mappámmal egyetemben. Sosem történt még velem ilyen, és eddig csak rémálmaimban bukkantak fel olyan momentumok, hogy egy táskát fent felejtek a tömegközlekedésen. 3 megállóval később már az a kínos hiányérzet mart bele az oldalamba, és ki sem kellett mondanom, Szabi azonnal rájött, mi a baj. 15 perccel később már kocsival siettünk vissza a helyszínre. A padot, ahol nemrég ültünk, megvilágította a lámpafény, de a zöld mappám már sehol sem volt. Nem tudom kellőképpen átadni, hogy mennyire rosszul lettem, a kezem remegni kezdett, és a sírás kerülgetett. Fizikailag fájt a hiánya, a belőlem manifesztálódott gondolatok olyanokká lettek, mintha újabb és újabb végtagjaim lennének, és most egy megcsonkított, kétségbeesett kis riadalommá változtam, aki fel-alá sétálva a sínek mentén keresgélte a darabjait.

Végül összefutottunk Szabi ismerősével újra, aki aznap már sokadik alkalommal biciklizett el arrafelé, és megnyugtatott minket, hogy az egyik haverja vitte haza a mappámat, pontosan azért, mert az egyik kör alkalmával észrevették, hogy ottfelejtettük. Pár nappal később épen, egészségesen elhozta nekem Szabi az egészet, visszakaptam mindent, úgyhogy ezúton is köszönöm, és hálás vagyok mindenkinek érte.

Nem voltam jó hangulatban, amikor ezt a rajzot elkezdtem, és nem is azért csináltam, hogy valami színes szépséget teremtsek, hanem tükrözni szerettem volna azt a fajta kétségbeesést, amit akkor éreztem. Kicsit belekavart a klinikai kontroll is, ahol szerencsére minden rendben zajlott, de az embert akaratlanul is megvisel minden egyes ilyen jelenése. 

Szóval az ananászfejű lény levélüstöke szirmokká és ujjakká alakult, harmadik szeme üresen tátong, és a nyakából kiálló ujjaival szeretne minél távolabb mászni, miközben sperma-, és tejfoltokat ereget a csillagos éjszakába. A középen V alakban futó két kézfej határozta meg az egész kompozíciót, vaginára támaszkodva kerültek egyensúlyba megkoronázva egy mell alakú kupolával. A másik két mell a mandalaszerű formáció részeiként él. A messzeségben is hallani, ahogyan a kaktuszféle hullámvonalak végén csattognak a rágó szájszervként reinkarnálódó ujjacskák.

Meg kell még említenem a címben szereplő tesco-disco kifejezést is, mint egy emléket. A Covintetőre mindenféle előzetes megfontolás nélkül mentünk be éppen erre a programra, és legalább annyira ijesztőnek és kellemetlennek találtam, mint amilyen sötét és borús lett ez a kép is. Mindenki egyenfeketében a H&M részlegeit kifosztva, haspóló, szőkített haj, szigorúan feketével kihúzott-vastag szemöldökkel, és vörös rúzzsal, szegecses-magát keménynek mutatni akaró felnyírt hajú leányzó csókolgatja a mellette lévő szintén ittas állapotban lévő másik nőneműt megmutatva, hogy a világ falsul lett kitalálva és a homoszexualitásé a jövő. Ez amúgy sem egy elhanyagolható gondolat, mert a tegnap esti corvintetőzés is hasonló konklúzióval zárult, ugyanis a vendégsereg rajokban álló, igencsak meleg fiúkból és néhány köztük bóklászó-céltalan csúnyácska lányból állt. A tumblr kiáradt, és 3D-ben mozgott-ugrált, orrukba bajuszt dugdosó lányokkal, mi meg csak álltunk színesen-cinikusan ebben a magukat értelmiségieknek tartó roppant egyedien egyhangú közegben, és képtelenek voltunk elhinni, hogy ilyen tényleg létezik.

Rotringgal árnyékolni és rajzolni időigényesebb volt, mint azt eleinte hittem, de a millió vonalacska olyan egyedülállóan homogén felületté érett össze a végére, hogy megérte azt a több, mint 13-15 órát 4 napra bontva. Sajnos a fényképezőgép minősége stornózza a teljes élvezetet, és a vonalak finomságát is.