Várromokhoz hasonlatos kövek közt sétáltunk a napon, és az egész alaprajz spirálszerűen futott körbe-körbe. Egy szobába kerültünk, ahol nem lehetett szeretkezni a hatalmas ablakok miatt, mert ha kinéztél rajtuk, kikerültél fizikailag is egy zöldellő kertbe, rengeteg fa közé.
Egy furcsa jármű közlekedett a fák közt, és a többi pokrócon fekvő párt zaklatta. Megállt mellettük, polipszerű végtagok nyúltak ki belőle, és behúzta a visítozó lányt. Majd továbbment, és ugyanígy szívott magába útjába kerülő állatokat, embereket. Meghúztuk magunkat az árnyékban, azt hittük, ha az árnyékban vagyunk, ott nem láthat minket, és csak azt érzékeli, ami a tűző napon van.
A jármű odajött hozzánk is, és elmondta, hogy ez egyszerűen így működik és elviszi azokat, akiket el kell. Megkérdezte, mikor születtem. Majd azt válaszolta, hogy ha ilyen kis fiatal vagyok, akkor előrébb teszi a nyerget.
Cseppek belőlem, töredékek a rajzaimból, és mindarról, ami még a fejemben rohangál. Nem teljes a kép, itt minden mást megtalálsz: www.facebook.com/moderbarbara
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: halál. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: halál. Összes bejegyzés megjelenítése
2013. augusztus 19., hétfő
2012. november 12., hétfő
Retardált Ikarosz
Ikarosznak megmondták, hogy ne repüljön túl magasra, mert a viasz miatt megolvadhat a szárnya, de csak a vízbe fulladva végezte. Bruegel festményén már csak a lábai látszódnak utoljára, mielőtt elnyelné őt a mélység. A bokrok aljában egy öregember holtteste hever, és mint azt tudjuk mindannyian: "Nincs eke, amely megállna egy haldoklóért."
Az igazi szárnyakat az állhatatosság és a szorgalom képezi, amelyeket a vakmerőség helyett használnunk kellene. Ikaroszt és Daidaloszt a régiek még isteneknek nézték, amint az égbe emelkedtek, mára azonban Ikarosz halála hétköznapi halál lett, jelentéktelen múló epizód. Ciklusokban gondolkodunk és működünk, előre nem látva, hogy hány ember fog eltűnni mellőlünk. Több, mint 2 hónapon át zuhantam egyre mélyebbre, míg végre beláttam, hogy nem én leszek az, aki végül a vízben végzi. Olyannyira hittem ebben a barátságban, hogy a másik helyett is éreztem a fülembe üvöltő szelet, a zuhanás nyaldosását, és a gyomrom ugrálását.
Piciny firkává változtál, kedves Ikarosz, retardálttá, és érzem a szárnyaidról pergő kitindarabkákat, vészesen üvölt mind, de még sárga és zöld az ég, amely feketévé omlik majd össze szemeid előtt pontként zárva le ezt a ciklust. Egy fekete pont maradok számodra az égen, jelezve, hogy honnan hullottál le akkor régen.
Más: Az Orczy kertben készült a roppant kedves második kép a levélgyűjtögető hajasbabáról. Már megint túl sokat voltam emberek közt, most így télire kicsit visszahúzódom, inkább megmaradok a közeli barátaimnál. Nincs kedvem másokra mosolyogni, a ceruzámba és az egyetembe kapaszkodom. 2b or not 2b.
Címkék:
baba,
barátság,
bruegel,
epizód,
halál,
ikarosz,
moleskine,
orczy,
orczy kert,
pieter bruegel,
rajz,
szárny,
szárnyak,
tél,
vége,
zuhanás
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)