Unikornisvölgyben izlandi zuzmó terem

Mindennél zsúfoltabb, és nem szállhatsz ki. Kicsit szédülök, néha nyöszörgök, 5 napon keresztül zabál a láz. Egyik álmomban a tanárom a szemgolyójával dobál, én pedig elképedek, miért nem vettem eddig észre a felemás szemeit (barna és kék). A következőben borovifenyős pallókon lépdelek át a Dunán. Aztán hörögve riadok fel, mintha fojtogatna valaki, de csak a torkom zárt össze annyira, hogy a fájdalom ébresztett fel. Izlandi zuzmót szopogattam, zárthelyiket majszoltam, és beadandót gyártottam, most pedig készülök az első vizsgára. Beszedtem minden antibiotikumot, és határozottan jobban vagyok végre.

Ez a rajz is akkor készült, amikor feladtam már néhány dolgot. Rajzoltam csak az egymásba nyúló spirálokat, reménykedve, hogy a rosszullét is eltéved majd ebben a labirintusban, nekem pedig nem forrósodnak tovább a szemeim a szemgödrömben. A halványrózsaszínba kapaszkodom, és ha behunyom a szemeimet, olyan területekről gördülök lefelé, mint amilyet a vertical mapperben szórakoztunk össze. A 3D-s lila hegyecske átfúrja a tüdőm, én meg türkiz színű folyadékot fröcsögök, türkizesőt zúdítva az unikornisvölgyre. Az agyamból nőnek majd a legszebb évelők és egynyáriak, amit lezabálhatnak majd a csodalények.

És a Mapinfo, Vertical Mapper, ahol a pink háromszögek jelölik a magasságba vágyó pontokat, a szintvonalak úgy futkároznak, mintha ujjlenyomatosdit játszanának, és maga Zeusz baszta volna oda, a 3D-s kép meg egyszerűen csudálatos, meg kell hagyni.

Retardált Ikarosz

Ikarosznak megmondták, hogy ne repüljön túl magasra, mert a viasz miatt megolvadhat a szárnya, de csak a vízbe fulladva végezte. Bruegel festményén már csak a lábai látszódnak utoljára, mielőtt elnyelné őt a mélység. A bokrok aljában egy öregember holtteste hever, és mint azt tudjuk mindannyian: "Nincs eke, amely megállna egy haldoklóért."

Az igazi szárnyakat az állhatatosság és a szorgalom képezi, amelyeket a vakmerőség helyett használnunk kellene. Ikaroszt és Daidaloszt a régiek még isteneknek nézték, amint az égbe emelkedtek, mára azonban Ikarosz halála hétköznapi halál lett, jelentéktelen múló epizód. Ciklusokban gondolkodunk és működünk, előre nem látva, hogy hány ember fog eltűnni mellőlünk. Több, mint 2 hónapon át zuhantam egyre mélyebbre, míg végre beláttam, hogy nem én leszek az, aki végül a vízben végzi. Olyannyira hittem ebben a barátságban, hogy a másik helyett is éreztem a fülembe üvöltő szelet, a zuhanás nyaldosását, és a gyomrom ugrálását. 

Piciny firkává változtál, kedves Ikarosz, retardálttá, és érzem a szárnyaidról pergő kitindarabkákat, vészesen üvölt mind, de még sárga és zöld az ég, amely feketévé omlik majd össze szemeid előtt pontként zárva le ezt a ciklust. Egy fekete pont maradok számodra az égen, jelezve, hogy honnan hullottál le akkor régen.

Más: Az Orczy kertben készült a roppant kedves második kép a levélgyűjtögető hajasbabáról. Már megint túl sokat voltam emberek közt, most így télire kicsit visszahúzódom, inkább megmaradok a közeli barátaimnál. Nincs kedvem másokra mosolyogni, a ceruzámba és az egyetembe kapaszkodom. 2b or not 2b.