Tájkép-festős erőlködés

Ne is vegyétek komolyan, de már megint tájképekkel próbálkozom, csak most önszántamból, és az elsőt össze is téptem volna, ha Józsi nem mondja egy kósza pillanatában, hogy ez neki nagyon tetszik, ezért festettem még egyet. Azt is össze szerettem volna tépni, csak megérkezett a flow hatás, és nem bírtam már abbahagyni az ecsetkedős pacsmagolást, ráadásul a második nagyobb sikert aratott, mint az első. Sima, minden komplikációtól mentes tájképszerű cucc, a növényeket sem zabálják élőhalott-zombi-tündérek, határozott zöld meg kék, horizont is akad és éppen csak beficcen néhány sárga és lila levél, mert a nyírfák önmagukban sem racionálisak, ez már igazán nem árthat meg nekik.

Botticelli szerint a táj, mint stúdium, hiábavaló, mert csak a falhoz kell vágni egy különféle színekkel teli szivacsot, olyan foltot hagy majd rajta, amelyben szép tájékot lehet látni. Leonardo da Vinci Botticelliről: "és az a festő igen siralmas tájakat festett".

Pofátlanul alulértékeltem eddig minden hasonlót, és elhanyagoltam őket az emberábrázolások mellett. Ezen kívül Vándorló palota maratont tartok, nem tehetek róla, az emberek tényleg nem változnak, csak rosszabbak lesznek. A maguk módján, de Szabi nélkül állandóan fázom, és az univerzum is egyszerre lett lassú és hideg. Álmaimban is őt szerettem volna felhívni, és elmondani, hogy kiszállok, elég volt, mentsen meg, de a velem szemben álló idegen addigra már szúrni készült, és kölcsönösen egymásba mártogattuk a pengéket. Előtte leszbikus eladóktól menekültem az utcára, ahol a mászókán ülő morcona srác megütött, miután -jogosan- beszóltam neki. De aztán hétfő lett, elkezdődött az egyetem, a maradék heteket számlálom visszafelé, hogy Szabi is megérkezhessen, és ne olyan távolból halljam csak a hangját. 

Felszabadító érzés több, mint 170 embert törölni az amúgy nem létező ismeretségi körödből, egy hirtelen felindulás miatt, komolyan javaslom mindenkinek, bár még így is maradtak épp elegen, akikhez úgy érzem, nincs sok közöm, de az a maradék 370 már nem vált ki belőlem akkora viszolygást. Bennem vibráló antiszociális epicentrum on, holnap pedig tesco disco, mert mindig abban reménykedünk, hogy ennél rosszabb már nem jöhet, ezt pedig csak az újabb és újabb corvintetős estek és az ottani arcok tudják megcáfolni. Fuck logic.

Zöldalmákkal dobálok nénikéket

Falusiak üldöztek. Azt hiszem, semmiképpen sem hagyhatom figyelmen kívül A festett madár című könyvet, mert a képi világa erősen befolyásolt. Gyereksírásra emlékszem, csuklásra, folyadékot kellett szereznünk, annyi dereng még, hogy kifejezetten Fantát hajkurásztunk. Bementünk először egy újságosbódéba, a többiek engem löktek előre, és dadogva kezdtem neki a mondandómnak, gyűjtögettem az aprót, de nem is volt elég, és a keresett terméket sem találtuk. Továbbmentünk, és egy sarki boltba tévedtem be. A nénike eleinte udvarias volt, majd a pénz leszámlálása után egy koszos poharat nyújtott oda, melynek az alján valami poshadt víz lötyögött. Értetlenkedve néztem, és követeltem vissza a pénzt, de kinevetett. 

Hozzávágtam a poharat, meg talán még valamit, zöldalmát talán? Egy seprű is előkerült, az öregasszony egyre csúnyább, és gonoszabb alakot öltött, nekem pedig egyre erősebb ütéseket kellett rámérnem, hogy kiszabadulhassak. Eldurvult a dolog, a nénike elvágódott, kimenekültem, a következő percekben pedig mindent betöltött valami zümmögés, és mint egy felbőszült méhkaptár zúdultak elő az emberek, és eredtek a nyomunkba, szinte éreztem azt a rengeteg gyűlöletet.

Átugrottunk egy kerítésen és elrejtőztünk egy kis sufniban. Értetlenkedve pörgettem vissza magamban az eseményeket, fogalmam sem volt, hogyan fajult az egész idáig. Katára néztem, majd az ablakon át ki a kerítésre, amelyet már a dühödt embertömeg készült éppen kidönteni. Ismét Kata felé fordultam és annyit mondtam neki, hogy ez csak egy nagyon rossz álom, de most erősen belecsípek az oldalába és ő is az enyémbe, akkor majd mind a ketten felébredünk. Még előttem van a mozdulat, ahogy odanyúlok… aztán csak a hatalmas sötét, és Szabi szobájában ébredtem.

Mostanában szándékosan figyelem az ilyesmit, és ezidáig egyszer sikerült konkrétan felébredni álmomban, de akkor az álombéli fiúk, akik bántani akartak, hirtelen megijedtek tőlem. Tudták, hogy sokkal erősebbé váltam, észrevették, hogy felébredtem. A levegőbe emelkedtem, mindent felborítottam, a magasban szálltam, és nevettem. Ez azonban most egészen más volt. Itt is rájöttem, hogy álmodom, de ahelyett, hogy folytattam volna, vagy alakítottam volna bármit is, helyette szándékosan felébresztettem magam, és ilyen eddig még nem volt. Furcsa álmaim gyakorta vannak, kifejezetten rémálmok kevésbé, és a legnagyobb sírás és üvöltés közepette sem sikerült még magamhoz térnem, pusztán azért, mert kellemetlennek ítéltem a helyzetet, és rájöttem arra, hogy van belőle kiút. 

Kicsit szégyelltem is magam miatta, hogy ilyen könnyűszerrel hagyok ott egy helyzetet, de hatalmas megkönnyebbülés volt magamhoz térni Szabi mellett, átfordulni a másik oldalamra és megnyugodni, hogy nem is történt semmilyen probléma, vagy félreértés.

Félve aludtam vissza, de nem folytatódott. Az éjszaka folyamán ez csak egy álom volt a sok közül, de a többire nem emlékszem. Aranyos, ahogyan a mindennapi élet eseményei alakulnak át álomképpé, és zavarnak össze. Annácskát a karjaimban tartva itattam teával, mert csuklott, a könyvben olvasott gonosz, és babonás, bármikor veszélyessé válható falusiak kivetülése, és Kata, akivel kölcsönösen 0-24 támogatjuk egymást, szóval nem meglepő, hogy a bajban éppen mellettem volt most is.