Chagall

Egy apró elszólás annak, aki szó nélkül eljön velem mindig, ha múzeumokról van szó, még akkor is, amikor hasonló helyzetben én nem kísérem el őt bárhova. A Nemzeti Galériába lépve felismert engem a pénztáros lány, mosolyogva mondta, hogy én már úgyis járatos vagyok itt, nem mutatja meg, merre a ruhatár. Szabival kézenfogva nekivágtunk a sötét folyosóknak és Chagall képeinek. Kifordított nyakú kék bikák, szerelmes párok úsztak a levegőben. Chagall nem az esetem, de látni akartam, és betapasztani azt a fekete lyukat.

Az emberábrázolásai sokszor idegesítenek, egyszerűen nem értek egyet a vonallal, ami azt az unszimpatikus kézfejet határolja. Nem a gyermekrajz-szerű naív ábrázolásmód zavar. Nehéz megmagyarázni, mert ez inkább ahhoz hasonló, mint amikor valakivel tartózkodóbban viselkedünk, mert olyan vonásai vannak, amelyekhez rossz érzéseket kötöttünk. A kiálló állat párosítjuk tulajdonságokkal, és tudjuk, hogy nem ez az esetünk. Chagallt nem bírtam a lelkembe fogadni, hiába olvastam az önéletrajzot, és vettem szemügyre közelebbről is a képeit. Mégis akadtak kedvencek: például egységesen egy türkízben úszó festményt szemeltünk ki, rögtön a bejáratnál, amelyen a felesége Idát tartva ül az ablaknál. Az ablak erősen megdől jobbra, és kiröhögi a perspektívát, a párkány pedig visszatükrözi a kinti zöldet.

Bella és Ida az ablaknál (forrás: http://www.revendeurs.rmngp.fr/uploads/photos/8059/9391_xl.jpg)

A kék táj című festményen visszatér halott feleségének képe. Ami számomra különlegessé varázsolta ezt, az a nő távolba meredő tekintete volt, és a fejjel lefelé fordított arca. A legfinomabb módon érzékelteti, hogy már nincs velünk, neki mégis mennyire hiányzik, és ragaszkodik hozzá. A nő feje alatti virágfolyam olyan, mintha hajzuhatag volna. Említettem, hogy nem kedveltem Chagall vonalait, ellenben az általa megformázott virágcsokrokat, és elaprózott mégis elnagyolt növényi motívumokat nagyon. A kék az egyik kedvenc színe volt, úgy gondolta, a szeretetet jelképezi.

"A tisztaságot, a bűntől való mentesítést, megszabadulást szolgálja a kápárá (kapparot, jiddisül kapore) szertartása is. A kápárá úgy zajlik, hogy a férfiak általában egy fehér kakast, a nők egy fehér tyúkot megforgatnak néhányszor a fejük felett, és egy erre az alkalomra összeállított szöveget mondanak el. (...) más vélemény szerint az állat az embert, tehát önmagát helyettesíti, az ő bűnei, vétkei mintegy "átszállnak" a szárnyasra." (forrás: http://www.mazsihisz.hu/index.php?nid=5514 )

Kék táj (forrás: http://www.grandpalais.fr/sites/default/files/user_images/30/blue_landscape.jpg)

A kecskebak, mint tűzáldozat füstként próbál meg Istenhez közelebb kerülni, és meggyónni bűneit. Imádtam a lilába hajló lomkoronát, és a sárga eget széthasító vörös angyalt. A felesége arca talán ezen a képen a legbájosabb és legszebb.

Szentivánéji álom (Forrás: http://uploads2.wikipaintings.org/images/marc-chagall/midsummer-night-s-dream-1939.jpg)

Hazafelé rengeteget sétáltunk a szemerkélő esőben, és fel sem tűnt, hogy tiszta víz lett mindenem. A héven is csak nyugodtan ültem, nem motoszkált bennem semmi, hogy olvassak, vagy tegyek mindenáron valamit. A világegyetem lassú és hideg, de sikerült erről megfeledkezni. Egyszerűen hálás voltam ezért a szép napért.

Allen Ginsberg és a vad teareklám

Végre eljutottam a Ludwig múzeumba az Allen Ginsberg és kortársai köré fonódó kiállításra. Allen Ginsberget nem lehet nem kedvelni. Az első terembe lépve fiatalkori portréja fogad, a falon mögötte Rimbaud képével, és Cézanne festményével. Cézanne aprólékosan kiszerkesztett festészeti technikáját igyekezett költészetében alkalmazni (akkoriban úgy tartották, hogy a kortárs irodalom vagy 40 évvel le van maradva a festészethez képest - montázs,kollázs-technika miatt elsősorban), Rimbaud életművét pedig bárki értékeli, aki csak messzebb került a megszokott gondolatmenetektől, kicsit olyasféleképpen, mint egy beavatási szertartás. Ő köszönt téged a kapuban, és tárja szélesre. Megadja a kezdő hangot.

Forrás: http://artnews.org/files/0000079000/0000078706.jpg/Allen_Ginsberg.jpg

A legcsúfabb csúf az maga a társadalom. A kiállításon mindenhol vetítővásznak lógtak, és interjúk, gondolatok, versfelolvasások, haldoklások, rajzok váltakoztak. Mindenki egyszerre mondta a magáét, látószögemből rögtön 3 vásznat is figyeltem egyszerre, mintha intravénásan kötöttek volna ezekre a különleges fogásokra. Ebből a kaotikus megnyilvánulási rohamból folyt össze és kristályosodott ki valami fogalom a beat-nemzedékről. Az átlagpolgár kinézetébe bújt különcökről, akik nem a tévét bámulva szopogatták altatóikat.

"Allen 39 éves volt azon a londoni nyáron, és rendeztek számára egy bulit, ahova a Beatlest is meghívták. John és Cynthia, valamint George és Patti késve érkeztek, és mire megjöttek, a költő teljesen meztelen volt - kivéve az alsónadrágját, amit a fején viselt -, és egy "Ne zavarjon!" hotelszoba tábla lógott a farkán.A Beatlesek maradtak egy ital erejéig, de világosan látszott, hogy aggódnak, nehogy valaki együtt fényképezze le őket Ginsberggel." /Barry Miles: Hippik/

Forrás: https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgW9C7FQ6AG1NtuCnvytmBtvF84ryECwbcpndiEwFvORGpkuk_ErAvaz0hpO_5qTepB1DqbB3W2g6OZCcMOcz7_wBTRiKaYI6ckEtGa_k2t47iLGkny9RQeteRmD5lG5OtM_ebd10V2SNA/s400/allen+ginsberg+naked.jpg

Egyik kedvencemből, a Napraforgó szutrából részlet:
"Szegény halott virág! mikor felejtetted el hogy virág vagy? mikor bámultad meg a bőrödet és mikor döntöttél úgy hogy te egy tehetetlen mocskos vén mozdony vagy? egy mozdony kísértete? a hajdan hatalmas őrült amerikai mozdony hazajáró lelke?
Soha nem voltál mozdony, Napraforgó, napraforgó voltál!
És te Mozdony, mozdony vagy, ezt jegyezd meg magadnak!
Na szóval fölkaptam a csontváznehéz napraforgót és az övembe tűztem mint valami jogart,
és prédikációt tartok a lelkemnek, és Jack lelkének is, és mindenkinek aki figyel rá,
- Mi nem a mi korom bőrünk vagyunk, mi nem vagyunk rettentő rideg poros kioltott képzeletű mozdonyok, mi mindannyian szépséges arany napraforgók vagyunk belül, áldottak vagyunk mi a mi magvainkban és testi beteljesülésünk aranyszőrű meztelenségében mely őrült fekete estélyi napraforgók alakját ölti napnyugtakor, hogy leselkedve lássuk az őrült mozdonyárny folyópart alkonya Frisco dombos pléhkonzerv estéjén végigült látomását."

Kérlek olvassátok és forgassátok az Üvöltést! Meztelenítsétek le agyvelőiteket, és keressétek meg a mohamedán angyalokat a bérházak tetején!

Jack Kerouac mellett már utaztam egy csodálatosat. Kimerevítette azt amit átélt, és hagyta, hogy jó barátként lebegjünk a levegőben, míg újra és újra elhangzanak a köztük lévő párbeszédek. A hátsó ülésen ülsz, amíg Neal Cassady rángatja a kormányt, és velük együtt röhögsz, csökkented költségeidet. Ők mentettek meg, nekik köszönhetően kezdtem újra hinni az élet szent körvonalában. 

Forrás: http://forward.com/workspace/assets/images/articles/ker-1953-for-web2.jpg

Piros fák meg mangó

Az út mentén a fasor összes fájának törzse tűzpiros volt. Megálltam, hogy lefotózhassam ezt a csodát és a tájépítész kar minden majmának bebizonyíthassam, létezik ilyesmi, de akkor vettem észre, hogy minden cuccomat eldobáltam idefelé jövet. Az árokból röhögött a rózsaszín hátizsákom, mellette a rajzmappa és a kabátom. Az ezeket felszedegető hajléktalanoktól kértem vissza őket, majd rohangáltunk az út egyik oldaláról át a másikra a kocsik elől félreugrálva.

Hirtelen váltás, bárpult tetején sétálgatok, és magyarázom a kiszolgálónak, hogy a cafe latte-ban nincsen mangók, és én mangó nélkül kérném, ha lehetne, habár tetszik az okkersárga krémszerű állaga. 

Az utóbbi pár nap sűrű volt, egynyári és évelő virágkiültetést terveztem, kitűzési tervekről hazudoztam, temető parcellát mértem fel, sírokat fényképeztem, és költségvetést számoltam a salgótarjáni főtér egyik részére. Mindent csináltam, csak aludni nem aludtam, aztán élőhalottként hallucinálva bolyongtam a lakásban, lezuhanyoztam hajnali 6 felé, hogy magamhoz térjek, de minden csak rosszabb lett. 

Volt egy másik álmom is, ahol a házunktól nem messze bóklásztam a semmi felé tartva. Az alkonyatban észrevettem, nem messze világít egy vonatkocsi, így elindultam oda. 

"a felhők elfonnyadnak

és meghalnak

a nap narancs agyvelő

csendesen sóhajt

szigetté válik

s eltűnik" 

/Jim Morrison/

Útközben a sötétben kutyák támadtak rám, így eldobálva mindenemet (ezek szerint mostanában ingerenciám van a dolgaim eldobálására) mert velük nem tudtam volna felemelkedni, elrepültem. Az utóbbi években álmaimban egyre sűrűbben játszom el ezt a repülést, teljesen természetes adottságnak veszem. Később már csak szögesdrótos kerítésre kapaszkodtam fel, mert úgy gondoltam, hogy ott békén fog hagyni mindenki.

A végére még két kép:

- Pestszenterzsébeti temetőben talált szecessziós elemekkel teli sírkő, nem is értettem, hogyan került ide a sok művirág és semmi közé. 

- Évelő kiültetésem látványterve, elburjánzottak a meleg árnyalatok, és szétfolytak a térben.

Első látogatás

"Eleget láttam. A látomás mindenütt előbukkant.
Eleget szereztem. A városok zsongása este és nappal és örökké.
Eleget tapasztaltam. Az élet ítéletei. Zsongások és Látomások!
Indulás az új érzés és az új zaj felé!"
/Arthur Rimbaud: Indulás/

Kicsúsztunk a látogatási időből, lehullottak már a falevelek, de beléphettünk. Megsüllyedtem a sárban, ahogy másztam egyre magasabbra. A tölgyfa telepítéssel együtt mosolyogtam ki az embermagasságú gyomtengerből. Elhaladtunk a szántóföldek mellett, és megláttuk a távolban lévő pasztelles mézeskalács házakat, a falut.

Azt hiszem a templom volt rám a legkomolyabb hatással. Az eddig látott és érzékelt nagyobb jelentőségű szakrális helyek közül itt lüktetett a legnagyobb várakozás és energia. A bejáratnál egy kismacska aludt, mi pedig levettük cipőinket, otthagyva az idevezető út sarát. Megcsapott a meleg és színes forgatag. Az oszlopokon felkúszó millió lótuszszirom-minta, és gyöngysorok. A vállamra ült valami, körbefonta a hátam, szakadozottá vált a mozgásom. Néha megfújtak egy kürtöt, mi pedig újra és újra körbefordultunk, hogy végigtapogathassunk mindent mohó szemeinkkel.

A nyugalom elképesztő méreteket öltött, és megkérdőjelezett minden mást. A lábnyoma mosolygott a homlokokon. Szerettem volna ennyire tudatos lenni, uralkodni magam felett. Éles volt a kontraszt a körülöttem hadonászó, kapálódzó kezek, és az itteni művészi mozdulatok közt.

Forrás: http://www.shreehindutemple.net/wp-content/media/2012/08/sri-krishna.jpg

Holdvilág

A héven hazafelé nosztalgiázol a melegebb őszi napok után, közben a regényben lévő főszereplő ráksaláta mérgezés miatt hányja össze a mosdót. Megcsap a vizeletszag, de csak a melléd ült hajléktalan az oka, rájössz, hogy már a duplapulcsi-kombóban is fázol, ezért holnap hármat veszel fel biztos ami biztos alapon. Láttál igazi halotti maszkokat (beleragadt szemöldök-szőrszálakkal), sétáltál egy jót a Kerepesi temetőben, intettél Munkácsynak, mosolyogtál Jókai szerénységén. Magunkon kívül nem éreztem egy lelket sem a közelben, szerintem már mindenki rég messze jár. Egyre barátibbnak tűnik a hamvak szétszórásának eljárása, mert furcsa dolog kövekhez kimászkálni, vagy porladó testeket tisztelni, amikor a belőle fakadó fűben fában van az igazi érték. Az a kőszobor vagy angyalka csak egy kedves felkiáltójel, hogy ne felejtsd el magát a lelket, de önmagában üres.

A regény főszereplője épp egy fügefához hasonlítja az életét. Minden egyes ág végén ülő kövér füge egy lehetséges kimenetel a jövőjére nézve, ő azonban nem bír választani, és a fa tövében ülve nézi, hogyan szottyad és feketedik meg szépen sorban az összes, és hullanak a lábai elé. Leszállok a hévről, és hazasietek, hogy fehér virágú évelőkiültetéseket tervezzek. Íme néhány Holdvilág-árokban készült kép szívmelengetőnek a mai esős napra. Nézzétek meg, a valódi arany ott ragyog fent a fák levelein ősszel. A trip elején lefejeltem egy homlokmagasságban lévő kidőlt törzset, mert a földön lévő pillás szélű bükkleveleket bámultam, és azokhoz beszéltem, emiatt a kirándulás java részét kellemesen végigszédültem.

Csigolya tanulmányrajz

Ozorán a sátrunk egy vízelvezető árok szélén volt, így vicces görbületben hajlottunk a földre minden éjjel, alattunk a birkák pihenőhelyén megmaradt széna és ürülék. Egy galagonyafa magasodott fölénk, napokkal később tudtuk csak meg, hogy az egy sámánfa, mert a tövében csontmaradványok feküdtek, azokat őrzi. Feldíszítettük, a sátrunk bejáratánál gyöngyök és medálok lógtak róla lefelé. Az élet egyik legszebb dolga, ha nagyjából meg bírod már határozni a fákat. Ha a pontos fajt nem is mindig, de nem vagy elveszve a semmiben, tudod, hogy mit nézz a levelein, mit szeret, és kivel állsz szemben, milyen a személyisége.

"...első anyánk a Fa, amelyben kapaszkodtunk, amikor még az állatvilághoz tartoztunk. Emberré válásunk során elveszítettük ezt a kapcsolatot, és a szavannán találtuk magunkat. Árvák lettünk. Érdekes, hogy ez a megkapaszkodás a reflexeinkben mennyire megmaradt. Az orvostudomány Moro-reflexnek nevezi. Amikor az újszülött fölé hajolva az ember összecsapja a kezét, a baba kezével-lábával átkaroló mozdulatot tesz, mintha fára mászna. A már járni tudó gyerek is, ha megijed valamitől, gyorsan az anyjához fut és megkapaszkodik a lábában. Ilyen a tánc is, a közösségbe kapaszkodás rítusa. Amikor már nincs mibe kapaszkodni, akkor csak önmagunkba tudunk. De ha belül nincs mibe kapaszkodnunk, elveszítjük a lábunk alól a talajt" (Forrás: http://www.magyarhirlap.hu/ahogy_tetszik/a_samanfa_lombja.html#sthash.fIJv6o1z.dpuf)

Minden eltávozott lélek levélként ül a sámánfa tetején.

A mai rajzóra alkalmával kagylókat/csigákat/leveleket/csontmaradványokat figyeltünk meg. Végül a csigolyával találtuk meg egymást. Nem lehet nem észrevenni azt, hogy erő van ezekben a tárgyakban. Szinte tiszteletteljesen érsz hozzájuk. Kár, hogy a csigolyámat visszafelé menet a hátulról érkező zaj miatt ijedtemben elejtettem, és nagyot koppant a folyosón, de ezt félretéve valóban átérzek a magam módján mindent, amit kell. Az a csigolyadarab olyan volt, mint egy jó barát közelsége 3 órán keresztül. Melegséget ad és önbizalmat, nem a múltjával untat, hanem emlékeztet arra, hogy ő már megtette és bevégezte ami szükséges volt, és szintet lépett, a gazdája pedig már messze jár.

Szerencsére rajz közben sikerült kiesni magamból, ilyenkor a papírról felnézve mindig kell még pár perc, mire újra rá tudok fókuszálni arra az élethelyzetre, amiben éppen vagyok. (Flow) Mostanában ez erősebben szokott jelentkezni, rózsaszín árnyalatokat látok az úttesten, vagy összezavar, ha pirosat-zöldet-kéket látok egymás mellett erősen világítani. Emlékeztet arra, hogy a bkv zöld kapaszkodóin és padlóján is szétcsúszhat a máz, és megint meglátom azt a hatalmas fehér-tóruszforma áramlatot.

Digitális tervgrafikák

Készen kapott kertalaprajzokat kellett digitálisan "kiszínezni", metszetet készíteni, majd látványterven megjeleníteni. Azt hiszem ez a feladat a lelket is kilopta belőlem, egy hét alatt tanultam meg magamtól használni a photoshopot és a sketch upot is, illetve digitális rajztáblával kombinálni az ott elkészülteket. Mindent sikerült időben leadni és megvalósítani, csak a mellkasom fáj még a mai napig, remélhetőleg a rossz tartás miatt, félúton pedig a kezem volt befáslizva.

Alaprajzok, monokróm és színes verzióban:

Metszetek:

3D látvány: