Chagall

Egy apró elszólás annak, aki szó nélkül eljön velem mindig, ha múzeumokról van szó, még akkor is, amikor hasonló helyzetben én nem kísérem el őt bárhova. A Nemzeti Galériába lépve felismert engem a pénztáros lány, mosolyogva mondta, hogy én már úgyis járatos vagyok itt, nem mutatja meg, merre a ruhatár. Szabival kézenfogva nekivágtunk a sötét folyosóknak és Chagall képeinek. Kifordított nyakú kék bikák, szerelmes párok úsztak a levegőben. Chagall nem az esetem, de látni akartam, és betapasztani azt a fekete lyukat.

Az emberábrázolásai sokszor idegesítenek, egyszerűen nem értek egyet a vonallal, ami azt az unszimpatikus kézfejet határolja. Nem a gyermekrajz-szerű naív ábrázolásmód zavar. Nehéz megmagyarázni, mert ez inkább ahhoz hasonló, mint amikor valakivel tartózkodóbban viselkedünk, mert olyan vonásai vannak, amelyekhez rossz érzéseket kötöttünk. A kiálló állat párosítjuk tulajdonságokkal, és tudjuk, hogy nem ez az esetünk. Chagallt nem bírtam a lelkembe fogadni, hiába olvastam az önéletrajzot, és vettem szemügyre közelebbről is a képeit. Mégis akadtak kedvencek: például egységesen egy türkízben úszó festményt szemeltünk ki, rögtön a bejáratnál, amelyen a felesége Idát tartva ül az ablaknál. Az ablak erősen megdől jobbra, és kiröhögi a perspektívát, a párkány pedig visszatükrözi a kinti zöldet.

Bella és Ida az ablaknál (forrás: http://www.revendeurs.rmngp.fr/uploads/photos/8059/9391_xl.jpg)

A kék táj című festményen visszatér halott feleségének képe. Ami számomra különlegessé varázsolta ezt, az a nő távolba meredő tekintete volt, és a fejjel lefelé fordított arca. A legfinomabb módon érzékelteti, hogy már nincs velünk, neki mégis mennyire hiányzik, és ragaszkodik hozzá. A nő feje alatti virágfolyam olyan, mintha hajzuhatag volna. Említettem, hogy nem kedveltem Chagall vonalait, ellenben az általa megformázott virágcsokrokat, és elaprózott mégis elnagyolt növényi motívumokat nagyon. A kék az egyik kedvenc színe volt, úgy gondolta, a szeretetet jelképezi.

"A tisztaságot, a bűntől való mentesítést, megszabadulást szolgálja a kápárá (kapparot, jiddisül kapore) szertartása is. A kápárá úgy zajlik, hogy a férfiak általában egy fehér kakast, a nők egy fehér tyúkot megforgatnak néhányszor a fejük felett, és egy erre az alkalomra összeállított szöveget mondanak el. (...) más vélemény szerint az állat az embert, tehát önmagát helyettesíti, az ő bűnei, vétkei mintegy "átszállnak" a szárnyasra." (forrás: http://www.mazsihisz.hu/index.php?nid=5514 )

Kék táj (forrás: http://www.grandpalais.fr/sites/default/files/user_images/30/blue_landscape.jpg)

A kecskebak, mint tűzáldozat füstként próbál meg Istenhez közelebb kerülni, és meggyónni bűneit. Imádtam a lilába hajló lomkoronát, és a sárga eget széthasító vörös angyalt. A felesége arca talán ezen a képen a legbájosabb és legszebb.

Szentivánéji álom (Forrás: http://uploads2.wikipaintings.org/images/marc-chagall/midsummer-night-s-dream-1939.jpg)

Hazafelé rengeteget sétáltunk a szemerkélő esőben, és fel sem tűnt, hogy tiszta víz lett mindenem. A héven is csak nyugodtan ültem, nem motoszkált bennem semmi, hogy olvassak, vagy tegyek mindenáron valamit. A világegyetem lassú és hideg, de sikerült erről megfeledkezni. Egyszerűen hálás voltam ezért a szép napért.