Oldalak

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: festmény. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: festmény. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. február 3., hétfő

Rozsdából egy kicsi

Az ember azért megy kiállításokra, mert próbálkozik. Ahogyan a kockában lévő lyukakba próbáljuk a megfelelő formát illeszteni, majd belehajítani, úgy préseljük magunkat mi is a peremhez. Már az elején hamar kiderül, hogy jó helyre érkeztünk-e. Nehéz úgy ülni/állni ott, hogy nincs mondanivalód. Ez az elsődleges indikátor alkalmasságodra.

Rozsda Endrét régóta kerülgettem, mindig láttam valahol egy éppen aktuális kiállítását, amire éppen akkor nem tudtam elmenni. Most már csak mi ketten maradtunk, meg a családomtól kapott spontán ötlet, hogy nézzünk el valahová. Rozsda képei pedig pontosan olyanok, mint a lámpámon lógó kristályom, és az abban kaleidoszkópszerűen visszatükröződő könyvespolcom harsogó színű darabkái. Ugyanaz, csak más cafatokra tépve forog körben, ahogyan te is forogsz körbe.

Szeretem, ha egy tárlaton rajzokat is látni, mert az egy csupaszabb műfaj. Az olajfestékekkel vastagon megkent vásznak sokszor olyanok, mint a tökéletesen kisminkelt színészek. Bármit képesek megtévesztően jól eljátszani, és a saját életedről megfeledkezve bámulod csak a mozzanataikat. A ceruza inkább egy váz. Esendőbb, csontjain bukdácsol, és ha nem szereted őt kellőképpen, lehet, hogy rútnak találod majd őszinteségét. Rozsda rajzai is hasonlóképpen mosolyognak szégyenlősen. Tetszett, hogy a könnyedén felvitt és gyermekesnek látszó skiccek a legváratlanabb részeiken kezdenek el őrült részletességgel kibomlani, és feltárják a nagyon finom sraffokat és rovátkákat.

Az álom
(forrás: http://www.rozsda.com/spip.php?article118#3)
Akvárium
(forrás: http://www.varfok-galeria.hu/kiallitasok/varfok-terem-archiv/rozsda-endre:-rozsda-korai-papirmunkai--280)
Miközben a nekem legjobban tetsző festményt nézegettem, a mellettem álló teremőr nénike valami szívgyulladásról mesélt. Megható, amint ámulsz a vonalakon, közben a festmény kivilágítása reflektorszerűen megvilágít téged is, az arcodon lévő összes rángó izmocskáddal együtt, majd hirtelen fülön vág egy olyan szó, hogy "genny". Engem ennél a festménynél ért el ez a megvilágosodás:

Erzsébet sétája
(forrás: http://www.mng.hu/sajtoszoba/rozsda_press)

2013. december 26., csütörtök

Chagall

Egy apró elszólás annak, aki szó nélkül eljön velem mindig, ha múzeumokról van szó, még akkor is, amikor hasonló helyzetben én nem kísérem el őt bárhova. A Nemzeti Galériába lépve felismert engem a pénztáros lány, mosolyogva mondta, hogy én már úgyis járatos vagyok itt, nem mutatja meg, merre a ruhatár. Szabival kézenfogva nekivágtunk a sötét folyosóknak és Chagall képeinek. Kifordított nyakú kék bikák, szerelmes párok úsztak a levegőben. Chagall nem az esetem, de látni akartam, és betapasztani azt a fekete lyukat.

Az emberábrázolásai sokszor idegesítenek, egyszerűen nem értek egyet a vonallal, ami azt az unszimpatikus kézfejet határolja. Nem a gyermekrajz-szerű naív ábrázolásmód zavar. Nehéz megmagyarázni, mert ez inkább ahhoz hasonló, mint amikor valakivel tartózkodóbban viselkedünk, mert olyan vonásai vannak, amelyekhez rossz érzéseket kötöttünk. A kiálló állat párosítjuk tulajdonságokkal, és tudjuk, hogy nem ez az esetünk. Chagallt nem bírtam a lelkembe fogadni, hiába olvastam az önéletrajzot, és vettem szemügyre közelebbről is a képeit. Mégis akadtak kedvencek: például egységesen egy türkízben úszó festményt szemeltünk ki, rögtön a bejáratnál, amelyen a felesége Idát tartva ül az ablaknál. Az ablak erősen megdől jobbra, és kiröhögi a perspektívát, a párkány pedig visszatükrözi a kinti zöldet.

Bella és Ida az ablaknál (forrás: http://www.revendeurs.rmngp.fr/uploads/photos/8059/9391_xl.jpg)
A kék táj című festményen visszatér halott feleségének képe. Ami számomra különlegessé varázsolta ezt, az a nő távolba meredő tekintete volt, és a fejjel lefelé fordított arca. A legfinomabb módon érzékelteti, hogy már nincs velünk, neki mégis mennyire hiányzik, és ragaszkodik hozzá. A nő feje alatti virágfolyam olyan, mintha hajzuhatag volna. Említettem, hogy nem kedveltem Chagall vonalait, ellenben az általa megformázott virágcsokrokat, és elaprózott mégis elnagyolt növényi motívumokat nagyon. A kék az egyik kedvenc színe volt, úgy gondolta, a szeretetet jelképezi.

"A tisztaságot, a bűntől való mentesítést, megszabadulást szolgálja a kápárá (kapparot, jiddisül kapore) szertartása is. A kápárá úgy zajlik, hogy a férfiak általában egy fehér kakast, a nők egy fehér tyúkot megforgatnak néhányszor a fejük felett, és egy erre az alkalomra összeállított szöveget mondanak el. (...) más vélemény szerint az állat az embert, tehát önmagát helyettesíti, az ő bűnei, vétkei mintegy "átszállnak" a szárnyasra." (forrás: http://www.mazsihisz.hu/index.php?nid=5514 )

Kék táj (forrás: http://www.grandpalais.fr/sites/default/files/user_images/30/blue_landscape.jpg)
A kecskebak, mint tűzáldozat füstként próbál meg Istenhez közelebb kerülni, és meggyónni bűneit. Imádtam a lilába hajló lomkoronát, és a sárga eget széthasító vörös angyalt. A felesége arca talán ezen a képen a legbájosabb és legszebb.

Szentivánéji álom (Forrás: http://uploads2.wikipaintings.org/images/marc-chagall/midsummer-night-s-dream-1939.jpg)
Hazafelé rengeteget sétáltunk a szemerkélő esőben, és fel sem tűnt, hogy tiszta víz lett mindenem. A héven is csak nyugodtan ültem, nem motoszkált bennem semmi, hogy olvassak, vagy tegyek mindenáron valamit. A világegyetem lassú és hideg, de sikerült erről megfeledkezni. Egyszerűen hálás voltam ezért a szép napért.






2013. június 30., vasárnap

Csurka Eszter tengerpartján

Elmaradt bejegyzések miatt sűrített pépet kaptok csepegtetve. Az utóbbi hónapokban jobbnak éreztem a csendet, mert ha az emberrel sok érdekes dolog történik, jobb, ha arra koncentrál, és majd csak a későbbiek folyamán jegyzi le az arra érdemes dolgokat. Csurka Eszter kiállítását igen régóta meg szerettem volna említeni, amiatt is, mert egyrészről messze az egyik legtöbb érzéket megmozgató kiállítás volt, másrészt az Ernst múzeum utolsó megmutatkozása volt ez. (Robert Capa fotós-iszonyat-kreatív térré akarják alakítani, mikor a hatalmas ablakai miatt, és az alapjáraton is szecessziós és különleges épület miatt ez szerintem egy hatalmas ballépés, a festményeknek több jogosultsága lehetne ott, jobban érvényesülnének)

Szerettem volna kicsit jobban összefoglalni a Csurka Eszter általi benyomásokat, egymás mellé rendezni a festményeket, képeket, mert az interneten nagy az összevisszaság, nincs konkrét honlapja, így a jobbnál jobb képek csak úgy szétszórva hevernek itt-ott.

„A tengerpartra kifekszik a tenger,
a világ végén pihen a szerelmem,
mint távoli nap vakít a szivem,
árnyéka vagyunk valamennyien.”
/Pilinszky/

A tárlat címeként szolgáló tenger klisé egyedül az első teremben érvényesült, a földet mindenütt rizsszemek borították, amelyeket a lámpa úgy világított meg az amúgy homályban derengő teremben, hogy azokon a cipőnyomok a tenger alkotta hullámokat idézték meg. Fantasztikus volt ebben lépkedni, lehajolni, belemarkolni és szórni, mint a homokot. A falakon skiccek voltak, gyors mozdulatú vázlatok elsősorban markáns arcú, maguknak való nőkről, akik nem akartak beszélgetni, de mégis annyira erőteljesen néztek, hogy zavarba hoztak. Nincs mit mondaniuk, mert keserűek, és úgy gondolják, nincs szükségük senkire sem, hagyják, hogy elmossa őket a víz, amennyire puha és letisztult a víz, annyira érdesek és erőteljesek ezek az alakok, mégis szeretetet érzel csak irántuk és megértést, mert látod bennük magadat is.

forrás: https://www.facebook.com/ernstmuseum
forrás: http://www.kultura.hu/galeria/csurka-eszter-kiallitasa

forrás: http://www.kultura.hu/galeria/csurka-eszter-kiallitasa

forrás: http://ritaritmia.net/a-tengerpartra-kifekszik-a-tenger/
A szobrokkal teli sötét teremben tágra nyílt szemekkel tapogattuk a fémes szobrokat. Valóban olyan érzés volt, mintha a víz alá ereszkedtünk volna, és bár sötét van, mégis kivehetővé válnak a fekete korallzátonyokban megőrzött minták. Nem lehetett nem megfogni őket. A falakat valami sötét, sütőpapírszerű anyag fedte rengeteg gyűrődéssel, ránccal és izgalmas felülettel. A tenger legmélyebb bugyraiban lélegezhettünk. A szobrok vízbe engedett viaszként kezdték meg létezésüket, a folyékony viasz haláltusájának rezdüléseit őrzik, némelyik pedig fémből is kiöntésre került ezek közül. Az ember szívét ilyenkor szállja meg a béke és a szeretet, és csodálkozik rá arra, hogy mennyi gyönyörűség van a világban, és milyen szerencsés, ha mindennek részese lehet.

forrás: http://epiteszforum.hu/vagy-csurka-eszter-installacioja-a-kiscelli-muzeum-templomtereben////6187/www.o25.gr
Forrás: http://mucsarnok.hu/new_site/index.php?lang=hu&t=739
forrás: http://epiteszforum.hu/galeria/vagy-csurka-eszter-installacioja-a-kiscelli-muzeum-templomtereben/89673
A víz nyugodt kékjével erőteljes kontrasztban álltak a vörösben és bíborban elmozduló festmények. Elmosódott, nagyon szigorú pillanatképek, különösen nagy kedvenc a magasból lelógó hernyóbábra emlékeztető kép, ahol emberekben végződik a selyemgubó, és a legszelídebb korall-narancs és flamingórózsaszínben mozdul be az egész. Én is szeretek csak így lógni a végtelenbe, és mosolyogni.

A festmények többségének nincs címe, így egy sokkal tágabb körben rendelhetünk hozzá asszociációkat, érzéseket. Rengeteg készült vegyes technikával, így az alakok háttere digitalizált és vászonra nyomtatott pixeles felület, ezen kenődik szét lágyan és áttetszően vagy épp vastagabban az olajfesték többdimenzióssá varázsolva mindent. A vegyes technika mindig kiszélesíti a világot, több síkot, frekvenciát hangol össze, ha jól csinálják. Az ember valóban újat teremt vele. 

Forrás: http://www.kultura.hu/galeria/csurka-eszter-kiallitasa
Forrás: http://www.kultura.hu/galeria/csurka-eszter-kiallitasa
Forrás: http://www.kultura.hu/galeria/csurka-eszter-kiallitasa

Forrás: http://www.kultura.hu/galeria/csurka-eszter-kiallitasa
Forrás: http://www.kultura.hu/galeria/csurka-eszter-kiallitasa
Forrás: http://www.kultura.hu/galeria/csurka-eszter-kiallitasa

Forrás: http://www.kultura.hu/galeria/csurka-eszter-kiallitasa

Forrás: http://www.kultura.hu/galeria/csurka-eszter-kiallitasa
Ez a festmény emlékeim szerint nem szerepelt a kiállításon, de szerettem volna valami krémes narancssárgás árnyalatot is, mert a többi képen ez annyira nem jött át. Forrás: http://pinteraukcioshaz.hu/20100513-majusi-aukcio-2-nap/csurka-eszter-cim-nelkul
Hús, izomzat, mozgás, elkenődés, rengeteg meleg szín után egy kis hideg lila. Szerepelt néhány akvarellkép is, ahol a megfolyt festék arcokba rendeződött, az egyik szélén pedig egy apró molylepke ücsörgött, amire Szabi hívta fel a figyelmemet. Tényleg nagyon inspiráló volt az egész, itt különösen átgondoltam az eddigi dolgaimat, elképzeléseimet, és kicsit összebarátkoztam az akvarell gondolatával. Némelyik feketés hátteren csillámló por terült szét.

Forrás: http://www.kultura.hu/galeria/csurka-eszter-kiallitasa
A kicsit monokrómabb, szürkésebb árnyalatú mozdulatokat annyira nem éreztem át, nekem az már túl hideg volt. Az alakok egyszerűen egymás közelében mozognak, vagy vonulnak. Egy irodaház aulájába tudtam volna a legtökéletesebben elképzelni ezeket, amint éppen ugyanolyan szürke elmodósott árnyak/emberek masíroznak előttük. Párhuzamosan ugyanazt csinálják, mint ami a festményen is szerepel, ügyet sem vetve a képre, ami csak egy drága dekoráció. Hideg, fém, üveg, minimalizmus, lakberendező.

Forrás: http://www.kultura.hu/galeria/csurka-eszter-kiallitasa
A kiállítás végére érve a piros szobát elhagyva ahol amúgy rengeteg ideig ücsörögtünk a babzsákokban, fátylakkal és fóliákkal harcoló és hullámzó emberek kísértek minket. Ők egyszerűek voltak, nagyon tiszták, kristályszerűek és szépek.

Forrás: https://www.facebook.com/ernstmuseum

http://www.kultura.hu/galeria/csurka-eszter-kiallitasa
Szerintem érdekes paradoxon, hogy amíg az ember a kiállításról meditatív állapotban jön ki, megnyugszik, kisimul, és egységesen ph semleges módon mosolyogva jön ki, addig a bejáratnál kapható Csurka Eszter műveit tartalmazó katalógusban sokkal depresszívebb, sötétebb hangulatú képek szerepelnek, egészen másféle hangulatot keltve, mint amit eredetileg a kiállítás kiváltott az emberből. Volt egy üres, kockaformájú szoba, ahol nagyon hangos szívdobogást lehetett hallani, azzal megegyező ritmusban pedig fény gyúlt ki, majd kapcsolt le. Olyan volt, mintha egy hatalmas szervezet részei lennénk, hisz a falakon mindenhol a vörösre mázolt húst és izomzatot láttuk, mi pedig a szív kamrájában álltunk, belülről szemlélve ezt az organikus egységet. A szívdobogás végigkísérte az egész kiállítást, szinte minden teremben hallani lehetett, kihatott a mi kis szívünkre is, igyekeztünk együtt dobogni és lüktetni, kisimulni, elmozdulni, és elkenődni.

Néhány alkotás még, amit interneten találtam, és úgy gondolom róla, hogy szeretném itt megőrizni, illetve felhívni rá a figyelmet:

Forrás: http://www.varfok-galeria.hu/kiallitasok/varfok-galeria/eber-alom-hommage-a-rozsda-endre-348#7101
Forrás: http://www.globalplaza.hu/hir/csurka-eszter-szoborkiallitasa-a-mom-parkban
Forrás: http://pinteraukcioshaz.hu/20091007-eg-es-fold/csurka-eszter-cim-nelkul
Forrás: http://www.varfok-galeria.hu/kiallitasok/xo-terem-archiv/reflexio-2