Várromokhoz hasonlatos kövek közt sétáltunk a napon, és az egész alaprajz spirálszerűen futott körbe-körbe. Egy szobába kerültünk, ahol nem lehetett szeretkezni a hatalmas ablakok miatt, mert ha kinéztél rajtuk, kikerültél fizikailag is egy zöldellő kertbe, rengeteg fa közé.
Egy furcsa jármű közlekedett a fák közt, és a többi pokrócon fekvő párt zaklatta. Megállt mellettük, polipszerű végtagok nyúltak ki belőle, és behúzta a visítozó lányt. Majd továbbment, és ugyanígy szívott magába útjába kerülő állatokat, embereket. Meghúztuk magunkat az árnyékban, azt hittük, ha az árnyékban vagyunk, ott nem láthat minket, és csak azt érzékeli, ami a tűző napon van.
A jármű odajött hozzánk is, és elmondta, hogy ez egyszerűen így működik és elviszi azokat, akiket el kell. Megkérdezte, mikor születtem. Majd azt válaszolta, hogy ha ilyen kis fiatal vagyok, akkor előrébb teszi a nyerget.
2013. augusztus 19., hétfő
2013. július 24., szerda
Nyír
A víz színesen hullámzott, megvilágította a naplemente, míg én repkedtem felette és kék apró kapszulákat kapkodtam el, amelyeket le is nyeltem. Később mondták csak el, amikor felhívtam egy telefonszámot, mert kezdtem furcsán érezni magamat, hogy ha nem teszem azt, amit mondanak, a kapszula megöl, pedig eleinte olyan jó ötletnek tűnt az egész, természetesnek, egyértelműnek.
Akvarell helyett maradtam a biztonságosnak tűnő grafitnál, és a kócos nyírfámnál. Kis türelemjáték.
Akvarell helyett maradtam a biztonságosnak tűnő grafitnál, és a kócos nyírfámnál. Kis türelemjáték.
2013. július 3., szerda
6 éves kontroll és némi csoda
6 éves kontroll a klinikán. Miközben csöpögött a vérem az ampullácskákba, megtárgyaltuk a fültágítómat és az abban lévő katicabogarat. Bár sokan néznek furcsán, még a magamfajta antikrisztusnak kikiáltott egyének is kaphatnak virágocskás rajzot a vérvétel helyére épülő tapaszra.
Az igazi csoda mégis az volt, hogy minden jel szerint kezd helyreállni a szervezetem, mert több, mint fél éve gyógyszerek nélkül menstruálok, és nem jelentkeznek a klimax tünetei sem. Eddig hiába tettünk próbákat, gyógyszer nélkül a falat kapartam kínomban, és nagyon rosszul éreztem magam, most pedig semmi jele a régi rosszulléteknek. Bár a hormoneredmények még váratnak magukra, de a doktornő szerint kezdek visszaállni normálisba, sőt (!) akár teherbe is eshetek. (Mindezt azért is leírom, hogyha valakit idevetne az internet hasonló problémával, találjon végre egy olyan verziót is, amit eddig én sem találtam.)
Nem tudom, miért nem volt képes eddig senki előhozakodni ezzel a lehetőséggel... magándoki 10 rongyokért diagnosztizálta a teljes meddőséget és a semmit, az endokrinológus osztályvezetőnő előttem térdelve síráshoz közeli hangon vigasztalt, hogy találok majd olyan fiút, aki így is elfogad, nem a gyerek az első, hanem az, hogy élek. Fel sem merült annak a lehetősége, hogy a szervezetem helyreállhat, egyértelműnek tűnt, hogy még hosszú évtizedekig kell szednem olyan gyógyszert, amely már 3 év után fokozottan rákkeltő a hormonok miatt. Az internet sem nyújtott semmiféle vigaszt, klimaxoló nők elkeseredett fórumain rágtam keresztül magam keresve valami olyan kiutat, amiről leírták, hogy nem létezik. Le akartunk fagyasztatni petesejtet. Csontritkulás, d-vitamin, piszkálják a pajzsmirigyem, amivel nincs is probléma. Mesterséges beültetéseken filozofálás. És akkor hozzád vágják, hogy tök normális dolog, ha helyreáll ilyenkor a szervezet, mert fiatal még. Köszi.
Nem bírtam értelmes arckifejezést összehozni, belül örültem nagyon, csak mégsem jutott be hirtelen a koponyámba minden.
5-6 évre volt szükségem és több évnyi gyógyszerezésre, hogy a kemoterápia után helyreálljon ez úgy-ahogy az eredetibe. Afféle ülsz a virágos mezőn érzés, amit régen kopaszra taroltak, nézed a napfelkeltét és azt üvöltöd: baszódjatok meg, ÉLEK. Sárga és meleg-narancs árnyalatokat ver vissza az arcodra a nap, vigyorogsz, a lelked szétömlik a mellkasodba. Sosem unatkozom.
Az igazi csoda mégis az volt, hogy minden jel szerint kezd helyreállni a szervezetem, mert több, mint fél éve gyógyszerek nélkül menstruálok, és nem jelentkeznek a klimax tünetei sem. Eddig hiába tettünk próbákat, gyógyszer nélkül a falat kapartam kínomban, és nagyon rosszul éreztem magam, most pedig semmi jele a régi rosszulléteknek. Bár a hormoneredmények még váratnak magukra, de a doktornő szerint kezdek visszaállni normálisba, sőt (!) akár teherbe is eshetek. (Mindezt azért is leírom, hogyha valakit idevetne az internet hasonló problémával, találjon végre egy olyan verziót is, amit eddig én sem találtam.)
Nem tudom, miért nem volt képes eddig senki előhozakodni ezzel a lehetőséggel... magándoki 10 rongyokért diagnosztizálta a teljes meddőséget és a semmit, az endokrinológus osztályvezetőnő előttem térdelve síráshoz közeli hangon vigasztalt, hogy találok majd olyan fiút, aki így is elfogad, nem a gyerek az első, hanem az, hogy élek. Fel sem merült annak a lehetősége, hogy a szervezetem helyreállhat, egyértelműnek tűnt, hogy még hosszú évtizedekig kell szednem olyan gyógyszert, amely már 3 év után fokozottan rákkeltő a hormonok miatt. Az internet sem nyújtott semmiféle vigaszt, klimaxoló nők elkeseredett fórumain rágtam keresztül magam keresve valami olyan kiutat, amiről leírták, hogy nem létezik. Le akartunk fagyasztatni petesejtet. Csontritkulás, d-vitamin, piszkálják a pajzsmirigyem, amivel nincs is probléma. Mesterséges beültetéseken filozofálás. És akkor hozzád vágják, hogy tök normális dolog, ha helyreáll ilyenkor a szervezet, mert fiatal még. Köszi.
Nem bírtam értelmes arckifejezést összehozni, belül örültem nagyon, csak mégsem jutott be hirtelen a koponyámba minden.
5-6 évre volt szükségem és több évnyi gyógyszerezésre, hogy a kemoterápia után helyreálljon ez úgy-ahogy az eredetibe. Afféle ülsz a virágos mezőn érzés, amit régen kopaszra taroltak, nézed a napfelkeltét és azt üvöltöd: baszódjatok meg, ÉLEK. Sárga és meleg-narancs árnyalatokat ver vissza az arcodra a nap, vigyorogsz, a lelked szétömlik a mellkasodba. Sosem unatkozom.
2013. június 30., vasárnap
Csurka Eszter tengerpartján
Elmaradt bejegyzések miatt sűrített pépet kaptok csepegtetve. Az utóbbi hónapokban jobbnak éreztem a csendet, mert ha az emberrel sok érdekes dolog történik, jobb, ha arra koncentrál, és majd csak a későbbiek folyamán jegyzi le az arra érdemes dolgokat. Csurka Eszter kiállítását igen régóta meg szerettem volna említeni, amiatt is, mert egyrészről messze az egyik legtöbb érzéket megmozgató kiállítás volt, másrészt az Ernst múzeum utolsó megmutatkozása volt ez. (Robert Capa fotós-iszonyat-kreatív térré akarják alakítani, mikor a hatalmas ablakai miatt, és az alapjáraton is szecessziós és különleges épület miatt ez szerintem egy hatalmas ballépés, a festményeknek több jogosultsága lehetne ott, jobban érvényesülnének)
Szerettem volna kicsit jobban összefoglalni a Csurka Eszter általi benyomásokat, egymás mellé rendezni a festményeket, képeket, mert az interneten nagy az összevisszaság, nincs konkrét honlapja, így a jobbnál jobb képek csak úgy szétszórva hevernek itt-ott.
A tárlat címeként szolgáló tenger klisé egyedül az első teremben érvényesült, a földet mindenütt rizsszemek borították, amelyeket a lámpa úgy világított meg az amúgy homályban derengő teremben, hogy azokon a cipőnyomok a tenger alkotta hullámokat idézték meg. Fantasztikus volt ebben lépkedni, lehajolni, belemarkolni és szórni, mint a homokot. A falakon skiccek voltak, gyors mozdulatú vázlatok elsősorban markáns arcú, maguknak való nőkről, akik nem akartak beszélgetni, de mégis annyira erőteljesen néztek, hogy zavarba hoztak. Nincs mit mondaniuk, mert keserűek, és úgy gondolják, nincs szükségük senkire sem, hagyják, hogy elmossa őket a víz, amennyire puha és letisztult a víz, annyira érdesek és erőteljesek ezek az alakok, mégis szeretetet érzel csak irántuk és megértést, mert látod bennük magadat is.
A szobrokkal teli sötét teremben tágra nyílt szemekkel tapogattuk a fémes szobrokat. Valóban olyan érzés volt, mintha a víz alá ereszkedtünk volna, és bár sötét van, mégis kivehetővé válnak a fekete korallzátonyokban megőrzött minták. Nem lehetett nem megfogni őket. A falakat valami sötét, sütőpapírszerű anyag fedte rengeteg gyűrődéssel, ránccal és izgalmas felülettel. A tenger legmélyebb bugyraiban lélegezhettünk. A szobrok vízbe engedett viaszként kezdték meg létezésüket, a folyékony viasz haláltusájának rezdüléseit őrzik, némelyik pedig fémből is kiöntésre került ezek közül. Az ember szívét ilyenkor szállja meg a béke és a szeretet, és csodálkozik rá arra, hogy mennyi gyönyörűség van a világban, és milyen szerencsés, ha mindennek részese lehet.
A víz nyugodt kékjével erőteljes kontrasztban álltak a vörösben és bíborban elmozduló festmények. Elmosódott, nagyon szigorú pillanatképek, különösen nagy kedvenc a magasból lelógó hernyóbábra emlékeztető kép, ahol emberekben végződik a selyemgubó, és a legszelídebb korall-narancs és flamingórózsaszínben mozdul be az egész. Én is szeretek csak így lógni a végtelenbe, és mosolyogni.
Hús, izomzat, mozgás, elkenődés, rengeteg meleg szín után egy kis hideg lila. Szerepelt néhány akvarellkép is, ahol a megfolyt festék arcokba rendeződött, az egyik szélén pedig egy apró molylepke ücsörgött, amire Szabi hívta fel a figyelmemet. Tényleg nagyon inspiráló volt az egész, itt különösen átgondoltam az eddigi dolgaimat, elképzeléseimet, és kicsit összebarátkoztam az akvarell gondolatával. Némelyik feketés hátteren csillámló por terült szét.
A kicsit monokrómabb, szürkésebb árnyalatú mozdulatokat annyira nem éreztem át, nekem az már túl hideg volt. Az alakok egyszerűen egymás közelében mozognak, vagy vonulnak. Egy irodaház aulájába tudtam volna a legtökéletesebben elképzelni ezeket, amint éppen ugyanolyan szürke elmodósott árnyak/emberek masíroznak előttük. Párhuzamosan ugyanazt csinálják, mint ami a festményen is szerepel, ügyet sem vetve a képre, ami csak egy drága dekoráció. Hideg, fém, üveg, minimalizmus, lakberendező.
A kiállítás végére érve a piros szobát elhagyva ahol amúgy rengeteg ideig ücsörögtünk a babzsákokban, fátylakkal és fóliákkal harcoló és hullámzó emberek kísértek minket. Ők egyszerűek voltak, nagyon tiszták, kristályszerűek és szépek.
„A tengerpartra kifekszik a tenger,
a világ végén pihen a szerelmem,
mint távoli nap vakít a szivem,
árnyéka vagyunk valamennyien.”
/Pilinszky/
A tárlat címeként szolgáló tenger klisé egyedül az első teremben érvényesült, a földet mindenütt rizsszemek borították, amelyeket a lámpa úgy világított meg az amúgy homályban derengő teremben, hogy azokon a cipőnyomok a tenger alkotta hullámokat idézték meg. Fantasztikus volt ebben lépkedni, lehajolni, belemarkolni és szórni, mint a homokot. A falakon skiccek voltak, gyors mozdulatú vázlatok elsősorban markáns arcú, maguknak való nőkről, akik nem akartak beszélgetni, de mégis annyira erőteljesen néztek, hogy zavarba hoztak. Nincs mit mondaniuk, mert keserűek, és úgy gondolják, nincs szükségük senkire sem, hagyják, hogy elmossa őket a víz, amennyire puha és letisztult a víz, annyira érdesek és erőteljesek ezek az alakok, mégis szeretetet érzel csak irántuk és megértést, mert látod bennük magadat is.
 |
| forrás: https://www.facebook.com/ernstmuseum |
 |
| forrás: http://www.kultura.hu/galeria/csurka-eszter-kiallitasa |
 |
| forrás: http://www.kultura.hu/galeria/csurka-eszter-kiallitasa |
 |
| forrás: http://ritaritmia.net/a-tengerpartra-kifekszik-a-tenger/ |
 |
| forrás: http://epiteszforum.hu/vagy-csurka-eszter-installacioja-a-kiscelli-muzeum-templomtereben////6187/www.o25.gr |
 |
| Forrás: http://mucsarnok.hu/new_site/index.php?lang=hu&t=739 |
 |
| forrás: http://epiteszforum.hu/galeria/vagy-csurka-eszter-installacioja-a-kiscelli-muzeum-templomtereben/89673 |
A festmények többségének nincs címe, így egy sokkal tágabb körben rendelhetünk hozzá asszociációkat, érzéseket. Rengeteg készült vegyes technikával, így az alakok háttere digitalizált és vászonra nyomtatott pixeles felület, ezen kenődik szét lágyan és áttetszően vagy épp vastagabban az olajfesték többdimenzióssá varázsolva mindent. A vegyes technika mindig kiszélesíti a világot, több síkot, frekvenciát hangol össze, ha jól csinálják. Az ember valóban újat teremt vele.
 |
| Forrás: http://www.kultura.hu/galeria/csurka-eszter-kiallitasa |
 |
| Forrás: http://www.kultura.hu/galeria/csurka-eszter-kiallitasa |
 |
| Forrás: http://www.kultura.hu/galeria/csurka-eszter-kiallitasa |
 |
| Forrás: http://www.kultura.hu/galeria/csurka-eszter-kiallitasa |
 |
| Forrás: http://www.kultura.hu/galeria/csurka-eszter-kiallitasa |
 |
| Forrás: http://www.kultura.hu/galeria/csurka-eszter-kiallitasa |
 |
| Forrás: http://www.kultura.hu/galeria/csurka-eszter-kiallitasa |
 |
| Forrás: http://www.kultura.hu/galeria/csurka-eszter-kiallitasa |
 |
| Ez a festmény emlékeim szerint nem szerepelt a kiállításon, de szerettem volna valami krémes narancssárgás árnyalatot is, mert a többi képen ez annyira nem jött át. Forrás: http://pinteraukcioshaz.hu/20100513-majusi-aukcio-2-nap/csurka-eszter-cim-nelkul |
 |
| Forrás: http://www.kultura.hu/galeria/csurka-eszter-kiallitasa |
 |
| Forrás: http://www.kultura.hu/galeria/csurka-eszter-kiallitasa |
 |
| Forrás: https://www.facebook.com/ernstmuseum |
 |
| http://www.kultura.hu/galeria/csurka-eszter-kiallitasa |
Szerintem érdekes paradoxon, hogy amíg az ember a kiállításról meditatív állapotban jön ki, megnyugszik, kisimul, és egységesen ph semleges módon mosolyogva jön ki, addig a bejáratnál kapható Csurka Eszter műveit tartalmazó katalógusban sokkal depresszívebb, sötétebb hangulatú képek szerepelnek, egészen másféle hangulatot keltve, mint amit eredetileg a kiállítás kiváltott az emberből. Volt egy üres, kockaformájú szoba, ahol nagyon hangos szívdobogást lehetett hallani, azzal megegyező ritmusban pedig fény gyúlt ki, majd kapcsolt le. Olyan volt, mintha egy hatalmas szervezet részei lennénk, hisz a falakon mindenhol a vörösre mázolt húst és izomzatot láttuk, mi pedig a szív kamrájában álltunk, belülről szemlélve ezt az organikus egységet. A szívdobogás végigkísérte az egész kiállítást, szinte minden teremben hallani lehetett, kihatott a mi kis szívünkre is, igyekeztünk együtt dobogni és lüktetni, kisimulni, elmozdulni, és elkenődni.
Néhány alkotás még, amit interneten találtam, és úgy gondolom róla, hogy szeretném itt megőrizni, illetve felhívni rá a figyelmet:
 |
| Forrás: http://www.varfok-galeria.hu/kiallitasok/varfok-galeria/eber-alom-hommage-a-rozsda-endre-348#7101 |
 |
| Forrás: http://www.globalplaza.hu/hir/csurka-eszter-szoborkiallitasa-a-mom-parkban |
 |
| Forrás: http://pinteraukcioshaz.hu/20091007-eg-es-fold/csurka-eszter-cim-nelkul |
.jpg) |
| Forrás: http://www.varfok-galeria.hu/kiallitasok/xo-terem-archiv/reflexio-2 |
 |
| Forrás: http://www.a38.hu/hu/program/csurka-eszter-hu |
 |
| Forrás: http://www.a38.hu/hu/program/csurka-eszter-hu |
 |
| Forrás: http://www.a38.hu/hu/program/csurka-eszter-hu |
 |
| Forrás: http://artportal.hu/lexikon/muveszek/csurka-eszter-1344 |
 |
| Forrás: http://artportal.hu/lexikon/muveszek/csurka-eszter-1344 |
 |
| Forrás: http://artportal.hu/lexikon/muveszek/csurka-eszter-1344 |
 |
| Forrás: http://artportal.hu/lexikon/muveszek/csurka-eszter-1344 |
2013. június 24., hétfő
Fakósárga ég, kék nap
A digitális halakat elvileg nem kell etetni, de a lehetőség adott, hogy gazdájuk úgy érezhesse, fontos valakiknek. A velux ablak az égboltra varázsolta az utcát, így most az aszfaltból csöpög az eső. Az egyetem már megint hosszú időre eltanácsolt a rajzolástól, ezért a mostani képet emiatt pont az egyetemnek címezném. Azoknak a hosszú és kínos időintervallumoknak, amíg csak egy dolog járt a fejemben, menekülni bárhova és bárhogyan, legszívesebben a sarokban guggolva kaparásztam volna a falat hörögve. Akkor a legnehezebb, amikor már több van az ember mögött, mint előtt.
A nap kék, és hideg, geometrikusan nem törődik sem veled, sem mással, a hófehér rügyekből pedig fekete virágok nyílnak. Az arcod eltorzul a szélben, megsokszorozódik, és a vonások eldeformálódnak, mire az út végére érsz, már senki sem fog felismerni, babaformáidat megülte a keserű cinizmus. Hiába tekint rád a szirmos jóisten, még az ő tekintetét sem találod, mikor magadra maradsz. Az emlőkből hulló kristályossá vált tejcseppek mutatják utad, miközben a háttérben zizegnek feketén a hegyek.
Az egeret csak az autocad házik miatt rajzoltam oda, mert örömömet leltem abban, hogy babarózsaszín kattintásokkal sokszorosítottam a felülnézeti fák képeit. A fakósárga égből indult ki az egész rajz, sárga eget akartam kék nappal.
A középtájon elhelyezkedő mell közepén éktelenkedő kék folt egy kisebb műhiba, ugyanis a kék akrilfesték műanyagkupakján lévő repedést mertem figyelmen kívül hagyni. Miután foggal nyitottam ki, a fél tubus tartalma a számban kötött ki, kisebb része a kezemen és a rajzon. Igencsak meglepett, egy ideig fel sem fogtam, hogy az a szokatlan anyag a számban mind a kék akrilfesték.
A nap kék, és hideg, geometrikusan nem törődik sem veled, sem mással, a hófehér rügyekből pedig fekete virágok nyílnak. Az arcod eltorzul a szélben, megsokszorozódik, és a vonások eldeformálódnak, mire az út végére érsz, már senki sem fog felismerni, babaformáidat megülte a keserű cinizmus. Hiába tekint rád a szirmos jóisten, még az ő tekintetét sem találod, mikor magadra maradsz. Az emlőkből hulló kristályossá vált tejcseppek mutatják utad, miközben a háttérben zizegnek feketén a hegyek.
Az egeret csak az autocad házik miatt rajzoltam oda, mert örömömet leltem abban, hogy babarózsaszín kattintásokkal sokszorosítottam a felülnézeti fák képeit. A fakósárga égből indult ki az egész rajz, sárga eget akartam kék nappal.
A középtájon elhelyezkedő mell közepén éktelenkedő kék folt egy kisebb műhiba, ugyanis a kék akrilfesték műanyagkupakján lévő repedést mertem figyelmen kívül hagyni. Miután foggal nyitottam ki, a fél tubus tartalma a számban kötött ki, kisebb része a kezemen és a rajzon. Igencsak meglepett, egy ideig fel sem fogtam, hogy az a szokatlan anyag a számban mind a kék akrilfesték.
2013. június 11., kedd
Hajfestés édesapámmal
- Nem tetszik?
- Nem. Fáradt.
- Nem fáradt. Narancssárga.
- Nekem a rózsaszín jobban tetszik. Ez olyan fáradt.
- Nem az.
- Fáradt, mint az őszi légy, ami fekszik a porban és pörög, mint a faszom.
- Baracklekvárszínű.
- Fül.
- Összekented a fülemet is?
- Hihetetlen, de egész jól megúszta.
- Nem lesz jó?
- Szar az egész úgy, ahogy van.
- Nem. Fáradt.
- Nem fáradt. Narancssárga.
- Nekem a rózsaszín jobban tetszik. Ez olyan fáradt.
- Nem az.
- Fáradt, mint az őszi légy, ami fekszik a porban és pörög, mint a faszom.
- Baracklekvárszínű.
- Fül.
- Összekented a fülemet is?
- Hihetetlen, de egész jól megúszta.
- Nem lesz jó?
- Szar az egész úgy, ahogy van.
2013. május 31., péntek
Vállalkozási fertőzések, corvinus és kontárkodás
Érezted már úgy, hogy bogarak mászkálnak rajtad, de valójában nincs ott egy sem? Azok mindazon halott bogarak szellemei, akiket MEGÖLTÉL.
Megint el akartam tűnni, nem volt mondanivalóm, de meggondoltam magam. A rajz terén is elgondolkodtam rajta, hogy mostantól értelmetlen kis tájképeket és bokrokat fogok sorozatgyártani. Bár nem ezt teszem, de ezt határoztam el. És a saját szabályaimat is leköpöm.
Vége a vizsgaidőszaknak, minden elsőre és aranyosan, az egyetem mégis hátulról erőszakolt meg, és vonta kétségbe a szakosodást, így még vita tárgya, hogy szeptembertől füvészkertben gyakorlat, vagy szakosodás. Szemem sem rebben, a szervezetlenség és káosz a tetőfokára hágott, de a corvinustól pont ennyit vártam. Lehet, hogy következő nap belépve az arborétumba már nem is lesznek ott az épületek, és amikor érdeklődni kezdek róla, hogy hova lett az a több, mint 100 teljesített kredit, és az elmúlt 3 év, csak furcsán néznek majd rám, és közlik, hogy a budai campus sohasem létezett, és te sem értél el soha semmit. Ez már csak ilyen. Valamit véglegesen kiöltek belőlem, majd a későbbiekben kiderül, hogy pontosan mekkora is az okozott kár. A pontot az i-re ez a dia tette fel:
Megint el akartam tűnni, nem volt mondanivalóm, de meggondoltam magam. A rajz terén is elgondolkodtam rajta, hogy mostantól értelmetlen kis tájképeket és bokrokat fogok sorozatgyártani. Bár nem ezt teszem, de ezt határoztam el. És a saját szabályaimat is leköpöm.
Vége a vizsgaidőszaknak, minden elsőre és aranyosan, az egyetem mégis hátulról erőszakolt meg, és vonta kétségbe a szakosodást, így még vita tárgya, hogy szeptembertől füvészkertben gyakorlat, vagy szakosodás. Szemem sem rebben, a szervezetlenség és káosz a tetőfokára hágott, de a corvinustól pont ennyit vártam. Lehet, hogy következő nap belépve az arborétumba már nem is lesznek ott az épületek, és amikor érdeklődni kezdek róla, hogy hova lett az a több, mint 100 teljesített kredit, és az elmúlt 3 év, csak furcsán néznek majd rám, és közlik, hogy a budai campus sohasem létezett, és te sem értél el soha semmit. Ez már csak ilyen. Valamit véglegesen kiöltek belőlem, majd a későbbiekben kiderül, hogy pontosan mekkora is az okozott kár. A pontot az i-re ez a dia tette fel:
Azt hiszem, rendes ember sem szeretnék lenni egy ilyen erőltetett, mosolyt vágok a szád helyére késsel, ha nem pozitívan állsz hozzá a fejed felett sütő napocskához világban. Vállalkozást pedig akkor is indítok, ha nem akarok, mert kimosták az agyamat.
Imádkozzatok a sziámi harcoshalacskámért, mert beteg, és rajtam kívül senki más nem hisz abban, hogy meggyógyul. Szerintük ez csak egy hal, és a másfél évével éppen eleget élt már. Nagyon bízom most ebben a baktopurban, hogy segít majd rajta.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)