Falusiak üldöztek. Azt
hiszem, semmiképpen sem hagyhatom figyelmen kívül A festett madár című könyvet,
mert a képi világa erősen befolyásolt. Gyereksírásra emlékszem, csuklásra,
folyadékot kellett szereznünk, annyi dereng még, hogy kifejezetten Fantát hajkurásztunk.
Bementünk először egy újságosbódéba, a többiek engem löktek előre, és dadogva
kezdtem neki a mondandómnak, gyűjtögettem az aprót, de nem is volt elég, és a
keresett terméket sem találtuk. Továbbmentünk, és egy sarki boltba tévedtem be.
A nénike eleinte udvarias volt, majd a pénz leszámlálása után egy koszos
poharat nyújtott oda, melynek az alján valami poshadt víz lötyögött.
Értetlenkedve néztem, és követeltem vissza a pénzt, de kinevetett.
Hozzávágtam
a poharat, meg talán még valamit, zöldalmát talán? Egy seprű is előkerült, az
öregasszony egyre csúnyább, és gonoszabb alakot öltött, nekem pedig egyre
erősebb ütéseket kellett rámérnem, hogy kiszabadulhassak. Eldurvult a dolog, a
nénike elvágódott, kimenekültem, a következő percekben pedig mindent betöltött
valami zümmögés, és mint egy felbőszült méhkaptár zúdultak elő az emberek, és
eredtek a nyomunkba, szinte éreztem azt a rengeteg gyűlöletet.
Átugrottunk egy
kerítésen és elrejtőztünk egy kis sufniban. Értetlenkedve pörgettem vissza
magamban az eseményeket, fogalmam sem volt, hogyan fajult az egész idáig.
Katára néztem, majd az ablakon át ki a kerítésre, amelyet már a dühödt
embertömeg készült éppen kidönteni. Ismét Kata felé fordultam és annyit mondtam
neki, hogy ez csak egy nagyon rossz álom, de most erősen belecsípek az oldalába
és ő is az enyémbe, akkor majd mind a ketten felébredünk. Még előttem van a
mozdulat, ahogy odanyúlok… aztán csak a hatalmas sötét, és Szabi szobájában
ébredtem.
Mostanában szándékosan
figyelem az ilyesmit, és ezidáig egyszer sikerült konkrétan felébredni
álmomban, de akkor az álombéli fiúk, akik bántani akartak, hirtelen megijedtek
tőlem. Tudták, hogy sokkal erősebbé váltam, észrevették, hogy felébredtem. A
levegőbe emelkedtem, mindent felborítottam, a magasban szálltam, és nevettem.
Ez azonban most egészen más volt. Itt is rájöttem, hogy álmodom, de ahelyett,
hogy folytattam volna, vagy alakítottam volna bármit is, helyette szándékosan
felébresztettem magam, és ilyen eddig még nem volt. Furcsa álmaim gyakorta
vannak, kifejezetten rémálmok kevésbé, és a legnagyobb sírás és üvöltés
közepette sem sikerült még magamhoz térnem, pusztán azért, mert kellemetlennek
ítéltem a helyzetet, és rájöttem arra, hogy van belőle kiút.
Kicsit szégyelltem
is magam miatta, hogy ilyen könnyűszerrel hagyok ott egy helyzetet, de hatalmas
megkönnyebbülés volt magamhoz térni Szabi mellett, átfordulni a másik oldalamra
és megnyugodni, hogy nem is történt semmilyen probléma, vagy félreértés.
Félve aludtam vissza,
de nem folytatódott. Az éjszaka folyamán ez csak egy álom volt a sok közül, de
a többire nem emlékszem. Aranyos, ahogyan a mindennapi élet eseményei alakulnak
át álomképpé, és zavarnak össze. Annácskát a karjaimban tartva itattam teával,
mert csuklott, a könyvben olvasott gonosz, és babonás, bármikor veszélyessé
válható falusiak kivetülése, és Kata, akivel kölcsönösen 0-24 támogatjuk
egymást, szóval nem meglepő, hogy a bajban éppen mellettem volt most is.