Csigolya tanulmányrajz

Ozorán a sátrunk egy vízelvezető árok szélén volt, így vicces görbületben hajlottunk a földre minden éjjel, alattunk a birkák pihenőhelyén megmaradt széna és ürülék. Egy galagonyafa magasodott fölénk, napokkal később tudtuk csak meg, hogy az egy sámánfa, mert a tövében csontmaradványok feküdtek, azokat őrzi. Feldíszítettük, a sátrunk bejáratánál gyöngyök és medálok lógtak róla lefelé. Az élet egyik legszebb dolga, ha nagyjából meg bírod már határozni a fákat. Ha a pontos fajt nem is mindig, de nem vagy elveszve a semmiben, tudod, hogy mit nézz a levelein, mit szeret, és kivel állsz szemben, milyen a személyisége.

"...első anyánk a Fa, amelyben kapaszkodtunk, amikor még az állatvilághoz tartoztunk. Emberré válásunk során elveszítettük ezt a kapcsolatot, és a szavannán találtuk magunkat. Árvák lettünk. Érdekes, hogy ez a megkapaszkodás a reflexeinkben mennyire megmaradt. Az orvostudomány Moro-reflexnek nevezi. Amikor az újszülött fölé hajolva az ember összecsapja a kezét, a baba kezével-lábával átkaroló mozdulatot tesz, mintha fára mászna. A már járni tudó gyerek is, ha megijed valamitől, gyorsan az anyjához fut és megkapaszkodik a lábában. Ilyen a tánc is, a közösségbe kapaszkodás rítusa. Amikor már nincs mibe kapaszkodni, akkor csak önmagunkba tudunk. De ha belül nincs mibe kapaszkodnunk, elveszítjük a lábunk alól a talajt" (Forrás: http://www.magyarhirlap.hu/ahogy_tetszik/a_samanfa_lombja.html#sthash.fIJv6o1z.dpuf)

Minden eltávozott lélek levélként ül a sámánfa tetején.

A mai rajzóra alkalmával kagylókat/csigákat/leveleket/csontmaradványokat figyeltünk meg. Végül a csigolyával találtuk meg egymást. Nem lehet nem észrevenni azt, hogy erő van ezekben a tárgyakban. Szinte tiszteletteljesen érsz hozzájuk. Kár, hogy a csigolyámat visszafelé menet a hátulról érkező zaj miatt ijedtemben elejtettem, és nagyot koppant a folyosón, de ezt félretéve valóban átérzek a magam módján mindent, amit kell. Az a csigolyadarab olyan volt, mint egy jó barát közelsége 3 órán keresztül. Melegséget ad és önbizalmat, nem a múltjával untat, hanem emlékeztet arra, hogy ő már megtette és bevégezte ami szükséges volt, és szintet lépett, a gazdája pedig már messze jár.

Szerencsére rajz közben sikerült kiesni magamból, ilyenkor a papírról felnézve mindig kell még pár perc, mire újra rá tudok fókuszálni arra az élethelyzetre, amiben éppen vagyok. (Flow) Mostanában ez erősebben szokott jelentkezni, rózsaszín árnyalatokat látok az úttesten, vagy összezavar, ha pirosat-zöldet-kéket látok egymás mellett erősen világítani. Emlékeztet arra, hogy a bkv zöld kapaszkodóin és padlóján is szétcsúszhat a máz, és megint meglátom azt a hatalmas fehér-tóruszforma áramlatot.

Digitális tervgrafikák

Készen kapott kertalaprajzokat kellett digitálisan "kiszínezni", metszetet készíteni, majd látványterven megjeleníteni. Azt hiszem ez a feladat a lelket is kilopta belőlem, egy hét alatt tanultam meg magamtól használni a photoshopot és a sketch upot is, illetve digitális rajztáblával kombinálni az ott elkészülteket. Mindent sikerült időben leadni és megvalósítani, csak a mellkasom fáj még a mai napig, remélhetőleg a rossz tartás miatt, félúton pedig a kezem volt befáslizva.

Alaprajzok, monokróm és színes verzióban:

Metszetek:

3D látvány:

Egyetemegyetem - műhelyhét

Megkerülhetetlen az iskola, és az ott készült munkáimnak egy kisebbfajta bemutatása. Műhelyhéten maketteztünk, és egy Pillangó utcai mászókateret mértünk fel egy szimpla 30 méteres mérőszalag segítségével. A makett során egy 16x16x12 cm-es térben kellett megadott alaprajzú és magasságú hasábokat elhelyezni (1x1, 2x2, 1x3, illetve magasság: 2,3,5,9) úgy, hogy az éleiken kívül nem érhettek egymáshoz, nem forgathattuk el őket, nem lehetett megdönteni-felborítani egyet sem, és nem pakolhattuk őket értelemszerűen egymásra. Lebegő hasábokat elhelyezhettük saját felelősségre, hisz a makett készítése során ennek a kivitelezése plusz feladat és kihívás. 20-24 tárgy felett rendelkezhettünk.

Úgy érzem azért rendesen megkötötték a kezünket.

perspektivikus kép

alaprajz

kockák festésre várva

elkészült makett

A mászókatér felmérése csoportos munka volt, ebből az engem érintő részfeladat:

Értékelés: 'Nagyon szép, informatív rajz. 5'

Munka közben:

Ozora rajzban

Ezen a képen szeretném valahogyan megörökíteni az ozorához kapcsolódó élményeimet. Szinte lehetetlen vállalkozás, mert a harmadik dimenzióban meg van kötve némileg a kezünk, nincs annyi csodálatosan színes és gyönyörű lehetőség, mint a negyedikben, így a negyediket a harmadikban ábrázolva erős a torzulás.

Az a néhány erőteljesebb zöld, mosolygó és nevetgélő fűcsomó, a kristályok, és a fák, kékes fényben. A fejjel lefelé, gyökerükkel az ég felé mutató fákat láttam növekedni, miközben semmit sem változtattak magukon. Csodálatos szabályosság és geometria uralt mindent, fraktálszerűen imbolygó ágakkal, levelekkel. Az egész völgy attól zengett, hogy "o-zo-rá", mindenhonnan ez visszhangzott, minket pedig a hideg rázott a gyönyörűségtől, és hogy összetartozunk. Az újszülött szemével pásztáztunk mindent körbe, és mozgott bennünk a megnyitó összes dallama.

Alattam hatalmas űrt éreztem, mintha maga a föld csak egy vékony hártya lenne ami tart. Már tavalyról ismerős volt ez. Gúlaszerűen áramlik az energia lentről, a gáttól felfelé. Akkor a tűz körül éreztem ezt, miközben a fák hófehéren izzottak.

Az összes csillag kékben-pirosban-zöldben mozdult el, és hatszögletű formákba rendeződtek, mint egy mesés kristályháló a föld körül. A völgybe tartva egymás kezét fogva szökdécseltünk lefelé, Brigi haján játszott a fény, Szabi mosolygott. A fényekkel együtt ugrándoztunk, mint egy gigantikus mászókatéren, végül a tűzrakáshoz érve születtünk újjá. Brigi haja is hófehér volt, az emberek pedig könnyed árnyakként siklottak jobbra-balra, mint a színházi díszlet, amelyet oldalirányt letessékelnek a porondról, mert új jelenet következik. Egyenlőre ennyi, félkészen hagyom most ezt az utazást is, mivel a rajz is félkész. A többi színnel együtt érkezik majd a többi érzés is. 

Ludovico Einaudi szólt, miközben életem első univerzumát szilárdítottam meg akrillal. Annyira szép volt, hogy az már fájdalmat okozott, és kínzott. Van Gogh járt az eszemben, és amiről Ozorán beszéltünk. Keveseknek adatott meg az, hogy a világot a teljes valóságában láthassák, pedig nem lehetetlen.

Álom

Várromokhoz hasonlatos kövek közt sétáltunk a napon, és az egész alaprajz spirálszerűen futott körbe-körbe. Egy szobába kerültünk, ahol nem lehetett szeretkezni a hatalmas ablakok miatt, mert ha kinéztél rajtuk, kikerültél fizikailag is egy zöldellő kertbe, rengeteg fa közé.

Egy furcsa jármű közlekedett a fák közt, és a többi pokrócon fekvő párt zaklatta. Megállt mellettük, polipszerű végtagok nyúltak ki belőle, és behúzta a visítozó lányt. Majd továbbment, és ugyanígy szívott magába útjába kerülő állatokat, embereket. Meghúztuk magunkat az árnyékban, azt hittük, ha az árnyékban vagyunk, ott nem láthat minket, és csak azt érzékeli, ami a tűző napon van.

A jármű odajött hozzánk is, és elmondta, hogy ez egyszerűen így működik és elviszi azokat, akiket el kell. Megkérdezte, mikor születtem. Majd azt válaszolta, hogy ha ilyen kis fiatal vagyok, akkor előrébb teszi a nyerget.

Nyír

A víz színesen hullámzott, megvilágította a naplemente, míg én repkedtem felette és kék apró kapszulákat kapkodtam el, amelyeket le is nyeltem. Később mondták csak el, amikor felhívtam egy telefonszámot, mert kezdtem furcsán érezni magamat, hogy ha nem teszem azt, amit mondanak, a kapszula megöl, pedig eleinte olyan jó ötletnek tűnt az egész, természetesnek, egyértelműnek.

Akvarell helyett maradtam a biztonságosnak tűnő grafitnál, és a kócos nyírfámnál. Kis türelemjáték.

6 éves kontroll és némi csoda

6 éves kontroll a klinikán. Miközben csöpögött a vérem az ampullácskákba, megtárgyaltuk a fültágítómat és az abban lévő katicabogarat. Bár sokan néznek furcsán, még a magamfajta antikrisztusnak kikiáltott egyének is kaphatnak virágocskás rajzot a vérvétel helyére épülő tapaszra.

Az igazi csoda mégis az volt, hogy minden jel szerint kezd helyreállni a szervezetem, mert több, mint fél éve gyógyszerek nélkül menstruálok, és nem jelentkeznek a klimax tünetei sem. Eddig hiába tettünk próbákat, gyógyszer nélkül a falat kapartam kínomban, és nagyon rosszul éreztem magam, most pedig semmi jele a régi rosszulléteknek. Bár a hormoneredmények még váratnak magukra, de a doktornő szerint kezdek visszaállni normálisba, sőt (!) akár teherbe is eshetek. (Mindezt azért is leírom, hogyha valakit idevetne az internet hasonló problémával, találjon végre egy olyan verziót is, amit eddig én sem találtam.)

Nem tudom, miért nem volt képes eddig senki előhozakodni ezzel a lehetőséggel... magándoki 10 rongyokért diagnosztizálta a teljes meddőséget és a semmit, az endokrinológus osztályvezetőnő előttem térdelve síráshoz közeli hangon vigasztalt, hogy találok majd olyan fiút, aki így is elfogad, nem a gyerek az első, hanem az, hogy élek. Fel sem merült annak a lehetősége, hogy a szervezetem helyreállhat, egyértelműnek tűnt, hogy még hosszú évtizedekig kell szednem olyan gyógyszert, amely már 3 év után fokozottan rákkeltő a hormonok miatt. Az internet sem nyújtott semmiféle vigaszt, klimaxoló nők elkeseredett fórumain rágtam keresztül magam keresve valami olyan kiutat, amiről leírták, hogy nem létezik. Le akartunk fagyasztatni petesejtet. Csontritkulás, d-vitamin, piszkálják a pajzsmirigyem, amivel nincs is probléma. Mesterséges beültetéseken filozofálás. És akkor hozzád vágják, hogy tök normális dolog, ha helyreáll ilyenkor a szervezet, mert fiatal még. Köszi.

Nem bírtam értelmes arckifejezést összehozni, belül örültem nagyon, csak mégsem jutott be hirtelen a koponyámba minden.

5-6 évre volt szükségem és több évnyi gyógyszerezésre, hogy a kemoterápia után helyreálljon ez úgy-ahogy az eredetibe. Afféle ülsz a virágos mezőn érzés, amit régen kopaszra taroltak, nézed a napfelkeltét és azt üvöltöd: baszódjatok meg, ÉLEK. Sárga és meleg-narancs árnyalatokat ver vissza az arcodra a nap, vigyorogsz, a lelked szétömlik a mellkasodba. Sosem unatkozom.