A vizsgaidőszakot gyönyörű eredményekkel zártam, finoman, és gyorsan. Gyomorideggel küszködve telt el, belehányva a szemetesembe, vergődve-nyomorogva, azt sem tudva, mihez kezdjek, aztán nagy örömködéssel minden jegy után. A 4-es statika olyan volt, mint egy meleg és szeretetteljes ölelés, lebontva a korlátaimat. Mantis, kedves radírsáskám valóban segített rajtam. Ezt az állapotot jobban vártam, mint a karácsonyt, mert a két félév közötti rövidebb csendtől reméltem a valódi kikapcsolódást.
Ez időközben eszement rohangálásba csapott át. Kiállításmegnyitók és tárlatok végtelen áradata, vittem szorgosan a kis papírfecniket, és jegyzeteltem a képcímeket, hogy a későbbiekben is megtalálhassam azokat a festményeket, amelyek akkor sikeresen megszólítottak. Ilyenkor magamévá akarom tenni az egész világot, megerőszakolni, és kiszívni, hogy aztán a millió gyönyörtől eltelve dőljek hátra, és sírjam el magam a feldolgozhatatlan szépsége miatt. A lelkesedés hatalmas, Szabitól kaptam egy A/5-ös méretű jegyzetfüzetet a könnyedebb skiccekhez, illetve a tájképek felé is kezdek rugalmasabbá válni. Belül csak ugrálok, és nem győzöm bevágni a fejem a fizikai kereteimbe, de még így sem bírom letörölni a mosolyt.
Allen Ginsbergtől megkérdezte a pszichológusa, hogy mire vágyik a szíve legmélyén, és mit akar valójában. Én azt hiszem, valami ilyesmit válaszolnék: képzőművészetet szeretnék mindkét orrlyukamon beszívni, megemészteni, kihányni, azzal telítődni. Béke, nyugalom, papír, alkotás. Csak én és az alkotás. A beszélő könyvek, a beszélgetés önmagammal, visszahúzodva tövig saját magamba. Aztán kiterjedni, és megosztani olyanokkal, akik hasonló folyamatokon haladva keresztül megfogják a kezem, és a szemükből látom, hogy értik. Erre vágyom valójában, minden egyes pillanatomban.
Elérni, bizonyítani, és KIRAJZOLNI MAGAMBÓL A LELKEMET.
A teremtő előtt akarok elszámolni azzal, amit tudok, megmutatva neki, hogy volt értelme nekem adnia ezt a bőröcskébe csomagolt meglepetés-testet, ami csak egy katalizátor, hogy betöltsem vele a rendeltetésemet, kihasználva azokat az előnyöket és hátrányokat, amelyeket tőle kaptam.
Szeretnék rámosolyogni szívből azzal, amit ő adott, de hálából mindezt tökéletesebbre fejlesztve. Élni a lehetőséggel. Ez az én ars poeticám.
Utószóként pedig: nagyon meghatódtam, hogy egy olyan festőművész, akivel nem ismerjük egymást, a távolból mégis ezt írta az egyik képem alá:
"Antal Lux: Egyéni és különlegesek a színek!"
Receptre felírom magamnak, hogy ha rossz kedvem lesz, vagy elbizonytalanodom (ami tőlem sűrű mutatvány,pláne magammal szemben vagyok a leggonoszabb és legkritikusabb), majd újra és újra el kell olvasnom ezt a bejegyzésemet!
A lépcső szellemi emelkedés, a levitáció így elszakadás a földi gravitációtól, szellemi világ. Vajon mit jelent neked Anna, mert olyan tulajdonságaidba kapaszkodva emelkedsz.
VálaszTörlésA színek mind mást jelentenek, minden lépés egy jelentés. De ez egyben éles különválasztás is.
Fekete vagy fehér...
Meg sárga, meg kék és piros:)
Anna rengeteget, általa igazándiból az összes olyan anyai érzést, amiről ezt hittem nincs. Most sem működik tökéletesen, de egy számomra teljesen ismeretlen világot mutatott meg, adott teljes ízelítőt.
TörlésInkább erős alapszínek voltak, azon belül is piros, nem is szeretem őket ilyen kombinációban, mert nagyon durvák egymás mellett a köztes-másodlagos párjaik nélkül. (: