Vállalkozási fertőzések, corvinus és kontárkodás

Érezted már úgy, hogy bogarak mászkálnak rajtad, de valójában nincs ott egy sem? Azok mindazon halott bogarak szellemei, akiket MEGÖLTÉL.

Megint el akartam tűnni, nem volt mondanivalóm, de meggondoltam magam. A rajz terén is elgondolkodtam rajta, hogy mostantól értelmetlen kis tájképeket és bokrokat fogok sorozatgyártani. Bár nem ezt teszem, de ezt határoztam el. És a saját szabályaimat is leköpöm.

Vége a vizsgaidőszaknak, minden elsőre és aranyosan, az egyetem mégis hátulról erőszakolt meg, és vonta kétségbe a szakosodást, így még vita tárgya, hogy szeptembertől füvészkertben gyakorlat, vagy szakosodás. Szemem sem rebben, a szervezetlenség és káosz a tetőfokára hágott, de a corvinustól pont ennyit vártam. Lehet, hogy következő nap belépve az arborétumba már nem is lesznek ott az épületek, és amikor érdeklődni kezdek róla, hogy hova lett az a több, mint 100 teljesített kredit, és az elmúlt 3 év, csak furcsán néznek majd rám, és közlik, hogy a budai campus sohasem létezett, és te sem értél el soha semmit. Ez már csak ilyen. Valamit véglegesen kiöltek belőlem, majd a későbbiekben kiderül, hogy pontosan mekkora is az okozott kár. A pontot az i-re ez a dia tette fel:

Azt hiszem, rendes ember sem szeretnék lenni egy ilyen erőltetett, mosolyt vágok a szád helyére késsel, ha nem pozitívan állsz hozzá a fejed felett sütő napocskához világban. Vállalkozást pedig akkor is indítok, ha nem akarok, mert kimosták az agyamat.

Imádkozzatok a sziámi harcoshalacskámért, mert beteg, és rajtam kívül senki más nem hisz abban, hogy meggyógyul. Szerintük ez csak egy hal, és a másfél évével éppen eleget élt már. Nagyon bízom most ebben a baktopurban, hogy segít majd rajta.

Narancs

Narancssárga lettem, igaz, véletlenül. A 'vermilion red' valójában nem élénkpiros, hanem betadine-szerű, a kesztyűt sárgára színező aljas készítmény, így a zuhanyrózsa szára már nem rózsaszín, hanem narancssárga. Csak azért maradok ennél a színnél, mert a közelemben lévő legtöbb embernek nem tetszik, illetve negatív véleménnyel van róla, ezért már biztosra megyek, és "orange" színezőt is szereztem. Nem akarom áltatni magam.

Aranyvessző

Nem tudta, hogy miért bolyongok az utcán, vagy sétálok össze-vissza, pedig csak az út szélességét próbáltam megtippelni néhány lépéssel, meg a csatornafedeleket memorizáltam a házi feladatomhoz. Minden azzal az aranyvesszővel kezdődött. Mára kezdek egyre inkább biztos lenni abban, hogy a valóságban sosem bújtam oda mellé, lélekben azonban számtalanszor. Az a bokor mindig egyfajta felsőbb hatalommal és tudással bírt, ragyogott, és megvédett akkor is, amikor valójában már lezajlott a meccs, és a földön feküdtem. Hiába tűnik annyira keménynek az a fizikai külső, az a szétrepedezett kitinroncs, meggyőződésem, hogy minden alkotórész, cselekedet és történés csak kivetülés. A saját gondolataink öklözik egymást körülöttünk, mi pedig csak sétálunk a folyosókon kerülgetve a testeket.

A lelkemet összeszorították, mint egy darab szivacsot és kifolyt belőle minden, ami eddig megtörtént velem, és amit valaha éreztem, vagy kiváltottak belőlem. Sétáljunk vissza együtt a múltba, és nézzük végig a legfájdalmasabb emlékeket, hogy most forrón és fájdalmasan öleljen át az egész. Ott vagy a mostani tudatoddal, és csak a szavaid maradtak meg, elmondhatod annak a szerencsétlennek, hogy minden szebb és jobb lesz egy majdani jövőben, de neki nem kötelező hinnie neked. Ellenben megvolt az esélyed és szólhattál. Valaki, aki sosem létezett, de rád mosolyog, biztatva.

Ami gyönyörű, csak fájdalmasan lehet az. Ennek nincs más formája, csak a komplett esszenciát kortyolgathatod. Szeretni mindenkit egyszerre, szívszaggatóan tud fájni, mégis nagyon békés. Másképp nem is működhetnénk. Az iskolaudvarról csak a sárga aranyvesszőre emlékszem a legélénkebben. Mögötte álltam, de most már csak a sárga fényben úszó nyírfák maradtak. Minden egyes fa tudja, mi történt. Az aranyvesszőből sarjadtak ezek a fák, azokból a virágokból, amelyeket letépkedtem, mert kínomban kényszermozgásból ebben a mozdulatban bíztam csak, hogy majd segít rajtam. Ha nem is segített, legalább szép volt. A szemerkélő esőben ütögettem be a szögeket a földbe kalapáccsal, mint régen. Nincs semmi baj.

Nem akartam többet ide írni, de ez egyfajta beszélgetés magammal, anélkül meg összezavarodom. Nagyon sűrűek és tömörek voltak az elmúlt hónapok, és most lassan és finoman öntöm magamra a hideg vizet, hogy felhíguljak.