Sárga szilva, kék lótusz és fürtösparadicsom

Elkészült egy igen idősnek mondható festményem, amelyen utoljára tavaly augusztus-szeptember környékén dolgozgattam. Most a kedves Fürtösparadicsom elnevezésre hallgató teremtményem egésszé lett, és magába foglalta, olvasztotta jelenlegi gondolataimat, hangulatomat. Mindig nehéz egy idősödő féligkész képpel bánni, hisz nem elég, hogy a rajzi tudásod fejlődése kontrasztot generálhat a képen, még ki is kell engesztelned a szerencsétlent, amiért ilyen soká hanyagoltad. Szabályszerűen újra össze kell vele barátkoznod.

Tegnap egy padlásszobában görnyedve hajoltam egészen közel az arcához, néztem a szemeibe, és vártam a pillanatot, amikor megengedi, hogy hozzáérhessek. Ha nem hajlandó az együttműködésre, az katasztrofális következményekkel járhat a végkimenetel szempontjából. Közös nevezőre kell jutnunk, el kell érnem, hogy újra megbízzon bennem, és átengedje magát a kezeimnek, és a gondolataimnak, amelyek újraformálják majd.

Jelenleg a sárga szilvám magjait szétszórva a szobámban szemközt helyezkedek el az ominózus festményemmel. Boldog vagyok vele együtt, és felettébb örülök annak, hogy nem hallgattam az egy évvel ezelőtti önmagamra, amely akkoriban felhúzigálta a fehér vászonra grafittal a vázlatait. A festmény időközben megváltozott, és újat kívánt. Pont emiatt féltem is hozzáérni, mert még nem voltam tisztában az átszabás mikéntjével.

Mindeközben egy új alkotás is születni látszik, a Nymphaea Caerulea teának pedig emléket állítok majd a keserves küzdelmünk tiszteletére. Az új kép papíron terjeszkedik, lábujj-szárnyakat növeszt, és kézfejeivel emberi fejeket formáz. A fürtösparadicsom korszak méltó utóda. Háttere még labilis, nem tudom, minek támaszthatnám neki őket, hogy biztosan álldogálhassanak szín-tagjaikkal.