Szocializálódott banánburger

Túl a társadalomtudományi ismeretek vizsgán, bár voltak olyannyira lélekbemászóan lélekepidermiszeket felszakító kérdések, hogy keményen megküzdöttem minden egyes lapra vetett szavamért. Tehát most izgulunk ám pimasz módon, mert a szükség is úgy kívánja. Nem kívánok ez esetben UV-t látogatni.

A meglehetősen érdekes vizsga után csibeburgert gyömöszöltem magamba, de ettől sem kaptam több lehetőséget, vagy megoldást, ellenben legalább társas interakciókban füstölöghettünk minden egyeben.

Hozzáfűzném, hogy a jegyzeteim hathatósabb tanulása érdekében rajtuk elvégzett tollas megnyilvánulásaim következtében sikerült összekennem az íróasztalom is, így az most egy mumifikálódásra kész banánhéj mellett jelenleg úgy fest, mintha érzéketlen módon egy borotvával végigdaráltam volna a tetejét, és tintát vérezne. De legalább a banán együttérző, igaz, hogy már csak napok kérdése és kidobom.

Voltunk egyet az én pöpp Szerelmemmel sétálgatni az éjszakában, mert napközben miért is tennénk hasonlót? Megmásztunk egy sárral borított dombszerkezetet, ami kétes állagával inkább egy mélyhűtőből kivett sztracsatella-fagylalthoz volt hasonlatos, már csak a banánom hiányzott volna a tetejéről, és alkothattunk volna stabilan bomló szerves koktélt. A ropogó hó alatt már csak a jég ropogott kellemesebben… Az lebegett a fejemben lemászás közben, hogy ha elvágódom, egyrészről csúnyán összepiszkolom a ruhatáram legvilágosabbkékesárnyalatú farmerét, másrészről arccal a földbe vágódva, és a lágy mocsokba süppedve biztosan belehumifikálódtam volna úgy, hogy már kémiailag sem lehetett volna a jó édes anyaföld öleléséből kiszedni.

Hazafelé hiába keresgéltem a földön, sehol sem találtam a karácsony-tájban elhagyott fültágítós csigámat. Pedig még adtam neki egy esélyt, hogy az olvadás bekövetkeztével újra egymásra találhatunk a múlt ösvényein, node ez rövid kapcsolatnak bizonyult. Ráadásul ajándékba kaptam… ejj. Konklúzió: vennem kell süthető gyurmát, mert nem bírok magammal, és gyúrok magamnak új egyedeket. Már látok magam előtt egy komplett új generációt.

Amúgy a földön lévő elszáradt gyomnövények csillagokként terültek szét mindenütt… a magasfeszültségű vezetéken pedig egy szivárványos hajdani sárkánycafat-maradvány lebegett, hihetetlen… de éppen ezért este sétálni öröm…!

Mikro-golyóbis vagyok (ékezetek nélküli)

Fekszem az agyunkon meztelenul, ovatosan teritgeti ram a ruhaimat, olyan nagyon jopofan, mintha rajtam volnanak, de megsem, mert egyetlen vegtagom es mokasos testreszem sem helyezkedik el a szovet ovalisain es elipszisein belul. Modszeresen terulnek el rajtam a ruhacskaim, mintha valoban fel szerettem volna oltozni, tokeletes sorrendben lapulnak egymason.

Retegeket kepeznek… kulonallo retegekkent csuszkalnak, es mozdulnak el rajtam ide-oda. Mikro-golyobis vagyok, piciny foldecske, litoszferaval, asztenoszferaval, belso maggal, minden fontos elemmel es eszkozzel megaldva. A szoveteken keresztul barmikor attorhetek… valosagos szupervulkant rejthetek el igy masok tekintete elol… de vajon bloffolok-e?

Ferfiallatom ram ul, es megmassziroz…. ez jot tesz a lemeztektonikamnak. Talan ennek hatasara meg fel is kelek… ha ki nem is torok, de halado mozgasra birom szerkezetem, szervezetem. Elmegyunk setalgatni, be a varosba. Es jo lesz ez nekunk. Nem olyasforman, mint ahogyan azt terveztem es amin izgultam, hanem masforman, de igy is meghatarozoan jonak minositem. Sot. Meg jobbnak. Beultunk a Kuplungba es iszogattunk… az utca hangos sivataga zavaroan mordult korottunk es vedelmet kerestunk a homokszemek ellen… a pimasz, neked utkozo, figyelmetlen homokszemekkel szemben.

A hatamat erte a meleg, mikozben kapaszkodtam a szivoszalamba. Szivo-tektonika, szivo-szajszerv csatlakozik hozzam. Beszelgettunk. Sok mindenrol. A szivo-szajszerv csacsogott talan kevesebbet. Kigordult egy konnycsepp, ketto. Nem a mi univerzumunk miatt. Mas bantott, de o abban is tudott segiteni nekem. Jol esett, ahogy osszeforgattuk, gereblyeztuk a gondolatainkat. Vannak folyamatok, amelyeket latok, es el kell fogadnom. Mindig is lesznek, akik majd eltavolodnak tolem. De amig rendelkezem egy hozzam hasonlo, engem kezelni tudo mikro-golyobissal, nincs baj. Nincsen baj.

Szeretem ot.

Nedves

Kissé úgy érzem most, hogy szétpotyogok, mint egy esőfelhő, csak fogalmam sincs, hogy hova is és mit fogok permetezni. Elméletileg védekezésképp semlegesítve és ivartalanítva vagyok, úgyhogy nagy probléma nem lehet. Jelenleg fekszem a földön, és várom, hogy megtermékenyítsen a nap, rámszárítva a sarat, humuszt és mindenféle letépett növényi részecskét.

Holnap alkalmassági a Corvinus Tájépítészeti tanszékén. Ha már odalebegek, nekifutamodok valamiféle teljesítménynek is, hogy elmeséljem mindenek felett álló orientációm és elkötelezettségem a szakma iránt. A kert egy mikrokozmosz, alázattal tartozunk a természettel szemben, feladatunk a környezethez való alkalmazkodás, és a sérült közeg gyógyítása. Aztán lehet, hogy faggatózni kezdenek az allelopátia rejtelmeiről vagy a növények biológiai diverzitásáról, és betöröm a koponyám a földhöz csapódás pillanatában.

Igen, tartok a Monge-rendszertől, mert nincs sok gyakorlatom. Nekünk nem tanítottak axonometrikus ábrázolást rajzórán. De ez senkit sem érdekel, úgyhogy a hiány bepótlására törekszem csendben, halkan.



Egyszóval, fekszem a földön, nedves a fejem, nedves a gatyám, és nem érnek másféle impulzusok, hiába várnám.

Drótból hajlított, kettős hurkot formázó eszköz

Nevelőapámnak volt ma szerencséje találkozni egy idős hölggyel a lottózóban, aki elhagyta a szelvényeit, ezért felborítgatta a szemeteseket. Majd elmesélte, hogy az orvostól jött, mert a fogai közé gémkapcsok nőttek. De az orvos persze nem tudott vele mit kezdeni.

Valljuk be, felettébb kellemetlen rájönni arra, hogy a XXI. században sem váltak az orvosok mindenható istenekké, és igenis vannak olyan problémák, amelyekkel nem tudnak mit kezdeni. Nem védhetnek meg minket saját magunktól, és nem szüntethetik meg téveszméinket. Elvégre szerencsétlennek gémkapcsok nőttek az állkapcsába. Ez valószínűleg frusztráló. És senki sem tesz ellene semmit.

Visszatérve valóságnak és normálisnak kikiáltott, keskeny, tudatalatti sávjainkba fellélegezhetünk, hogy velünk ilyen úgysem történhet meg. Mondom ezt én, akinek a fülében lógnak gémkapcsok. De én legalább szánt szándékkal, és előre megfontoltan tettem oda őket, saját akaratomból kifolyólag.

Androgünosz

“Az Androgünosz görög szó szinonimája a Hermész és Aphrodité gyermekének, Hermaphroditosznak, amely a nemek egységeként egy teljes férfit és egy teljes nőt tartalmazó lény volt. Meg kell jegyeznünk, hogy ennek a szónak eredeti értelmében semmi köze sincsen a vegyes genitáliákkal született, sem nem férfi, sem nem női lényhez, amelyet az orvostudomány hermafroditának nevez. A legtöbb hagyomány beszél a „Bűnbeesés” előtti, primordiális emberről, aki androgün lény volt. Eme bukás után - írja Hamvas Béla - az Androgünosz az aranymetszés szabályai szerint oszlott meg férfira és nőre. (Hamvas, 1996.)”

“Platón szerint a teremtés kezdetekor az ember nem olyan volt, mint ma. Nem léteztek férfiak és nők, csak egyféle lény létezett: alacsony volt, egy teste volt és egy nyaka, de a fején két arc volt, az egyik előre nézett, a másik meg hátra. Mintha két teremtményt összeragasztottak volna a hátuknál fogva.
Ennek a lénynek két neme volt, négy lába és négy karja. De a görög istenek féltékenyek voltak, mert látták, hogy egy négy karú lény sokkal többet tud dolgozni, hogy a két arc mindig mindent lát, ezért nem lehet rajta ütni, a négy láb pedig sokáig tud gyalogolni, vagy egyszerűen talpon maradni. És ami a legveszélyesebb: egy ilyen kétnemű lénynek nincs szüksége másra, csak hogy szaporodni tudjon
Akkor azt mondta Zeusz, az Olümposz legnagyobb ura: “Tudom, mit lehetne csinálni ezekkel a halandókkal, hogy ne legyenek olyan erősek.” És egy villámmal kettéhasította őket, megteremtvén ezzel a férfit és a nőt. Ez jelentősen megnövelte a föld népességét, de ezzel egyidejűleg nagyon meg is gyöngítette a lakóit.
Mert most mindenkinek újra meg kellett keresnie az elveszített másik felét, hogy átölelhessék egymást, és ebben az ölelésben visszanyerhessék régi erejüket, hogy ellen tudjanak állni a támadásnak, hogy újra bírják a hosszú menetelést, a fárasztó munkát.”

Talán a tudomány előrehaladtával egyszer a klónozott bárányokon és embriókon túllépve teremtünk valamely ehhez hasonlatos lényt. Hisz a nietzschei übermensch még mindig várat magára, és a megoldás hátha itt leledzik. Nyomott és felettébb ratyi állapotomban szültem magamnak egy kétfejű organizmust, ami szívesen hajazna az Androgünoszokra, de sziámi hajlamával mégsem illene a leírásba. Mindenesetre a rajzot mellékelem.

Biztosan szép lehet a panoráma ha két fejeddel és négy szemeddel két irányba pillantgathatsz.

Levegős a rendszer

Rajzolgatok, zenét hallgatok. A vonalak kellőképpen bárgyúak, leredukáltam őket a lehető legkevesebbre. Radiátort csinálok belőlük és háromfarkú patkánymartalékot, csatorna és üreges testek vonzáskörében. Tompán lüktet a fejem, fájdogál a torkom, ahogy nyelem a folyamatosan újraképződő nyálam. Vízfestékkel kéne valamit produkálni, de még mindig félek tőle. A legutóbbi kísérletem folytán nem a várt eredmény fogadott, és félek, hogy a radiátori csendéletben kuporgó egyvelegem is spontán öngyulladással lobban fel, mert nem volt kellőképpen megfelelő.

Náthám mosolygósan virradt öntudatra. Eddig csak hőemelkedés, de ennél több nem is kell. A/2-es méretben dolgozom, mert le akarok állni az A/4-es munkákról teljesen. Amúgy sincs azon a pici lapon már elég hely a lendületesebb mozdulatokhoz. A vázlat több, mint fele készen áll a vízfesték befogadására, de a rasztákon még van mit dolgozni és csíkozgatni ceruzával. Igen, ez most olyan ceruzás-festékes-vázlatszerű-de-mégis-több-annál-alkotás lesz. Elkapott ez a hangulat, és idézve Victoria Finlay szavait:

“Olykor a rajzok még a festményeknél is hatásosabbak. Giorgio Vasari meggyőző szavaival élve: a vázlatok “a művészet lobogó tüzéből születnek”, olyan sajátosságokról tanúskodnak, amik a kész művekből nemegyszer hiányoznak. Talán egyszerűen a spontán lendület teszi, de talán a fekete, szürke és fehér együttes hatása miatt is érezzük olyan teljesnek a vázlatot.”

Nos, ez túlmutat majd a puszta feketén és fehéren, de korántsem lesznek olyan intenzíven kidolgozott felületei, mint a régebbi színkavalkádos, realitásra törő plasztikvilágomban. Téma hasonló, csak az eszköz más. Kevesebb ruganyos és életszagú felület, inkább két dimenzióba kifeszített pop art hasonlat.

Házibuli

Hajnali 5 felé a földön fekve arra ébredtem, hogy a fejemtől kb 15 centiméterre lévő dobfelszerelést püfölik. Éljenek a dobhártyaszaggató hallucinációk és azok a földi szerencsétlenek, akik nem találnak maguknak jobb fekhelyet. Bár volt aki ezt is túlszárnyalta az udvaron zöldes-kockás pokrochéjba gömbölyödve, magzatában hordta azt az alkoholos egyveleget, ami a burokbafordulást és külvilági zárlatot is eredményezte.