Árvácska. Árvácskafejű. Annyira kommersz egy növény, hogy különösebb figyelemre sem méltattam soha, pedig ott volt állandóan. Időnként összefutottunk és tudtam, hogy sosem lesz köztünk semmi. A szerelem valahol ott kezdődött, amikor először vettem szemügyre őt, anélkül, hogy evidensnek venném a létezését. Félredobtam az összes előítéletemet, és őt láttam immáron csupaszon, először pillantottam meg teljes csodájában.
Lábaim a nyaka körül, vállaiból rózsák nyílnak, én pedig örökre megváltoztam. Belém ivódott a telhetetlenség, pedig próbálom könnyedre venni ezt a csalfa játékot, hisz így most az összes ágyás rajtam mosolyog. De nem, ebből sosem elég, és az asztal alatt csörömpölő, kiürült terpentines üveget görgetve mélázom, s minden a létező legnagyobb rendben.
Mégis, a csupasz földet bámulom lábaim alatt, sehol sincs az én árvácskám, és csak én látom a hiányát jelző vékony körvonalait, ezért most iderajzolom őt, minél közelebb magamhoz, hogy a papír halkan nyöszörögjön és gyűrődjön ölelő karjaim között.
Csendben figyel minket a levegőben úszó, kidülledt szemű halacska, néha a szemem előtt csapdos, eltakarva minden józanságot. Az árvácska tarkójába markolok, és nem nézek többet a hal felé, hisz az is csak a számára kijelölt vonalon úszkál. Talán őt látta meg Lunar is, a harcoshalam, amikor kiugrott az akváriumából a parkettára, és bemászott a tapéta mögé, hogy aztán onnan kitépve visszadobjuk a vizébe.
Az árvácska sápadt lila színét veri az a hal széjjel mindenhova, de szükségem is van ezekre a purpura harmatcseppekre, mert a bőrömön keresztül felszívódva villámgyors kielégüléshez juttat. Apró darabkáiért könyörgöm, ha elfogytak a számomra könnyedén elérhető példányok. A saját függőségemben oldódom.
Más egyéb: Mindig éjszakára festem ki a körmeimet, mert napközben felgyűröm az összeset, képtelenség megvárni a száradást, állandóan lealázom őket. Karocskáim éjjelente az ágyról lelógva stagnálnak. Olykor még így is szerzek néhány paplan-szövet domborművet rájuk mintaként, de általában működik a haditerv. Ma reggel azonban olyan mintát találtam, amelyről elképzelni sem tudom, hogyan készülhetett. Apró rovátkák, szaggatott vonal, egymással párhuzamosan, teljesen szabályosan. Mintha egy pöpp madárka ugrált volna végig a körmeimen a korallpiros hóban. Egyszerűen imádom. Lábnyomai védenek.