“Platón szerint a teremtés kezdetekor az ember nem olyan volt, mint ma. Nem léteztek férfiak és nők, csak egyféle lény létezett: alacsony volt, egy teste volt és egy nyaka, de a fején két arc volt, az egyik előre nézett, a másik meg hátra. Mintha két teremtményt összeragasztottak volna a hátuknál fogva.
Ennek a lénynek két neme volt, négy lába és négy karja. De a görög istenek féltékenyek voltak, mert látták, hogy egy négy karú lény sokkal többet tud dolgozni, hogy a két arc mindig mindent lát, ezért nem lehet rajta ütni, a négy láb pedig sokáig tud gyalogolni, vagy egyszerűen talpon maradni. És ami a legveszélyesebb: egy ilyen kétnemű lénynek nincs szüksége másra, csak hogy szaporodni tudjon
Akkor azt mondta Zeusz, az Olümposz legnagyobb ura: “Tudom, mit lehetne csinálni ezekkel a halandókkal, hogy ne legyenek olyan erősek.” És egy villámmal kettéhasította őket, megteremtvén ezzel a férfit és a nőt. Ez jelentősen megnövelte a föld népességét, de ezzel egyidejűleg nagyon meg is gyöngítette a lakóit.
Mert most mindenkinek újra meg kellett keresnie az elveszített másik felét, hogy átölelhessék egymást, és ebben az ölelésben visszanyerhessék régi erejüket, hogy ellen tudjanak állni a támadásnak, hogy újra bírják a hosszú menetelést, a fárasztó munkát.”
Talán a tudomány előrehaladtával egyszer a klónozott bárányokon és embriókon túllépve teremtünk valamely ehhez hasonlatos lényt. Hisz a nietzschei übermensch még mindig várat magára, és a megoldás hátha itt leledzik. Nyomott és felettébb ratyi állapotomban szültem magamnak egy kétfejű organizmust, ami szívesen hajazna az Androgünoszokra, de sziámi hajlamával mégsem illene a leírásba. Mindenesetre a rajzot mellékelem.
Biztosan szép lehet a panoráma ha két fejeddel és négy szemeddel két irányba pillantgathatsz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése